FRISSÍTVE – Eloltották a nagyszalontai hulladéklerakatnál a tüzet, Magyarországon nem mértek mérgező gázokat

FRISSÍTVE: A péntek hajnalban Nagyszalontán kigyulladt műanyaghulladék-feldolgozónál keletkezett tűz füstjét már negyven kilométerről is látni lehetetett. A helyszínen jártunk, ahol rendkívüli kép fogadott, és a tűzoltók délben azt mondták, legalább 4–6 órába telik, mire sikerül annyira eloltaniuk a tüzet, hogy jelentősen csökkenjen a felszálló toxikus füst mennyisége. FRISSÍTÉS: A Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője szerint kora délután sikerült eloltani a tüzet.

A déli órákban még javában égett a hajnalban kigyulladt szemétválogató telep Nagyszalontán, bár azt nagy erőfeszítések árán sikerült a tűzoltóknak elérniük, hogy a lángok ne terjedjenek át a szomszédos gyártelepre, ahol szintén újrahasznosítható hulladékot tárolnak.

A szerző felvételei

Délutánra nyugat felől érkező frontot jeleznek a meteorológusok

A hulladék-feldolgozó területén főleg műanyagféléket raktároztak, ez gyulladt meg csütörtökről péntekre virradóra. A felszálló koromfekete füstöt már harminc-negyven kilométerről is látni lehet, ám a széljárásnak köszönhetően nem a lakott terület, hanem nyugatra, Magyarország irányába, a szántóföldek felé száll. A füst, amely égett műanyag során keletkezik, rendkívül toxikus, és a szakemberek remélik, hogy mire megváltozik a szél iránya, sikerül eloltani a lángokat és megszűnik a füstfelszabadulás is, ugyanis délutánra nyugat felől érkező frontot jeleznek a meteorológusok.

A helyszínen péntek délben a teljes nagyszalontai katonai tűzoltóság állománya a lángok megfékezésén dolgozott, csak néhány órás pihenőre engedik el a szolgálatot teljesítő lánglovagokat, majd újból azonnali bevetésre kell menniük. Az ő munkájukat segítik a környékbeli tűzoltó alakulatok is, sőt Nagyváradról egy teljes bevetési egység is Szalontán igyekszik megfékezni a mérgező fekete füst eredetét.

A szél nem a város felé viszi a füstöt

Horváth János, Nagyszalonta alpolgármestere

Horváth János, Nagyszalonta alpolgármestere is a helyszínen tartózkodott, és a Maszolnak elmondta, azt a tájékoztatást kapták a katasztrófavédelmi felügyelőségtől, hogy a lakosság egyelőre nincs veszélyben, mert a szél nem a város felé viszi a füstöt. „Amennyiben más lett volna a helyzet, a lakosság egy jelentős részét a hajnali órákban ki kellett volna lakoltassuk” – tudatta az alpolgármester.

„A nagyszalontai önkormányzat minden lépést megtett annak érdekében, hogy ellenőrizve legyenek és szabályosan működjenek a gyárak. A most kigyulladt hulladék-feldolgozónak is megvolt a működési engedélye mind a tűzoltóságtól, mind a Környezetvédelmi Felügyelőségtől, de mi többször jártunk itt a helyszínen a kollégákkal, ugyanis a közeli, Állomás-negyedbeli tömbháznegyedből folyamatosan érkeztek olyan panaszok, aláírásokkal alátámasztott értesítések, hogy bűz, büdös műanyag szag áramlik innen a lakások felé. Ezt mi továbbítottuk a környezetvédelem felé, ők kijöttek és elvégezték a felméréseket, majd közölték, hogy a levegőszennyezés nem környezetkárosító” – mondta Horváth János. Hozzátette, a városi tűzvédelmi öntözőrendszer megfelelően működik, ezért az oltáshoz folyamatosan rendelkezésre áll a szükséges vízmennyiség. 

Ez a férfi értesítette elsőként a tűzoltóságot

A Maszol elérte és megszólaltatta az a férfit is, aki észlelve a tüzet elsőként értesítette a tűzoltóságot.

Chișe Gheorghe, aki előszöt tárcsázta a tűzoltókat hajnali két óra után

Chișe Gheorghe elmondta, nem sokkal 2 óra után egy robbanás hangjára lett figyelmes, a robajt pedig cseréptörés hangja követte. Ő egy közeli raktár éjjeliőreként dolgozik, és amikor kinézett a telephely hátuljánál, már látta is az égbe szökő lángokat. Először azt hitte, a vasúti sínek melletti egyik ház robbant fel, majd amikor közelebb merészkedett, akkor látta, hogy a sínek túloldalán lévő hulladék-feldolgozóban keletkezett a tűz.

A hivatalos közlés alapján azonban hajnali 3 óra 24perckor érkezett a bejelentés a 112-es egységes segélyhívószámon, és a Bihar megyei katasztrófavédelem szerint a gyárban dolgozók értesítették a hatóságokat a tűzről. A Maszolnak azonban Chișe Gheorghe határozottan állította, ő 2 óra és 2.30 között telefonált, sőt még azt is elpanaszolta, hogy nem vették komolyan, mert ijedtségében nem tudta elmagyarázni, hogy hol is látja a tüzet.

„Magyaráztam, hogy az állomás melletti gyártelepnél, meg hogy melyik városban, hol, milyen irányban, de ők folyamatosan azt kérdezték, milyen utca, hány szám, mi van ott, amire én akkor nem tudtam válaszolni. Vagy 5-6 percet is beszéltünk, és csak nagy sokára érkeztek meg a tűzoltók, amikor az egyik csarnok szinte teljes egészében égett” – mesélte nagy izgalommal a Maszolnak a szemtanú.

Iszonyú állapotok uralkodtak a gyár környékén

A környék lakói közül kérdésünkre többen is azt állították, hogy a robbanást nem sokkal két óra után hallották, de csak egy jó óra múlva érkeztek meg a szirénázó tűzoltóautók.

Helyszíni információink szerint a katasztrófavédelem többször is tartott ellenőrzést a hulladék-feldolgozó üzemben és a szabálytalanságok miatt bírságokat is kiróttak a cég vezetőségére, amit az kifizetett, és ugyanúgy folytatta tevékenységét.

A szalontaiak is azt erősítették meg, hogy a gyár környékén iszonyú állapotok uralkodtak, a kerítésen kívül is hegyekben állt az odahordott szemét, melynek egyébként elégett nyomai most is látszanak. Azt is panaszolták a környékbeliek, hogy valóságos patkányfészek volt a hulladéklerakat, ami megkeserítette a környék lakóinak életét.

„Ez itt egy ökológiai katasztrófa”

A tűzoltók becslései szerint még legalább hat órába telik, mire olyannyira sikerül eloltani a tüzet, hogy jelentősen csökkeni fog a felszabaduló füst mennyisége. „Ez itt egy ökológiai katasztrófa” – mondta kérdésünkre a nagyszalontai tűzoltóság egyik munkatársa. Megtudtuk, a magánvállalat vezetőségéből péntek délig senki sem jelent meg a helyszínen, „de ide fognak jönni, mert hivatva lesznek”, mondta erélyes hangon a nagyszalontai tűzoltó.

A tűzvédelmi szakemberek és szakértők, a kriminológusok már a helyszínen vannak, dolgoznak azon, hogy megállapítsák, mi okozta a tüzet. A munkálatokat felügyeli és irányítja a nagyszalontai és a Bihar megyei tűzoltóparancsnok, valamint a helyszínen folyamatosan ellenőrzik a helyzetet a környezetvédelmi hatóságok.

Magyarországon nem észleltek mérgező anyagot a levegőben

Nem észleltek mérgező anyagot a levegőben a nagyszalontai hulladéklerakatnál keletkezett tűz után – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken délután az MTI megkeresésére.

Az OKF szóvivője elmondta: a katasztrófavédelmi mobillabor folyamatosan ott van Geszt térségben az országhatár magyarországi oldalán, amerre fújta a szél a hatalmas fekete füstöt. Mostanáig nem mutattak ki károsanyag-koncentrációt – közölte.

Eloltották a tüzet, de a tűzoltók a helyszínen maradtak

Pénteken 13.25 órára sikerült eloltani a tüzet a nagyszalontai hulladékfeldolgozónál – közölte az Agerpresszel Camelia Roşca, a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője, aki arról számolt be, hogy a Granuplast Direct vállalathoz tartozó műanyaghulladék-gyűjtő és-feldolgozó raktárban péntek hajnalban keletkezett tűzzel 60 katonai tűzoltó küzdött kilenc tűzoltókocsi bevetésével. A tűzoltók jelenleg is a helyszínen vannak és rejtett tűzfészkek után kutatnak. A füt továbbra is száll, és messzire látszik.

Laura Bondar, a nagyváradi területi határrendészet szóvivője péntek reggel úgy nyilatkozott, hogy reggel 6.30 körül sikerült lokalizálni a tüzet, amely miatt mérgező, fekete és sűrű füst került a légkörbe. A Bihar Megyei Környezetvédelmi Őrség főfelügyelője, Sever Şerbănescu korábban közölte, hogy a szél nem Nagyszalonta, hanem a magyarországi Geszt település felé viszi a füstöt. A román határrendészet értesítette a magyar hatóságokat.

A Granuplast Direct hulladéklerakatában 1300 tonna műanyag és szemcsés hulladék található, utóbbi a hulladék felaprításából származik. A cég összegyűjti a műanyag hulladékot, speciális gépekkel felaprítja, majd továbbadja más cégeknek. A tűz körülbelül 8000 négyzetméternyi felületre terjedt ki, három csarnokot és a raktár udvarát érintette, ahol az 1300 tonna műanyag hulladékot tárolták. A tűznek nincsenek áldozatai, az anyagi kár viszont jelentős.

A megyei környezetvédelmi őrség képviselői hétfőn kezdik meg a cég ellenőrzését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?