Dacian Cioloş szerint akkor kerül méltatlan helyzetbe az USR, ha kormányon marad

Az USR–PLUS azért lépett ki a kormányból, mert Florin Cîţu tiszteletlenül bánt a koalíciós partnereivel, ok nélkül menesztett két minisztert, és ezáltal megszegte a koalíciós megállapodást – közölte Dacian Cioloş pártelnök egy csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

A politikus Klaus Iohannis államfőnek arra a kijelentésére reagált, miszerint az USR „a nagy reformer szerepében tetszelgett”, majd „cserbenhagyta a kormányt” és támogatta a Cîţu-kabinet megbuktatásához vezető bizalmatlansági indítványt.

Dacian Cioloş szerint több okból is méltatlan helyzetbe került volna az USR, ha kormányon marad. Ezek közé sorolta, hogy a miniszterelnök a koalíciós partnerek beleegyezése nélkül egy olyan tízmilliárd eurós keretösszegű településfejlesztési programot hagyott jóvá, amely nem tartalmazza a támogatások szétosztásának világos kritériumait.

A pártelnök szerint Florin Cîţu megakadályozta az USR–PLUS választási ígéretei között szereplő reformok megvalósítását: az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolását, a nyugdíjrendszer reformját és a speciális nyugdíjak eltörlését, az igazságügyi törvények módosítását, a közigazgatás reformját és a kormányzati ügynökségek politikamentesítését, illetve felszámolását.

Az USR elnöke szerint a lakosság alacsony beoltottsága is a kormányfő számlájára írható, mert személyesen Florin Cîţu koordinálta az oltáskampányt, és „megtagadta” az irányítás átadását az egészségügyi minisztériumnak.

„Rájöttünk arra, hogy a miniszterelnököt csak zavarja a jelenlétünk a kormányban, mert akadályozzuk őt a személyes céljai elérésében, illetve arra is, hogy nem valósíthatjuk meg a parlament által jóváhagyott kormányprogramba foglalt és előzetesen leegyeztetett célkitűzéseink egyikét sem” – olvasható Dacian Cioloş bejegyzésében.

(Nyitókép forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?