Példás hulladékgazdálkodás: komposztállomást építenének a szilágysági Krasznán

Továbbfejlesztené a Szilágy Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Központot a megyei tanács: Krasznán hoznának lére egy újabb komposztállomást, hiszen a debreni telep nagyobb mennyiségű komposzt feldolgozására és tárolására nem alkalmas.

Az országban nagyon kevés a jól kivitelezett integrált hulladékgazdálkodási rendszer, az egyik a Szilágy Megyei Tanács kezdeményezésére jött létre a szilágysági Debren községben, és olyan sikeresen üzemel, hogy más megyék is példának tekintik.

Ahhoz, hogy uniós finanszírozásból kialakítsanak egy újat, a Szilágy Megyei Tanácsnak rendelkeznie kell egy erre alkalmas területtel. Szilágyi Róbert-István, a megyei tanács alelnöke elmondta, elkérték a krasznai önkormányzattól a helyi transzferállomás mellett lévő 7034 négyzetméter területet, ahol hatékonyan működhetne a szemétgazdálkodás.

„Megyénkben a szemétnek már több mint felét újrahasznosítjuk, más megyékhez képest ez kimondottan jó arány. A komposztot a nedves hulladék lebomló részéből nyerjük, amit különböző módon tudunk felhasználni: parkosításra, virágföldként vagy szemétgödör lefedésére. Ez az újrahasznosítás igen fontos eleme. A másik a száraz hulladékok különválogatásából áll, amelyet értékesíteni tudunk, ezáltal marad fenntartható a hulladékgazdálkodási rendszer” – ismertette az alelnök.

A debreni szemétgödröt korábban úgy alakították ki, hogy hét évig garantálja a megyében felhalmozódó, nem újrahasznosítható szemét tárolását. Jó hír, mondta Szilágyi Róbert, hogy ezt az időtartamot sikerül megduplázni. Jelenleg 40 százalékban telített a szemétgödör, és amennyiben nő a feldolgozhatatlan szemét mennyisége, további szemétgödröket létesítenek, mert csak ezáltal lehet higiénikusan, a szabályozásoknak megfelelően tárolni a felgyülemlő hulladékot.A debreni hulladéklerakó állomás | Fotó: Szilágy Megyei Tanács

,,Azon dolgozunk, hogy az újrahasznosítási arány folyamatosan növekedjen, mert így érhetjük el, hogy kevesebb hulladék kerüljön a gödörbe. A jövőben további fejlesztéseket tervezünk, a lakosoktól pedig azt kérjük, hogy fektessünk nagyobb hangsúlyt a szemét szétválogatására, különösen arra, hogy az újrahasznosítható (száraz) hulladékot gyűjtsük külön a háztartási (nedves) hulladéktól” – tájékoztatott az alelnök.

A krasznai komposztállomással és a debreni szeméttelep korszerűsítésével elérhető, hogy egyre kevesebb hulladék kerüljön a debreni gödörbe. A sikeres üzemeltetéshez két dolog kell: jól legyen megépítve, és megfelelőképpen működtessék. Ha nem jó az egyik a kettő közül, nem lesz hatékony, mondta Nemes Ervin, a debreni hulladéklerakó igazgatója.

,,Amikor először idejöttem és megláttam a kivitelezett projektet, azt mondtam, sok hulladéklerakót láttam, de ennyire fejlett és komplex talán csak egy helyen van még az országban. 2016 óta 50 alkalmazottal annyira jól működik az itteni, hogy még külföldön is megállná a helyét” – tette hozzá Nemes Ervin.

A Brantner vállalat integrált hulladékgazdálkodási rendszeréhez három átrakóállomás működtetése tartozik. Krasznán, Szurdukon és Almásszentmihályon is van egy-egy begyűjtő pont, a szemetes autók ezen települések körzetéből odaviszik a szemetet, ott három vagy négy autónyi hulladékot beleürítenek egy nagy préskonténerbe, amit a veszélyes hulladékon kívül Debrenbe szállítanak, ahol átválogatják és kezelik. A három átrakóállomás működtetése és négy régi lezárt hulladéklerakó – a cigányi, a szilágysomlyói, a somlyócsehi és a zsibói – megfigyelése is a debreni központ része. Bár az említett négy régi lezárt hulladéklerakó már nem működik, harminc évig még monitorizálni kell. A meglévő integrált hulladékgazdálkodási rendszer (SMID) 35 millió eurós befektetés, a megyei tanács beruházása EU-finanszírozásból.

Az Országos Helyreállítási Terv nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, ezért közel  egymilliárd eurót szánnak a szemétgazdálkodási rendszerek kiépítésére, amelyből a Szilágy Megyei Tanács megvalósítaná a már említett célkitűzéseket – fogalmazta meg az alelnök, hozzátéve, mivel modern társadalmunk egyik legnagyobb kérdése a klímaváltozás, az elkövetkező időszakban még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a környezet megóvására, mert nem mindegy, hogy mit hagyunk örökül a következő nemzedéknek.

(Címlapkép: Pixabay/herb007)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?