Utcákat korszerűsítenek, lakónegyedeket kötnének össze Zilahon

Többévnyi várakozás után felújították Zilah egyik legforgalmasabb utcáját, a megyeközpontból Kraszna település irányába vezető Kraszna utca első szakaszát, és folyamatban van a második szakasz korszerűsítése is.

Nehézkesen indult a felújítás, a vállalkozó több akadályba ütközött, meg kellett erősíteniük a partot, a vezetékeket földbe kellett helyezniük, járdákat kiépíteniük. E héttől már korszerűsített szakaszon lehet közlekedni – mondta portálunknak Fazakas Miklós alpolgármester.

A munkálatok első fázisában a két kilométer hosszú szakaszon kerékpárutat, járdát, védőkorlátot építettek ki, parkolóhelyeket, zöldövezetet, buszmegállót létesítettek, új szemeteskukákat helyeztek el az említett szakaszon. A projekt magában foglalta három híd felújítását, a közvilágítási és az esővíz-elvezető hálózat korszerűsítését és a telekommunikációs rendszer modernizálását a városháza és az Inserco KFT közötti szakaszon. A munkálatok összértéke 9,3 millió lej.

Néhány hete elkezdték a Kraszna utca 1,5 km hosszú második szakaszának felújítását az Insercotól az egrespataki domb fele haladva a zilahi körgyűrű második csomópontjáig. Az első aszfaltréteget már leöntötték, vízlevezető csatornák, járdák és kerékpárutak kiépítésén dolgoznak a munkások. A beruházás összege 5,1 millió lej.

Az uniós pályázatok révén már több zilahi utcát felújítottak az elmúlt időszakban, néhány helyen még most is zajlanak a munkálatok. A 770 m hosszú Cloșca utca korszerűsítése az Országos Helyi Fejlesztési Alapból (PNDL) valósulhatott meg. Leaszfaltozták az úttestet, kiépítették a járdát és a kerékpárutat, kicserélték az esővíz-elvezető hálózatot, kialakították a föld alatti csatornahálózatot és parkolóhelyeket létesítettek.Szépül a Kraszna utca második szakasza | Fotó: Kulcsár Mária

A szintén forgalmas Mihai Viteazul útszakaszt is korszerűsítették – a Lupului utcával való kereszteződésétől a Scala környékéig –, erre a helyi költségvetésből közel 9 millió lejt különítettek el, uniós forrásból kábelmentesítik az említett szakaszt, bicikliutat és járdát építenek ki.

A városi mobilitás fenntarthatósága elnevezésű projekt keretében ugyancsak uniós forrásból felújították a Simion Bărnuţiu utcát, jelenleg a Gheorghe Doján (Nagy utca), és a Corneliu Coposu (Király) utcán zajlanak a munkálatok, ez utóbbi 2022 júniusáig elkészül.

„A munkálatok számtalan kellemetlenséggel járnak a zilahiak számára, de ha a végeredményt nézzük, akkor elmondhatjuk: felújítottuk a város »gerincét«, a főutcákat, a korszerűsítést pedig folytatjuk a többi negyedben is. Ahhoz hogy a közlekedés zökkenőmentesebbé váljon, és elkerüljük a torlódásokat, tervben van a lakónegyedek összekötése újabb utakkal, hogy könnyebben és hamarabb lehessen egyik negyedből a másikba eljutni” – részletezte az alpolgármester.

Hozzátette, egyúttal összekötnénk a Meszes negyedet a Sarmással és a Kraszna utcával a Malom utcán keresztül, ezért, ha valaki arra menne, nem kell majd a főúton keresztül haladnia, mert megteheti ezt más útvonalon. „Célunk a központi városrészről elterelni a forgalmat, továbbá lehetőséget biztosítani arra, hogy a kerülőútra több pontból is fel lehessen menni. A Mihai Viteazul sugárúttal párhuzamosan egy újabb utat alakítanánk ki, ami Cigányiba vezetne, hogy az állomás melletti nagy híd ne legyen annyira leterhelve. De mindez egy hosszabb terv és folyamat része” – mondta az alpolgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?