Orvoskonferencia Zilahon: több finanszírozásra van szükség az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Társaság, a Báthory István Alapítvány, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya Zilah önkormányzatával partnerségben a hétvégén megszervezte Zilahon a XXVII. Orvostovábbképző konferenciát, A koronavírus árnyékában címmel. A rendezvényen közel hetven egészségügyben dolgozó szakember vett részt a megyéből, Erdélyből, a határon túlról, a Kárpát-medencéből.

A tudományos bizottság tagja, Dr. Széman Péter, a MET területi elnök, BIA-elnök elmondta, az elmúlt években mindig olyan témát dolgoztak fel, amely a születéstől, sőt ezt megelőzően a mesterséges megtermékenyítéstől a halálig, az egészséges életmódra vonatkozott. Voltak előadások a gyermekbetegségekről, felnőtt betegségekről, krónikus betegségekről is. Mindig az volt a cél, hogy az egészéges életmódot népszerűsítsék. A járványügyi helyzet miatt a tavaly elmaradt az orvostovábbképző, azt megelőző évben, Szilágycsehben, a nemes halál volt a konferencia témája, ennek lett volna folytatása, egyfajta összefoglalója a tavalyi.Fotók: Kulcsár Mária

„Az idén egy nagyon aktuális témát választottunk, a koronavírus-járványt, és ezt jártuk körbe nem csak orvosi szempontból, hanem egészségpolitikai és lelki szempontból is, mert nagyon fontos, hogy minden aspektusát megnézzük” – mondta Dr. Széman Péter.

A védőoltás kezdeteiről doc. MUDr. Kiss László CSc. orvostörténész tartott előadást, majd a magyarországi koronavírus-járvány elleni küzdelem adatait és állását mutatta be prof. dr. Horváth Ildikó, MTA-doktor, magyaroroszági egészségügyi államtitkár, aki megerősítette, Magyarország segítséget nyújt Romániának a járvány elleni harcban, és akár betegek ellátását is vállalja.

Vass Levente, az egészségügyi minisztérium államtitkára Milyen járóbetegrendelési rendszer felelne meg Románia lakosságának és az egészségügyi rendszer irányítóinak is a mindenkori szűkös költségvetés és járványügyi helyzet következtében? címmel tartott előadást.

Hallgatói kérdésekre válaszolva elmondta, az RMDSZ mindig fontosnak tartotta az egészségügy támogatását, prioritásként kezelte azt, ennek köszönhető, hogy a Zilahi Sürgősségi Kórházban nagy beruházások voltak és vannak, hasonló a helyzet Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is, valamint más kórházaknál, de sajnos, míg 2019-ben az egészségügyi fejlesztésekre, építkezésre, javításokra, gépekre 590 millió lejt fordíthattak, 2021-ben már csak 190 milliót.

Vass Levente államtitkár a hazai egészségügyi kihívásairól tartott előadást

Egy másik nagy probléma az orvosok, a szakemberek és az új kórházak hiánya, mert az egészségügyi intézmények többsége a 70-es években épült, „lejárt a határidejük”, ezért a közeljövőben arra kell törekedni, hogy pályázatok útján és európai támogatással újakat hozzanak létre.

Az előadások során többször elhangzott, az aktuális nehéz helyzetre egy tényleges megoldás van: az oltás.

„Azt szeretnénk közvetíteni az emberek felé, hogy mindenki oltassa be magát, mert csak így tudunk védekezni a koronavírus-járvány ellen. Tegyünk aktívan azért, hogy épek és egészségesek maradjunk, oltassuk be magunkat, ne várjunk mindent az egészségügytől, hogy majd bemegyünk, és meggyógyítanak” – hangzott el a nap folyamán.

Dr. Széman Péter nyugalmazott tüdőgyógyász kiemelte: tünetek esetében rögtön forduljon a családorvoshoz a beteg, kérjen tanácsot, főleg most, az influenzajárvány küszöbén, és végeztessen koronavírus-tesztet, mert nagyon nehéz megkülönböztetni, hogy valakinek koronavírus fertőzése van vagy influenzajárványa, ugyanis a tünetek hasonlóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?