Megtörtént az első lépés a PNL-PSD összeborulás felé

Florin Cîțu sok mindent talált, ami összekötheti a két pártot, Ciolacu úgy érzi, jó úton járnak.

Két órán át tárgyalt Florin Cîțu ügyvezető kormányfő, a PNL elnöke Marcel Ciolacuval, a PSD vezetőjével a közös kormányzás lehetőségéről. „Egy jó megbeszélés volt. Az első megbeszélés.(…) Sok olyan dolgot találtunk, ami összeköthet bennünket” – nyilatkozta a találkozót követően Cîțu. Elmondása szerint a tárgyalások során felmerült annak a lehetősége, hogy egy  esetleges PNL-PSD koalíció esetén két évig az egyik párt adja a miniszterelnököt, két évig pedig a másik.

Hasonló szellemben nyilatkozott Marcel Ciolacu is: „Azt hiszem, hogy a helyes úton járunk. Ha hazafiak vagyunk, akkor ez a többséghez vezető út.” A PSD elnöke hozzátette, hogy az elkövetkező napokban kidolgozzák  a párt kormányprogramját, majd pedig megpróbálják összhangba hozni a liberálisokéval.

Elképzelhető, hogy a PNL és a PSD látványos közeledése heves reakciókat fog gerjeszteni liberális berkekben, tovább erősítve Cîțu belső ellenzékét. A pártelnököt nem alaptalanul vádolják ellenfelei teljes elvtelenséggel és a liberális szavazók elárulásával. Szeptemberben Cîțu még olyanokat mondott, hogy „…a PSD a PNL legnagyobb ellensége marad. Amíg én vagyok a PNL elnöke, nem lépünk koalícióra a PSD-vel.” Ugyancsak ő nevezte mérgező pártnak a szociáldemokratákat, s kijelentette, hogy 2024-ig ellenzékben fogja  tartani őket.

A PSD-vel tartott első tárgyalási fordulóban a liberális küldöttség tagja volt az a Rareș Bogdan is, aki mostanáig a szociáldemokraták legvérmesebb ellenfelének mutatta magát, lényegében erre a pózra építette fel a politikai karrierjét.

(Nyitókép: ADR Vest)

Kapcsolódók

Kimaradt?