Kézdi-orbai széki egységnap

Hétvégén tartották meg a háromszéki Barátoson a 2023-as Kálvin-hét zárórendezvényét.

Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese elmondta, ez már a 13. alkalom, hogy a gyülekezetek aktívan részt vesznek a Kálvin-napok szervezésében, a presbitériumok, a nőszövetségek, a gyermekek, a konfirmandusok találkozóján. Idén a házastársakat is találkozóra hívták. A 2023-as év témája a szolgálat volt. A lelkipásztor felelőssége egyedülálló, hiszen nemcsak a saját lelki életét kell karbantartania, hanem a rábízottakét is. Felelőssége túlmutat a földi életen.

Fotó: Erdélyi Református Egyházkerület/Facebook

A gyülekezeti központ udvaráról a helyi Ferencz Ernő református fúvószenekar vezette a 31 település képviselőit a templomkertbe, az istentisztelet helyszínére. Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke – Barátos szülötte – a Korintusbelieknek írt második levél ötödik versének a 14. és 15. versei, valamint az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv tizenhetedik részének a 29. verse alapján hirdette az igét. A püspök elmondta, mivel az idén nem sikerült megtartani a Kárpát-medencei egységnapot, úgy érzi, a barátosi rendezvény valóságos egységnap. Annak az egységnek a kifejezése, amely abból az érzésből fakad, hogy csak Isten szorongatásába menekülhetünk a szekularizálódó világ szorításából.

A kórusművek kedvelői részt vehettek az egyházmegyei kórustalálkozón, meghallgathatták a székelytamásfalvi férfikórus, a kovászna-vajnafalvi Harmónia kamarakórus, a pákéi dalkör, a kézdivásárhelyi vegyeskórus és a kovásznai férfikórus által előadott kórusműveket.

A Kálvi-napok zárórendezvényén jelen levők kijelentették, hogy azokat jövőre is megszervezik, mert a székelyek hitének, egységének erősítésére nagyobb szükség van, mint valaha.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?