Különnyugdíjak: egy PSD-s szenátor szerint a PNL kettős játékot űz

A Szociáldemokrata Párt (PSD) időszerűtlennek tartja, és nem fogja támogatni a bírák és ügyészek bérének, illetve szolgálati nyugdíjának 30 százalékkal való emelését, amit az igazságügyi miniszter kezdeményezett – jelentette ki kedden az alakulat Suceava megyei szenátora, Ioan Stan.

A kormánypárti törvényhozó rámutatott, hogy a nyugdíjasok zöme mindössze 10 százalékos nyugdíjemelésben részesült januártól, márpedig a lakosság nagy részének sokkal kisebb jövedelme van, mint a bíráknak és ügyészeknek, így őket súlyosan érinti az energia- és az üzemanyagárak emelkedése előidézte általános drágulás.

Stan szerint érthetetlen, hogy miközben a – kormánykoalícióban résztvevő – Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Florin Cîţu a különnyugdíjak eltörlése mellett érvel, pártjának igazságügyi minisztere nemcsak, hogy fenntartja ezeket, de még emelni is tervezi, noha a szintén liberális párti Nicolae Ciucă vezette kormány korábban sürgősségi rendelettel befagyasztott minden különnyugdíjat 2022-re.

A PSD-s törvényhozó úgy véli_ a PNL-nek kötelessége magyarázattal szolgálni erre a „kettős beszédre”. „A PSD azt a kormányprogramot akarja gyakorlatba ültetni, amelyet a parlament előtt is felvállaltak, és ebben nem szerepel a különnyugdíjak emelése” – húzta alá a szenátor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?