Mennyire fontos évről évre átadni magunkat a húsvét nagyheti eseményeknek és újra átélni mozzanatról mozzanatra ezt az egyedülálló, világot átformáló drámát, amely olyan sok regiszterben képes megérinteni a lelkünket és hitünket, fogalmaz húsvéti pásztorlevelében Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke.

Mennyire nagy kincs, hogy egyházunk megőrizte a passió nagypénteki eléneklésének hagyományát – és egyre több gyülekezetünkben térnek vissza ehhez –, amely által gyermek és idős átélheti Jézus életének utolsó napjait, teszi hozzá a püspök. Mint fogalmaz, a húsvéti feltámadást elhozó isteni terv egyik fontos eszköze éppen ez az örök emberi lázadás az igazságtalanság, a megsemmisítő sötétség erői ellen, amely nemcsak kimondatja, hogy „nem igaz!”, de a maga eszközeivel szembeszáll velük és az elmúlással, és kétezer év történelemformáló utóélete, Jézus ma is ható tanítása bizonyítja, hogy Isten is az emberrel lázad: „nem igaz, hogy halott a holt”! Miként nem igaz, hogy a sötétség véglegesen győzedelmeskedik a világosság felett mindazok ellenére, hogy vannak végtelennek tűnő sötét éjszakák és napfogyatkozások, vagy a napot eltakaró sötét, viharos felhők.„Húsvét ünnepén teljes fényében mutatkozik meg az az isteni rend, amelyben ideig-óráig csatát nyernek ugyan a sötétség megsemmisítő erői, de a végső győzelmet Isten az életet jelentő világosságnak és az akarata szerinti magasztos dolgoknak tartja fenn” – üzeni a lelkész.

„Mi unitáriusok hiszünk a feltámadásban! Hiszünk a megsemmisítés szándékával keresztre feszített jézusi evangélium feltámadásában és annak világmegváltó küldetésében! Hisszük, hogy a megkínozható, keresztre feszíthető, esendő emberi létünk igazi lényege a bennünk lakozó halhatatlan lélek, amelyet a jó Isten azért lehelt belénk a teremtés hajnalán, hogy bennünk is „a sötétségből világosság ragyogjon fel. Annak a hitében is igyekszünk megerősödni évről évre, hogy ez a bennünk felragyogó világosság annak szolgálatában kell kiteljesedjen, ami szép, jó és igaz, ami örök, ami nem mulandó, amit nem lehet elhallgattatni, rácsok mögé vagy korhadó deszkák közé zárni!” – olvasható a pásztorlevélben.

Ez a megváltó hit azonban gyakran gyengül el bennünk. Hétköznapjaink megpróbáltatásai, csalódásaink, veszteségeink vagy éppen emberi gyengeségeink, önzésünk sötét leplet borítanak ránk. És sajnos gyakran engedjük eluralkodni magunkon az árnyakat. Időnként erőnk fogytán, és ahelyett, hogy a fényre küzdenénk magunkat, hosszászoktatjuk szemünket a sötétséghez…

A sötétség pedig ma is kereszteket ácsol: az imádságról való megfeledkezés és az Istentől való elfordulás keresztjét, a hitetlenség keresztjét, az egymást és a világot is kifosztani akaró önzés keresztjét, a minden áron győzni akaró hatalomvágy keresztjét, a puszta létünket újfent veszélyeztető háborúk és atomháború keresztjét, az alázat hiányának keresztjét, a szeretet hiányának keresztjét, az állandó nyugtalanság és békétlenség keresztjét, az állandó nyugtalanságba és békétlenségbe belebetegedett testünk keresztjét… és a végtelenségig sorolhatnánk azokat a kereszteket, amelyeket az Isten világosságától való elfordulásunk sötétsége ácsol egymás és önmagunk számára, olvasható Kovács István húsvéti pásztorlevelében.

Jézus tanításaiban gyakran beszél arról, hogy nem szabad hozzászoktatunk szemünk a sötétséghez.

„A húsvéti feltámadás örömüzenete bennünk kell valósággá váljon! A jó Isten gondoskodó szeretete támogat és segít, „ő gyújtott világosságot szívünkben”, de nekünk is el kell mozdulnunk a fény felé. (...) Általunk és bennünk él tovább a Jézusi örömüzenet, ha kitartó imádsággal méltókká vállunk e küldetésre! S ha olykor el is alszanak a világ fényei, apró lámpásokként, vagy csak szentjánosbogarakként vigyük tovább, és töltsük be világossággal az életet!” – zárja gondolatait a Magyar Unitárius Egyház püspöke.