Az átlagnyugdíjak tíz, a különnyugdíjak húsz százalékkal nőttek

Erkölcstelennek és megalázónak tartják a nyugdíjas érdekvédelmi szervezetek a különnyugdíjak 20 százalékos emelését, miközben a járulékalapú – a „rendes” – nyugdíjak csak 10 százalékkal nőttek január elsejétől.

Nyugdíjasszervezetek tüntetések tavaly novemberben Bukarestben | Fotó: AgerpresHárom nyugdíjasszervezet kedden közös közleményben adott hangot megdöbbenésének a szolgálati nyugdíjak 20 százalékos emelésével kapcsolatban. Úgy vélik, erkölcstelen és megalázó, hogy míg a speciális nyugdíjak (bírák, ügyészek, katonák stb. esetében) 20 százalékkal nőnek, a járulékalapú nyugdíjakat csak 10 százalékkal emelik.

A három szervezet magyarázatot kért a miniszterelnöktől az általuk diszkriminatívnak vélt döntésre. A kormánytól azt követelik, hogy orvosolja a helyzetet.

Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter hétfő este azt mondta a bírák és ügyészek bér, illetve szolgálati nyugdíjemelése kapcsán, hogy az előző években több törvény született ez ügyben, amelyek nem voltak összhangban egymással, és a bírák peres úton szereztek érvényt a járandóságaik növelésének, amire jogerős ítéletek kötelezik a kormányt. Hozzátette, az ágazati referenciaérték emelése miatt nőttek a fizetések az igazságszolgáltatásban, a különnnyugdíjakat pedig ehhez kell igazítani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?