Megnyílt a kolozsvári könyves kávézó, a Refo Café
Találkozási pont az irodalomkedvelők és a pihenni vágyók számára a Refo Café, amit szerda reggel nyitottak meg a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Bocskai (ma Avram Iancu) téri impozáns épületében. Az ünnepségen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Dávid Zoltán, az egyházkerületi sajtóközpont igazgatója köszöntötte az érdeklődőket.
Kató Béla püspök köszöntőbeszédében elmondta, az egyház számára nagyon fontos az intézményépítés, ez a kávézó pedig azt a célt szolgálja, hogy közösségi tér is legyen, amely az identitásukat megőrizni és kifejezni vágyók gyülekezőhelye is lehet. „Fontos lesz az, hogy milyen finom lesz a kávé itt és milyen áron, de mindenképpen a könyvek jelenléte is vonzó lehet Kolozsváron az ifjúságnak és az idősebbeknek egyaránt” – tette hozzá.
A püspök szerint a könyves kávézó sikere azon múlik majd, hogy lesz-e „szellemisége ennek a helynek”. A Protestáns Teológia Intézet épületében levő kávézó, könyvesház egyedülálló a maga nemében, sőt a teológusokat is szeretnék felkérni, hogy részt vegyenek a felszolgálásban olyan módon, hogy azzal a betévedő felé nemcsak kávéval, hanem egy-egy jó szóval, beszélgetéssel is szolgáljanak.
A Refo Café az Erdélyi Református Egyházkerület iratterjesztésnek a része, amely szorosan kötődik az Erdélyi Református Sajtóközponthoz – tudtuk meg Dávid Zoltán igazgatótól. A kis könyves üzlet még 2000 októberében alakult és 2017–18-ig egyházi jellegű tanulmányokat és igehirdetéseket forgalmazott. 2017-ben, a reformáció ötszázadik évében fogalmazódott meg a gondolat, hogy a könyvek mellé egy olyan helyet is ki kellene alakítani, ahová az ember leülhet és megihat egy kávét olvasás, várakozás közben. „Miután megújult a teológia épülete, adta magát a lehetőség, hogy ide, ahol régebben is könyvüzlet és kávézó működött, egy szerethetőbb, kedvesebb, egyházhoz közelibb helyiséget hozzunk létre. Szeretnénk, ha ez a hely egy találkozási pont lenne, ahol mind az irodalmat kedvelők, mind a pihenni vágyók is megtalálják a helyüket” – tette hozzá.
A Refo Caféban számos irodalmi, történelmi kiadvány megtalálható, emellett a magyar történelmi egyházak kiadványai is helyet kaptak a polcokon. A sajtóközpont igazgatója elmondta, bár a kávézót modern eszközökkel rendezték be, igyekeztek úgy kialakítani, hogy az „Istenhez közel álló” legyen. „A lámpák harangokként csüngenek a mennyezetről, melyeket fakeret vesz körül, ezeken pedig bibliai idézet olvasható” – magyarázta. Emellett az egyik falon a kolozsvári reformátusok emblematikus épületének, a Farkas utcai templomnak a sziluettje is kirajzolódik.
CSAK SAJÁT