A tanító legyen felkészült, türelmes, játékos, határozott, megértő, igazságos, derűs, pallérozza a tehetségeket és karolja fel az elesettebbeket, tartson érdekes órákat, legyen humorérzéke és dúskáljon kreatív ötletekben. Adjon házit, és ne adjon házit. Vigye az osztályt kirándulni, és ne csináljon folyton programot hétvégén is. Vagyis legyen szuperhős. Eszköz és támogatás mindehhez a tanárképzés során és később sem igen jár. A mentálhigiénés segítséget a pedagógusoknak maguknak kell megkeresniük. Egyesek megtalálták Birta-Székely Noémi, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem egyetemi docensének, több pedagógiai szakkönyv szerzőjének irodalomterápiás csoportjában.

– A diákokkal folytatott munkád során feltűnt-e, ha vannak gyakrabban tetten érhető, tipikusabb nehézségeik a pedagógusi pályára készülőknek?

– Az önbizalom hiánya állandó probléma. Kevés az olyan pedagógusnak készülő hallgató, aki bár tudatosan választ és tanár szeretne lenni, magabiztos is ebben a szerepben. Mivel ez eléggé általános jelenség, megkockáztatom, hogy ennek eredete az iskolai tapasztalatokban keresendő, annak a nevelési stílusnak a hatása, amely nem engedi meg a hibázás lehetőségét.

A hatékony pedagógus elsődleges eszköze a személyisége

– Rendkívül sokoldalú munka a pedagógusoké, ha hivatásként, küldetéstudattal végzik. Egyszerre tanítók, pszichológusok, szociális munkások, bírák, animátorok, programszervezők, tehetséggondozók, kommunikációs szakemberek stb. A rájuk nehezedő elváráshalmaz és nyomás óriási, ezzel pedig egész sor nemkívánatos hatás járhat együtt. Milyen lelkiállapotokat, válságokat okoz megfigyeléseid szerint ez a helyzet? Miről jeleznek leggyakrabban a gyakorló pedagógusok, akikkel találkoztál?

– Nagyon sok sztereotípia és téveszme tapad ehhez a szakmához, és ez bizony rányomja bélyegét a pedagógusnak készülő fiatalok attitűdjére, de a gyakorló pedagógusokéra is. Nem szeretném elbagatellizálni a kérdést, de sokszor úgy érzem, ez is olyan, mint például a futball, „mindenki ért hozzá” alapon túlzott elvárásokat fogalmaznak meg a tanári szakma iránt, így Pygmalion-effektusként ez valóra is válik.

A pedagógusok, ha nem tudnak ezeknek az elvárásoknak megfelelni, alkalmatlannak és sikertelennek érzik magukat. Én azt gondolom és hiszem, hogy a hatékony pedagógus elsődleges eszköze a személyisége. Igazából ettől függ minden. Az a pedagógus, aki tisztában van saját képességeivel, lehetőségeivel és korlátaival, sokkal könnyebben tudja venni a rendszer adta akadályokkal. Ezért lenne olyan fontos már az alapképzésben is a hallgatók személyiségfejlesztése, de később a gyakorló pedagógusok számára is a metálhigiénés segítség, hiszen lelki szempontból ez ugyanolyan megterhelő munka, mint bármilyen más segítő szakmáé, ahol emberekkel dolgoznak.

A maximálisan megfelelni akarás főleg a kezdő pedagógusok „betegsége”. Ez megint egy paradoxon, hiszen egy kezdő honnan is tudhatna maximálisan teljesíteni? Ez például a kezdőket övező elvárásokról és hozzáállásról, támogatásáról is szól. A kiégés veszélye ezért állandóan jelen van. Mivel a pedagógusok nagy többsége önismereti folyamatokban nem vesz részt a tanári alapképzésben, és a továbbképzések sem dúskálnak ebben, sokukban megfogalmazódik az önismeret igénye. Legtöbben ezért jelentkeznek irodalomterápiás csoportba.

– Pszichoterápiától sportolásig sokféle segítség létezik, mellette sokféle módszer a lazításra, feltöltődésre, a gőz kiengedésére. Hol helyezkedik el ezek sorában az irodalomterápia?

– A pszichoterápia és a sport is megfelelő lehet azoknak, akik ezt szeretik, és el tudnak benne lazulni, fel tudnak tőle töltődni. Fontos, hogy mindenki (szakmától függetlenül) találjon magának ilyen tevékenységet, hobbit, erre szoktam bátorítani hallgatóimat is. Ez általában a személyes testi, lelki egészségünkért fontos.

Az irodalomterápia olyan művészetterápiás módszer, amely a személyiségfejlődést támogatja elsősorban irodalmi szövegek élményszintű felhasználásával. Olyan metálhigiénés módszer, melynek elsődleges célja a személyiség fejlesztése önismereti úton. Két tevékenységi formát alkalmaz, a receptív terápia a művek élményszintű, élőszóban történő feldolgozására összpontosít, aktív terápiában pedig a kliensek maguk írnak – például verset vagy naplót.

Az irodalomterápia, ha pedagógusoknak szól, ez esetben szakmai segítséget nyújt, ami teljesen más, mint a sport vagy esetlegesen egy hobbi. A szakmai tapasztalatokhoz kapcsolódó érzelmek, gondolatok kimondása, megosztása sokat segít a pedagógusoknak, hiszen számukra nincs olyan felület, ahol ezt bizalmas légkörben megtehetik. Az irodalomterápia, főként a csoportos, olyan megtartó erő tud lenni, amit általában az egyéni terápiák nem tudnak biztosítani.

A csoportterápia legnagyobb előnye, hogy a csoporttagok egymás élményeire tudnak reflektálni, meg tudják erősíteni egymást, visszajelzést adhatnak a megosztásokra vagy írásgyakorlatokra. Ennek terápiás hatása semmivel sem pótolható.

Sorstársakat, ötleteket, megoldást kínál a csoportfoglalkozás

– Az oktatói pálya egyike azoknak, amelyek végtelen mókuskeréknek tűnnek, a szeptemberi becsengetéstől a következő évi nagyvakációig – egy kis karácsonyi szünettel – gyakorlatilag folyamatosan tart, és nyáron is folytatódik, tanórákon és tanterveken túlmenően. Túl laikus következtetés lenne a pálya széléről azt feltételezni, hogy fokozottan jelentkezik, és az egyik leggyakoribb kihívás a kiégés veszélye? Mit tud ebben kínálni a biblioterápia? Fogódzót? Irányt mutat? Eszközt ad az érintettek kezébe? A közös sorsban való osztozás megtapasztalásával felszabadítja a gőzt? Netán mindezt egyszerre?

– A pedagógusok számára meghirdetett irodalomterápiás csoportok esetében a szakmai oldal hangsúlyozódik ki, azaz a csoportok szupervíziós céllal működnek. Ezekben a csoportokban olyan szakmai szempontból fontos kérdések köré épülnek a foglalkozások, mint a tanári énkép, szakmai vágyak, elérendő célok, tanári hatékonyság, egyensúly megtalálása, szakmai erőforrások és jólét, feszültségek feldolgozása stb.

A kiégés esetében talán az egyetemesség érzése a legfontosabb terápiás tényező, hogy a résztvevők megtapasztalhatják, nincsenek egyedül a problémáikkal, kétségeikkel. Egy irodalomterápiás csoportban ötleteket kaphat a résztvevő arra vonatkozóan, hogy mikor mit tegyen, de a különböző személyiségfejlesztő, illetve kreatív és expresszív írásgyakorlatok révén konkrét eszközt is.

– A tanító/tanár egy kicsit a szülő szerepét is betölti, a tanítóval gyakran több ideig vannak együtt a gyermekek naponta, mint a szüleikkel. Nagy odafigyeléssel és ráhangolódással tetten érhetők a diákok hangulatváltozásai, válsághelyzetei, az oktató láthatja, ha valami gond van, és dönthet úgy, hogy segíteni próbál. A gyermekek, serdülők esetében fontos jól segíteni, ellenkező esetben kontraproduktív hatást érünk el. Ki segít a tanároknak abban, hogy tudjanak jól segíteni, ugyanakkor képesek legyenek a bevonódásnak azt az arányát megtartani, ami biztosítja a hatékony segítséghez és a saját mentális épségük megőrzéséhez szükséges távolságot is?

– Úgy gondolom, ebben a kérdésben az együttműködés a kulcs, a csapatmunka. Talán ez a legnehezebb, a kollégákkal, szülőkkel, szakemberekkel összefogni a gyerek érdekében, és ebben minden résztvevőnek a másikkal szemben toleránsnak lenni. Az irodalomterápia itt az érzékenyítésben tud segíteni, a másság elfogadásában. Ilyenkor olyan szövegekkel is dolgozunk, amelyekben tipikusan megjelenik egy adott probléma. A serdülők helyzete valóban különleges, a serdülőkorral járó életkori sajátosságok vagy a környezeti károk (média, káros szenvedélyek stb.) zaklatottá teszik számukra ezt az életszakaszt. Nekik is megfelelő módszer az irodalomterápia, a jól kiválasztott szöveghez a serdülők is tudnak kapcsolódni.

– Hasonlóan nehéz és érzékeny terület a konfliktuskezelés, a bullying megelőzése, visszaszorítása. A cél nemcsak egy adott helyzet kezelése lenne, hanem a folyamatos bántalmazás megállítása. Ma már tudjuk, hogy az agresszor büntetése ilyen értelemben nem hatékony, az áldozatot sem védi. A bántalmazás, a konfliktusos hangulat azon túl, hogy sok sérülést (és akár kezelendő, súlyos problémákat) takar és okoz, a tanulás folyamatát terheli, az oktatói munkát hátrányosan érinti, a pedagógusnak akár álmatlan éjszakákat okozhat. Különféle hasznos technikák elérhetők (pl. resztoratív konfliktuskezelés), de hogyan tudják ezt a tanárok megtanulni, alkalmazni? A biblioterápia bullying esetén is segíthet?

– A bullying olyan jelenség, amit sajnos napjainkig nem sikerült megoldani, visszaszorítani. Az iskolai élet velejárója lett. Sokszor látom a pedagógusokon a beletörődés állapotát. Úgy érzik, meghaladja őket a helyzet, nem is akarnak már belefolyni. A semlegesség viszont a legrosszabb döntés, amit egy pedagógus hozhat. Receptek általában nincsenek, nagyon helyzetfüggő, hogy egy ilyen konfliktust hogyan oldunk meg, ezért úgy gondolom, a legfontosabb, amit pedagógusként tehetünk, hogy a megelőzésre helyezünk nagy hangsúlyt. Az irodalomterápia működhet megelőzésként is, hiszen rengeteg olyan irodalmi szöveg, film, jól használható anyag van, ami a bántalmazás témáját dolgozza fel. Az irodalomterápiás módszereket, ha ebben képezi magát, a pedagógus is használhatja a tanulókkal.

Sok mindent nem szűr a tanárképzés

– Ha nem is annyira gyakori, de szintén létező jelenség a tanár ellen irányuló bullying. Annak idején ötvenes létszámú, fele fiúkból, fele lányokból álló hatodik osztályunkban egyszerűen nem bírt órát tartani pályakezdő fizikatanárunk, olyan lárma és rendetlenség szabadult el minden alkalommal. Óráin rémálomszerű csatatérré vált a tanterem, pedig matekórán egy pisszegés sem volt. A tanárképzés kiszűri-e a pályán való helytálláshoz szükséges személyiségjegyeket? Meg tudja-e azokat erősíteni ott, ahol szükséges? Mit tehet az a tanár, aki ilyen téren semmiféle használható tudást, eszközt nem kapott? Hogyan tud itt a biblioterápia segíteni?

– Ha egy pedagógust bántalmaznak, úgy tudom, az iskolapszichológus foglalkozik vele, de tudjuk, hogy az iskolapszichológusok is mennyire irreálisan le vannak terhelve. Ismereteim szerint súlyos esetekben a rendőrséget is bevonják, hiszen a fizikai bántalmazás bűntény. A biblioterápia ott tud segíteni, hogy tükröt tart a pedagógusnak, a csoportban ventilálhat, kimondhatja legnyugtalanabb érzéseit, gondolatait.

A tanárképzés egyáltalán nem fektet hangsúlyt a szűrésre a képzés elején. Gyakorlatilag a képzés közben létezik szűrés, de ez nagyon oktatófüggő, és lényegében kivitelezhetetlen, hiszen a tanárjelölteknek alig van pedagógiai gyakorlatuk. Az év közben zajló vizsgák pedig nagy százalékban – ha nem egészében – ismeretközpontúak és tantárgyspecifikusak, nem térnek ki a leendő pedagógus szakmai kompetenciáira és azon belül a személyiségtulajdonságokra. Nagyon megnehezíti a képzés hatékonyságát a passzivitás a hallgatók részéről, hiszen a tanárjelöltek nagy többsége nem tudatosan választ tanárszakot. Felveszik az úgynevezett pedagógiai modult azzal a szándékkal, hogy további lehetőségeket kínáljon majd számukra a munkakeresés terén, de nem hivatástudattal teszik. Nagy részüknek a képzés során pozitív irányba változik az attitűdje, de ez egy folyamat, és időbe telik. Általában a pedagógiai gyakorlat alatt szerzett tapasztalatok segítenek ebben, ami a képzés végén következik be. És még ott van a tanárhiány is, amit szerintem nem kell magyarázni.

A biblioterápia ebben az esetben is sikeresen alkalmazható, hiszen a fókusz legtöbbször az önismereten van, így sokat segíthet a tanárjelölteknek a pályaválasztásban. Természetesen nem csak az irodalomterápia jól működő módszer, vannak más személyiségfejlesztő, önismeretet támogató módszerek is (pl. videótréning, pszichodráma, Bálint-csoport stb.), amelyek hatékonyan alkalmazhatók.

Személyiségfejlesztő gyakorlatok a jobb alkalmazkodókészségért

– A gyermekek generációinak általános személyiségjegyei, képességei néhány évente gyökeresen megváltoznak. Talán legjobban érzik ezt a tanítók, amikor négy-ötévente újabb nulladik vagy első osztályt kezdenek, rendszerint arról számolnak be, hogy látványos a változás. A világ és az életmód változásainak tükrében módosul a gyerekek tűrőképessége, az alapkészségeik összetettsége, a koncentrációs képességük stb., ezek pedig mindegyre más tanítói viszonyulást, más pedagógiai eszközöket igényelnek. Hogyan tudnak a gyakorló pedagógusok mindehhez felzárkózni?

– A pedagógusok egyik fontos képessége az alkalmazkodókészség és rugalmasság. Akinek ez nincs meg, nagyon nehezen boldogul ebben a szakmában. A biblioterápia ebben is segíthet, hiszen a fókusz lehet kimondottan az önismereten. Ha egy pedagógus ráeszmél, hogy nehézségei vannak ezen a téren, ez jó kiindulópont a fejlődésre.

A tanítók helyzete a tanárokéhoz képest szerencsésebb, hiszen öt éven át napi négy-öt órában együtt vannak a gyermekekkel, így ez az idő elegendő arra, hogy a tanító megismerje őket, jó kapcsolatot alakítson ki velük, lássa a napi történéseket, így a nehézségek vagy konfliktusok megoldása is könnyebb. A tanárok helyzete sokkal specifikusabb, hiszen naponta csak ötven percet töltenek a tanulókkal. Ez az idő bármire nagyon kevés. Az órarendrendszer egyáltalán nem kedvez sem a tanároknak, sem a tanulóknak. Az osztályfőnök tanár helyzete se jobb, hiszen számára is heti egy órában többnyire csak az adminisztratív dolgok megbeszélésére van lehetőség.

– Akármi történt ma az iskolában, a tanáriban, akármi történt hétvégén otthon, a családban, ha azzal szembesül is – akár egy szülői számonkérés, akár a közvélemény szintjén –, hogy mily alacsony a tanítói munka társadalmi presztízse, a pedagógustól fokozottan elvárjuk, hogy hétfőn tiszta lappal érkezzen az iskolába: legyen türelmes, végtelenül támogató, igazságos, még jobb, ha van humorérzéke, biztosítson diákjainak egyenlő bánásmódot, folyamatosan tartsa fenn a diákok figyelmét, keresse a szakmai fejlődési lehetőségeket, stb. Milyen eszközökre és segítségre számíthat ehhez a pedagógus?

– Sokszor végzünk olyan személyiségfejlesztő gyakorlatokat, amelyeket a pedagógus önállóan is el tud végezni, ha úgy érzi, hogy segítenek neki. Ehhez kell az önismeret, hogy tisztában legyen önmagával, reakcióival, indulatainak és hangulatváltozásainak kezelésével. Ezt az önismereti folyamatot tudja erősíteni, támogatni az irodalomterápiás csoportfolyamat.

A csoporttagok tudnak egymáshoz kapcsolódni, empatikusan reagálni egy-egy kolléga problémájára, amelyek mind-mind segítenek. A kérdésben leírt és felsorolt helyzetek indokolnák elsősorban, hogy a pedagógusoknak a mentálhigiénés segítségre szükségük és igényük van.

– Havonta szervezel kis létszámú, biblioterápiás online találkozót pedagógusoknak. Milyen mértékű a pedagógusok érdeklődése? Hogyan lehet csatlakozni? A terápián túl milyen előnyét, hasznát látod a csoportnak, a találkozásnak a részvevők számára?

– A Pedagógus vagyok! nyílt, online, ingyenes csoportot októberben kezdtük és havi rendszerességgel tartjuk. Bármikor lehet csatlakozni, mivel nyílt csoport. Az októberi csoport nagyon hamar betelt, várólistát is kellett indítanom, az érdeklődés és az igény megvan. A terápián túl a mentális egészség fontossága, az irodalom és az olvasás megszerettetése a legfőbb előnye ennek a módszernek.

– Vannak-e követőid? Diákok, fiatal pályatársaid, akik érdeklődnek a biblioterápiás szakemberképzés, a pedagógusokat segítő foglalkozások szervezése iránt?

– Ez a kérdés most pont jókor érkezett, hiszen a napokban keresett meg egy végzett egyetemi hallgatóm, hogy szeretne beiratkozni az irodalomterápiás képzésre, ehhez kért tanácsokat, ötleteket. De nem ő volt az első, szóval igen, úgy tűnik, a módszer teret hódít, aminek szívből örülök, hiszen nálunk még eléggé ismeretlen.