Ötödik alkalommal tartanak kórháznapokat Csíkszeredában

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Orvosi Kollégium 2021. július 1-4. között megszervezi az V. Csíkszeredai Kórháznapokat, a Sapientia Tudományegyetem csíkszeredai karán.

A járványhelyzetre való tekintettel online és helyszíni jelenléttel szervezik meg az idei Csíkszeredai Kórháznapokat – közölte a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szerdán tartott sajtótájékoztatóján. Mint elhangzott: a helyszínen csak SARS-CoV-2 ellen beoltott személyek vehetnek részt a rendezvényen, a 636/2021-es kormányrendelet előírásai szerint ugyanis csak akkor vehet részt a konferencián 100 főnél több személy, amennyiben be vannak oltva koronavírus ellen.

Dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere elmondta: a rendezvény csütörtöki megnyitó ülése után péntek délelőtt a plenáris ülésen a kórház jövőjéről és a térség egészségügyi stratégiájáról lesz szó. Ezt követően délután négy szekcióban folytatódnak a tudományos előadások. Szó lesz a koronavírus-járvány eddigi tapasztalatairól, itt magyarországi és más romániai, illetve angliai kórházak, egészségügyi intézmények, tisztségviselők mellett a székelyföldi kórházak vezetői is beszámolnak tapasztalataikról.

Az oktatás, klinikai tanulmányok és laboratóriumi kutatások szekcióban számos szakterületről lesznek előadások és érdekesnek, népesnek ígérkezik a kardiológiai, belgyógyászai szekció is. A neurológia és sebészeti szakágak szekcióban szintén számos előadó lesz, csíkszeredai, marosvásárhelyi, kolozsvári, magyarországi professzorok, orvosok számolnak be szakterületük újdonságairól.

A tudományos program után szombaton szabadidős programot biztosítanak a résztvevőknek, akiknek lehetőségük lesz részt venni az Ezer Székely Leány Napja rendezvényen. 

Vasárnap délelőtt az egészségügyben dolgozókért celebrál szentmisét Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói otthonának kápolnájában, és lehetőség lesz a gyógynövényes kert meglátogatására is. Szintén vasárnap délelőtt pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek tartanak műhelyfoglalkozásokat orvosok és asszisztensek számára. 

„Erdélyi, magyarországi, nagy-britanniai kórházakból, egyetemekről, egészségügyi intézményektől mintegy nyolcvan előadó lesz jelen a helyszínen vagy online. Pénteken délután minden szekcióban egyenként 14 színvonalas előadást hallgathatunk meg. Az előzetes érdeklődés arra utal, hogy eredményes rendezvényünk lesz és bízom benne, hogy találkozásaink szintén hasznosak lesznek mindannyiunk számára” – mondta dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere.

Minden előadási blokkot közvetíteni fognak a Zoom-applikációban. Az előadások a nagyközönség számára is nyitottak, regisztráció nélkül lehet csatlakozni a Zoom-applikáción keresztül a programban található linkeken, amelyek megtalálhatók a rendezvény programjában, tudtuk meg.

A továbbképző pontokat igénylő résztvevőket arra kérik, hogy a rendezvényre előzetesen, június 25-ig online regisztráljanak a következő linken. A regisztráció kötelező akkor is, ha online, és akkor is, ha a helyszínen kívánnak részt venni a rendezvényen.  A rendezvény programja és számos kapcsolódó információ megtalálható a kórház honlapján.

(Borítókép: Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?