Ötletpályázatot hirdet Marosvásárhely a gyalogosövezetek kialakítására

Szeptember elsejéig lehet pályázni egyénileg, illetve csapatban a marosvásárhelyi Bolyai és Enescu utca, valamint a polgármesteri hivatal előtt lévő Győzelem tér 3. szám alatti parkosított tér átalakításának apropóján. A verseny országos szintű, az első díj 10 ezer euró.

Amina a városháza közleményében írja, a vizsgált utcákra vonatkozó ötletpályázat megszervezésének szükségessége szélesebb körű terv részeként merült fel, amely az egyik fontos láncszeme, hogy az említett övezeteket az ember és a környezet számára barátságosabb városi térré alakítják át. Céljuk továbbá az is, hogy a lakosok és a turisták magukénak érezhessék a település történelmi jelentőségű központi övezetét, de fontosnak tartják az építészeti-történelmi örökség fejlesztését is, a társadalmi életet ösztönözve, a környezetszennyezést pedig csökkentve. A verseny szükségességét az európai és nemzetközi társadalom prioritásaiban bekövetkező alapvető változások, valamint az európai politikák kontextusa is meghatározza – írják.

Korzó, Art Nouveau stílusú kulturális tér és piazzetta

A Bolyai utcával kapcsolatosan célkitűzésként fogalmazták meg, hogy a nap második felében és hétvégén sétálóutcaként használhassák – a Rózsák terével való útkereszteződéstől egészen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum előtti parkig (a parkot is beleértve) lévő területet. Előtérbe helyeznék az övezet kikapcsolódási és szocializálódási szerepét teraszok és más városi elemek lévén. Ez a tér a város egyfajta korzója lehetnek, amely művészeti-kulturális eseményeknek adhat otthont – olvasható a felhívásban.

Az Enescu utcát az szecesszió (Art Nouveau) stílusba illeszkedve szeretnék átrendezni, fokozva az itt található kulturális, oktatási és kikapcsolódási teret, ahol többek között a Kultúrpalota, a megyei könyvtár és képgalériák találhatók. A szervezők konkrét javaslatokat is ajánlanak a pályázók figyelmébe: „Javasoljuk, hogy legyen kapcsolat a Városháza előtti térrel (stílusában, hasonló, de nem feltétlenül azonos elemek, pl. városi bútorok, világítás stb.).” Mint írják, ez a kapcsolat lehetővé teheti majd a két övezet összekapcsolását, a Prefektúra előtti park bevonása révén.Fotó: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala/Facebook

A Győzelem tér parkosításával az övezetet agora típusúvá szeretnék alakítani. A javaslat fő célja a kis tér korszerűsítése és egységes kezelése, a parkolók megszüntetése, a jelenlegi parkosított rész bővítése, a forgalom elterelése és ezáltal az utca megszüntetése. A piazzetta esetében is megfogalmaztak egy javaslatot: egy turisztikai információs pont, egy utcai kút és a Grand Hotellel szemben egy autóbuszmegálló létrehozását, valamint a megálló mellett egy kerékpár-állvány elhelyezését is.

Más javaslatokat is várnak

A szervezők a már említett utcákon és téren kívül egyéb látványtervezési, illetve tájrendezési javaslatokat is várnak többek között autóbuszmegállók, a Bolyai utcában teraszok és támaszdobogók, látássérültek számára kialakított tapintási felületek és mozgáskorlátozottak számára rámpákkal ellátott útburkolatok, pihenési és szocializálódási helyiségek, közvilágítási oszlopok, szemeteskukák valamint a hely identitásának elemei vagy bármely más, a versenyzők által a tanulmány tárgya szempontjából relevánsnak tekintett elem esetén.

Egyéni versenyzők és csapatok jelentkezését is várják, előbbi esetében a résztvevőnek az építészet vagy urbanisztika területén szerzett szakképesítéssel kell rendelkeznie. A csapatok összetételében egy várostervező, vagy építész is kell legyen, emellett diplomás avagy egyetemi hallgató minőségben tájrendezők, dizájnerek, képzőművészek, közlekedésmérnökök, szociológusok, történészek, mérnökök, vagy más végzettségű, bel- vagy külföldi személyek is gazdagíthatják a csapatot. Az első díj 10 ezer euró, a második 5 ezer, a harmadik pedig 3 ezer euróval gazdagodik.

A szerzői jogokat illetően, a versenyszabályzatot és egyéb információkat a város hivatalos honlapján lehet megtekinteni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?