Még mindig nincs teljes egyetértés a koalícióban a különleges ügyészség felszámolásáról

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban szerint „komolyan megfontolandó” az a javaslat, amit Stelian Ion igazságügyi miniszter terjeszt be az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolásáról a koalíció kedd délutáni tanácskozásán. A miniszter az RMDSZ-t okolja a holtponton való kimozdulás képtelenségéért, míg a Szövetség szerint a miniszter javaslatai nem megfelelőek.

A politikus a kormánypártok vezetőinek találkozója előtt elmondta, a PNL álláspontja nem változott a SIIJ felszámolásának kérdésében, ám egy olyan megoldást kell találni erre, amit valamennyi koalíciós partner támogat. Ludovic Orban szerint Stelian Ion javaslatát érdemes „nagyon komolyan elemezni”.

Az igazságügyi miniszter a kormánypártok vezetőinek tanácskozása előtt azt nyilatkozta: javaslata biztosítékot nyújt azoknak a koalíciós partnereknek, akik pótlólagos garanciát szeretnének arra, hogy a bírák és ügyészek nem lesznek visszaélések áldozatai, ha az őket érintő korrupciós ügyek kivizsgálása a DNA-hoz kerül vissza. Ez a garancia nem a SIIJ felszámolásáról szóló jogszabályba, hanem a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénybe kerülne be.

A szakminiszter az RMDSZ-t támadja

Az igazságügyi miniszter ugyanakkor arról számolt be a kormánykoalíció keddi tanácskozása után, hogy az RMDSZ nem fogadta el SIIJ felszámolására vonatkozó, új javaslatát. Stelian Ion úgy vélekedett, hogy a koalíció a jelek szerint egyelőre nem óhajtja a SIIJ felszámolását.

Nyilatkozata szerint javaslata arra vonatkozott, hogy ha egy bíró ellen nyomoz a DNA, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vagy a legfőbb ügyészség, illetve valamelyik táblabírósági ügyészség, akkor az érintett bírónak joga legyen kérni az ügy áttételét egy másik, „szomszédos” ügyészséghez ugyanazon a struktúrán belül. Az RMDSZ azonban ezt a változatot is elutasítja – tette hozzá az igazságügyi miniszter.

„Úgy tűnik, az RMDSZ a SIIJ felszámolásának semmiféle változatát nem tartja megfelelőnek. Az, hogy minden gyűlésen feltételeket támasztanak, annak a bizonyítéka, hogy nem voltak őszinték, amikor megegyeztünk a kormányprogramról. A SIIJ feltétel nélküli felszámolását belefoglaltuk a kormányprogramba, a DNA hatásköreinek visszaállításával együtt. Az RMDSZ-nek nem a speciális ügyészséggel van problémája, hanem a DNA-val. Semmiképpen sem akarja a DNA hatásköreit visszaállítani” – fogalmazott Stelian Ion.

Az igazságügyi miniszter szerint a SIIJ más formában történő újbóli megalakítása a korrupcióellenes harc gyengítését jelentené, ami elfogadhatatlan az Európai Bizottság számára.

„Nehéz az RMDSZ-szel együtt kormányozni, amikor igazságügyről van szó, mert íme, nem szabadultak meg attól a politikától, amelyet az elmúlt években a PSD-vel folytattak. Az igazságüggyel kapcsolatban a PSD elképzeléseit osztják, és ugyanazokkal az elvekkel folytatják” – jelentette ki.

Stelian Ion úgy vélekedett: a SIIJ felszámolásának ügye „súlyosan” elakadt a parlamentben.

Az RMDSZ szerint a miniszter javaslata aggályos

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló speciális ügyészi osztály felszámolására kidolgozott új javaslat, amelyet az igazságügyi miniszter kedden mutatott be a koalíciónak, nem biztosít valós garanciákat a bírák függetlenségére.

Csoma cáfolta az igazságügyi miniszter azon állítását, miszerint az RMDSZ valójában nem akarja felszámolni a SIIJ-t. „Támogatjuk a speciális ügyészség felszámolását, de az általuk javasolt módosítással együtt” – szögezte le a képviselő, aki szerint az igazságügyi miniszter által bemutatott javaslatnak az az egyik hátulütője, hogy nem nyújt megoldást olyan esetre, amikor a legfelsőbb bíróság egyik bírója ellen folyik eljárás, és az illető bíró kéri az ügy áthelyezését egy másik ügyészséghez. „A legfelsőbb bíróság bírái esetében nincs hova áthelyezni a nyomozást” – mondta.

„Úgy vélem, hogy a román állampolgárok érdeke is az, hogy olyan bírái legyenek, akik a törvény és a saját lelkiismeretük alapján döntenek. Románia érdeke tehát, hogy független bíráink legyenek” – tette hozzá Csoma Botond.

Cîţu egyhangú döntést vár

Florin Cîţu miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott a parlamentben, hogy minden megoldást támogat, amely lehetővé teszi SIIJ felszámolását.

Cîţu azt mondta, az igazságügyi miniszter által bemutatott új javaslatról csak politikai jellegű tárgyalás folyt a koalícióban, szakértők nem vettek részt benne.

Hozzátette, ő maga a SIIJ felszámolására vonatkozó törvényjavaslatok minden változatára nyitott, de ehhez egyöntetű döntésre van szükség. „Olyan megoldást akarok, amely nem támadható meg az alkotmánybíróságon” – tette hozzá.

A miniszterelnök úgy értékelte, hogy a SIIJ felszámolásáról folytatott koalíciós tárgyalás „nagyon jó” volt, és az ügyben előrelépés történt.

(Címlapkép: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?