FRISSÍTVE - Kigyulladt a nagyváradi szeméttelep válogatója, hatalmas füst terítette be az eget

Tűz ütött ki szombaton délután a nagyváradi szeméttelep melletti válogatócsarnok telepén, ahol mintegy háromszáz négyzetméteren kezdett el nagy lángokkal égni, hatalmas fekete füstöt eregetve az ott tárolt hulladék. FRISSÍTÉS: A tüzet 18:40 körül sikerült eloltani.

A tüzet 17.30-kor jelentették a katasztrófavédelemnek, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a Biharpüspöki melletti területre, melyen a nagyváradi ökológiai szeméttárolót működtető Eco Bihor Kft. hulladékválogatója áll. A lángok azonban nem érték el a csarnokot, közölte a Körösvidéki Katasztrófavédelmi Felügyelőség.

Fotók: Medvéssy Szabolcs

A nagyváradi egyes számú hivatásos tűzoltó alakulattól négy tűzoltóautót és legénységét, a kettes számútól pedig kettőt küldtek a helyszínre, és kérték a szalárdi tűzoltók beavatkozását is.

Személyi sérülés nem történt. A katasztrófavédelem szerint sikerült lokalizálni a tüzet. A helyszínen kint van a Környezetőrség mobil csapata is, amely folyamatosan ellenőrzi a levegőszennyezést.

A Nagyvárad melletti Nagyszalontán e közben csak szombaton délutánra tudták eloltani az a hatalmas tüzet, amely pénteken hajnalban keletkezett az egyik műanyaghulladék-lerakatban. A tűzoltók mintegy 36 órán át harcoltak a lángokkal és tűzgócokkal, hogy megszüntessék a felszálló toxikus fekete füst eredetét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?