Stelian Ion: ha nem tartjuk be a jogállamiság szabályait, és rátérünk a Magyarország választotta útra, nagy problémáink lesznek

A SIIJ egy „bunkósbot” amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ közösen talált ki az ügyészek és bírák ellen – véli Stelian Ion igazságügyi miniszter.

A tárcavezető a közszolgálati televízió kedd esti műsorában jelentette ezt ki, amelyben az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjével, Csoma Botonddal vitáztak az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi osztályról (SIIJ).

Stelian Ion azt mondta, az RMDSZ annak idején támogatta a SIIJ létrehozását, most pedig nehezére esik elállni attól a véleményétől, miszerint erre az ügyosztályra szükség van, ugyanakkor folytatja a 2017-2018-ban, szintén a PSD-vel közösen elindított DNA-ellenes retorikát.Forrás: Agerpres

„A SIIJ fenntartása nagy csapást jelentene a DNA-ra és a korrupció elleni küzdelemre, és szembemenne Románia érdekeivel. (...) Ha úgy döntöttek, hogy belépnek a koalícióba, alkalmazkodniuk kellene a helyzethez. (...) Mi nem fogadjuk el, hogy ismét megtörténjen Romániában az, ami a 2017-2018-as időszakban, amikor az igazságszolgáltatást egyszerűen eltaposták, lábbal tiporták. A SIIJ egy bunkósbot volt, amelyet a PSD az RMDSZ-szel közösen talált ki a bírák és ügyészek ellen. Minden egyéb csak mese” – fogalmazott a műsorban Stelian Ion.

A tárcavezető ugyanakkor rámutatott, Románia nem egy elszigetelten élő ország, hanem annak az Európai Uniónak a tagja, amelyhez saját elhatározásából és akaratából csatlakozott, és tagországként kötelessége betartani a szerződésekbe, törvényekbe foglaltakat. „Ha nem tartjuk be a jogállamiság szabályait, és rátérünk a Magyarország vagy Lengyelország választotta útra, ahol komoly gondok vannak a jogállamisággal (...), nagy problémáink lesznek” – hangoztatta.

Hozzátette, ez esetben megtörténhet, hogy nem lesz hozzáférése az országnak az uniós alapokhoz, vagy nem zárul le a román igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV), aminek akár az is lehet a következménye, hogy Románia nem csatlakozhat a schengeni térséghez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Kérdem én, partnereink vagy a szomszédos országok közül melyiknek áll érdekében, hogy Románia ne csatlakozzon a schengeni övezethez? (...) Nekünk tudatában kell lennünk tetteink következményeinek, és be kell tartanunk önként vállalt ígéreteinket: a SIIJ felszámolása, a DNA hatáskörének visszaállítása” – nyomatékosította.

Erre válaszolva Csoma Botond kijelentette, Stelian Ion foglalkozzon inkább a román igazságügy problémáival, ne Magyarország vagy Lengyelország helyzetével.

Kapcsolódók

Kimaradt?