Feloldották a sürgősségi helyzetet Marosvásárhelyen – nyílt levelet tett közzé a hulladékgazdálkodó

Rendkívüli tanácsülésén vonta vissza a múlt hét pénteken hozott, közegészségügyi veszélyekre hivatkozó sürgősségi helyzetet Marosvásárhely önkormányzata, miután a hétvégén a kifogásolt helyszínekről eltakarították a szemetet. A hulladékgazdálkodó cég kihallgatást kért az ügyben a városvezetéstől és az illetékes szervektől.

Hétfőn rendkívüli ülésén visszavonta Marosvásárhely Városi Tanácsa a közegészségügyi veszélyek miatt meghirdetett sürgősségi helyzetet. A tanácsülésen megállapították, hogy a veszélyt jelentő 789 hulladéklerakó pont többségét mára megtakarították, és a hulladékot el is szállították, így indokolatlan a sürgősségi helyzet fenntartása – olvasható a szerkesztőségünkbe eljutatott közleményben.

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere szerint a sürgősségi helyzet bevezetésének azonnali hatása volt, ugyanis a hétvégén a legtöbb pontról elszállították a hulladékot.

„Jelenleg az a legfontosabb, hogy takarítsuk ki a várost, és tegyünk meg minden lépést annak érdekében, hogy lehetőség legyen a szelektív hulladékgyűjtésre. Emellett persze a procedúrák tisztázása is, amely által az a célunk, hogy Marosvásárhelynek mihamarabb átlátható, tiszta, versenyképes árral dolgozó hulladékgazdálkodást biztosító szolgáltatóval legyen szerződése” – mondta a tanácsülésen az elöljáró.

Nyílt levél az illetékes hatóságokhoz

Vasárnap este a Sylevy Salubriserv Kft. hulladékgazdálkodási vállalat nyílt levelet intézett az érintett hivatalos szerveknek, fotókkal és hivatalos iratokkal alátámasztva álláspontját. A levél címzettjei között szerepel a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és a városi tanács, a Maros Megyei Tanács, az Egészségügyi Minisztérium, a megye közegészségügyi és fogyasztóvédelmi igazgatósága, a környezetvédelmi ügynökség és a környezetőrség, illetve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A levelet Soós Zoltán polgármester és Ionela Claudia Ciotlăuș tanácsadó figyelmébe ajánlották, és egyben párbeszédre hívták őket.

 „Felháborító, hogy a hozzá nem értés és a párbeszéd hiánya miatt, a város történelmében először a hatóságok egészségügyi sürgősségi állapotot hirdettek – főként olyan körülmények között, hogy a Sylevy Salubriserv Kft. soha nem szakította félbe, sem a magán-, sem a jogi személyektől való háztartási szemét begyűjtését, ugyanakkor várta a közterületeken törvénytelenül tárolt hulladék elszállítására is a megrendelést” – olvasható a bejegyzésben.

Mint írják, többször is előfordult, hogy nem volt, hová szállítaniuk a hulladékot a hivatal szeméttárolót ügykezelő Iridex-szel szemben felhalmozódott adóssága miatt, amiért nem a cégük okolható.

Idén február 15-én a Sylevy Salubriserv Kft. és a Polgármesteri Hivatal a 2020. június 16-án kötött 48-as számú, a háztartási, utcai és illegális szemét begyűjtéséről szóló szerződés kétoldali felbontásáról döntött. Az egyezség alapján a cégnek további 90 napig, azaz 2021. május 15-ig kellett vállalnia a szerződésben foglaltakat. Majd május 4-én a polgármesteri hivatal közterületfenntartó igazgatósága (ADP/SSD) elektronikus levélben közölte a Sylevy Salubriserv Kft.-vel, hogy hagyjon fel a közterületen lévő illegális hulladékok (bútorok, matracok, háztartási, fürdőszobai cikkek, építkezési anyagok) begyűjtésével. Mindezt addig, amíg sikerül tisztázni a 2021. január 1. és április 30. közötti kifizetéseket – számolnak be a hulladékszállító cég oldalán.

A bejegyzésben részletesen taglalják, hogyan fajult a sürgősségi állapot meghirdetéséig a helyzet, továbbá álláspontjuk bemutatására és a félreértések tisztázása végett kihallgatásra jelentkeznek a polgármesternél és a megjelölt intézményeknél.

Szubjektivitásról és részrehajlásról is említést tesznek, illetve nehezményezik az ADP köztisztasági vállalat munkatársainak beavatkozását az új cég felkészítésében és fogadtatásában, akik csupán jelentkező státuszban vannak egyelőre, így kötelezettségeik még nincsenek a polgármesteri hivatallal szemben.

„Nem értjük, miért kellett sürgősségi állapotot hirdetni és egy idegenből érkező céget megbízni városunk köztisztasági munkálataival mindaddig, amíg az sem megfelelő felszereléssel, sem kellő tapasztalattal nem rendelkezik. Ugyanakkor cégünk, a Sylevy Salubriserv Kft., az ADP megrendeléseinek megfelelően, mindig eleget tett feladatának” – írja Ilyés Dénes, a Sylevy Salubrserv Kft. ügyvezetője, hozzátéve: biztosítják Marosvásárhely városvezetését és lakosságát, hogy a megyeszékhellyel és annak polgáraival szembeni morális kötelezettségének tekintik, hogy továbbra is elvégezzék a feladataikat.

(Címlapkép: Mariș Cristian Daniel)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?