A Velencei Bizottság támogatja a különleges ügyészi részleg felszámolását

A Velencei Bizottság a Romániában szükséges igazságügyi reform egyik első lépésének tartja és támogatja az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló különleges ügyészi részleg (SIIJ) felszámolását, de aggályosnak tartja és elvetné azokat a módosításokat, amelyekkel a képviselőház egészítette ki a kormányzati tervezetet.

Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló konzultatív testületének állásfoglalását hétfőn tette közzé a bukaresti média.

A SIIJ felszámolásáról márciusban szavazott a képviselőház, azzal a kiegészítéssel, hogy a bírák és ügyészek ellen csakis a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) - a bírák és ügyészek szakmai testülete, az igazságszolgáltatás függetlenségének „alkotmányos őre” – jóváhagyásával indulhat bűnvádi eljárás.

Stelian Ion igazságügyi miniszter | Fotó: AgerpresA sajtó által „mentelmi jogként” emlegetett módosító indítvány kompromisszumként született a koalíciós pártok között, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ugyanis garanciákat akart arra, hogy Románia nem tér vissza a különleges részleg létrehozása előtti időszak ügyészi visszaéléseihez. Az RMDSZ eredetileg azt próbálta elérni, hogy a SIIJ ügyeit ne a másik két különleges részleg - a korrupcióellenes ügyészség (DNA), vagy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) - hanem a legfőbb ügyészség vegye át.

A Velencei Bizottság ajánlása szerint a képviselőházi módosításban bevezetett CSM-szűrő tartalmilag és eljárási szempontból is megkérdőjelezhető, ezért elvetését javasolja.

A koalíciós pártok - a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az USR-PLUS szövetség - szerint az Európai Bizottság nem fogja beszüntetni az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (CVM), amelytől az ország schengeni csatlakozása is függ, ha Románia nem számolja fel a különleges részleget, ezt ugyanis sokak szerint azért hozta létre a korábbi baloldali kormánytöbbség, hogy politikai felügyelet alá gyűrje és megfélemlítse az igazságszolgáltatást.

A 2016-2020-as parlamenti ciklus szociálliberális parlamenti többsége azért vette el a DNA-tól a bírák és ügyészek dossziéit, mert szerinte a vádhatóság a bírákat mondvacsinált ügyekkel tartotta sakkban, hogy elérje a "mély állam" akaratával szembeszegülő döntéshozók elítélését. A DNA és DIICOT módszereit az RMDSZ is több ízben bírálta, arra hivatkozva, hogy a vádhatóságok megalapozatlan nemzetbiztonsági vagy korrupciós ügyekkel hurcolják meg és próbálják megfélemlíteni a magyar közösség vezetőit.

Az USR-PLUS tisztségviselői úgy értékelték: a Velencei Bizottság nekik adott igazat a koalíciós partnerekkel folytatott vitában. Stelian Ion USR-PLUS-os igazságügyi miniszter és párttársa, Iulia Scantei a szenátus jogi bizottságának elnöke hétfőn rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását sürgette a SIIJ felszámolásáról szóló törvénytervezet szenátusi véglegesítése érdekében.

Steian Ion: helyes döntés volt kikérni a Velencei Bizottság véleményét 

Stelian Ion igazságügyi miniszter szerint Ludovic Orban PNLK-elnök hibát követett el, amikor bírálta őt amiatt, hogy a Velencei Bizottságtól kért véleményt az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló speciális ügyészség (SIIJ) felszámolásával kapcsolatban. Szerinte érdemes volt egy hónapot várni, és úgy nekilátni a tervezet megvitatásának, hogy a Velencei Bizottság előzőleg jóváhagyta azt. „Ebben a tekintetben Ludovic Orban elnök úr tévedett, jó döntés volt kikérni a Velencei Bizottság véleményét” – mondta a miniszter.

Úgy vélekedett, ha ezt a tervezetet megszavazza a parlament, akkor a jövőben a többi igazságügyi törvénymódosító javaslat is át fog menni.

Ludovic Orban június 26-án közölte, hogy Stelian Ion igazságügyi miniszter úgy kérte ki a Velencei Bizottság véleményét a SIIJ felszámolásával kapcsolatban, hogy előzőleg nem értesítette arról a miniszterelnököt és a koalíciós partnereket, noha a képviselőház már elfogadta a tervezetet. Ezt követően úgy döntöttek Iulia Scântei-jel, aki a jogi bizottság elnöke, hogy megvárják a testület álláspontját, és a tervezet egy olyan formáját fogadják el, amellyel minden koalíciós partner egyetért.

Jövő héten összeülhet a szenátus

Összehívhatják a szenátust a tervezett rendkívüli ülésszakra, hogy megtárgyalja az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi osztály (SIIJ) felszámolását, miután a Velencei Bizottság kedvező véleményt fogalmazott meg ezzel kapcsolatban - jelentette be hétfőn Stelian Ion. Az igazságügyi miniszter hozzátette, az az elvárása, hogy a szenátus még jövő héten üljön össze a kérdés megvitatására. Stelian Ion emlékeztetett, hogy a kormányprogram igazságügyi fejezetében a SIIJ felszámolása az első számú intézkedés, de a projekt elakadt a parlamentben. A koalíció legutóbbi ülésén abban egyeztek meg, hogy miután a SIIJ felszámolásának tervére rábólint a Velencei Bizottság, maximum két héten belül javasolni fogják a szenátus rendkívüli ülésszakra való összehívását, hogy a felsőház megvitassa ezt a kérdést. Hozzátette, azt várja el a szenátoroktól, hogy még jövő hétre összehívják a rendkívüli ülésszakot, mert nincs több érv a SIIJ felszámolásának megakadályozására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?