Tizenhárom év után új püspököt választottak a Magyar Unitárius Egyház élére, Kovács Istvánt, aki, mint fogalmazott, nagyon kalandos úton került a lelkészi pályára. Az új püspökkel arról beszélgettünk, mi vezette őt erre az útra, milyen nehézségeken kellett keresztülmennie, illetve, hogyan látja – ma már püspökként – az unitárius egyház jövőjét, milyen kihívásokkal néz szembe mandátuma során.  

Kovács István középiskolás korában még gondolkodott, hogy milyen pályát válasszon, mint fogalmazott, nagyon érdekelte az irodalom, a versmondás, a művészetek, és két pálya vonzotta egyszerre: a színművészeti és a lelkészi. Végül az utóbbit választotta, hiszen már ekkor is szeretett élőszóban megnyilvánulni az emberek előtt, és a családjában is volt hagyománya a lelkészségnek, a nagybátyja lelkész volt, nagyapja kántortanító, így végül úgy érezte, a lelkészi pálya lesz az, amely lehetőséget ad neki a kiteljesedésre, mondandójának közvetítésére. Emiatt emlékei szerint már egészen fiatalon „egyfajta szolgálatra, a hivatás megélésére” látott ebben a pályában lehetőséget, ugyanakkor ott volt az a szempont is, hogy vallásos neveltetésben részesült, és fontosnak látta a hitet, és azt az értékrendet, amit a hit által lehet közvetíteni.

Kovács István kifejtette, sok akadállyal kellett szembenéznie, míg végre felvételizhetett a teológiára. Először is, mivel szaklíceumban érettségizett, egy ideig lehetetlen volt az erre a pályára való lépése, hiszen akkortájt a teológián az volt az elvárás, hogy humán környezetből érkezzenek a jelentkezők. Emiatt érettségi után két évet villanyszerelőként dolgozott, míg végül úgy alakult az iskolarendszer, hogy minden iskola szakosodott, a teológián a korábbi elvárás feloldódott, így jelentkezhetett felvételire.

A családban mégsem örültek, hogy erre a pályára lépett

Kovács István elmondta, hogy pályaválasztása a kommunista korszak legsötétebb korszakában, a 80-as években történt, és emiatt apja munkahelye is veszélybe került, mivel az akkori Unió nevet viselő Kovászna megyei fogyasztási szövetkezetek főkönyvelőjeként  kötelezően tagja volt a kommunista pártnak. „Amikor édesapám meghallotta, hogy lelkészi pályára készülök, mindazok ellenére, hogy az ő apja kántortanító volt, és fontos volt az életében a vallás, az egyház, valósággal ijedtséggel vette tudomásul azt. Hiszen ez azzal is járhatott, hogy nemcsak a munkahelyről tanácsolhatják el, hanem akár a vállalat által biztosított lakásból is kiteszik a családot. Emiatt a család ekkor nagy krízisen ment át” – mesélte a püspök.

A teológiára való beiratkozást követő napokban a párt szervei a maguk csatornáin keresztül értesültek erről, édesapját behívatták, megfenyegették és nyomást gyakoroltak rá, hogy azonnal „hozza haza” fiát. Édesapja ekkor „kétségbeesetten” próbált intézkedni, még a teológia akkori rektorát, a néhai Erdő Jánost is felhívta telefonon, hogy beszélje rá fia eltanácsolására, ám a rektor védelmére kelt és azt válaszolta, nem teheti ezt meg, mivel a fiú már nagykorú, neki kell döntenie.

Kapcsolódó

Kovács István a Magyar Unitárius Egyház új püspöke

Egyházi főtisztségviselőket, köztük püspököt választott a 2021–2027 közötti megbízatási időszakra a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsa és Zsinata pénteken és szombaton. Az egyház 32. püspöke Kovács István lett, derül ki a szerkesztőségünkhöz szombat este eljuttatott közleményből.

püspökválasztás Magyar Unitárius Egyház Kovács István

Kovács István hálával emlékezik arra, hogy a nagytekintélyű, néhai rektor – későbbi püspök-elődje – nem szólt neki apja telefonhívásáról, mert lehet, hogy szembesülve apja kétségbeesett helyzetével, megingott volna. Felvételije végül sikeres volt, felvették a teológiára, amiből aztán otthon „még nagyobb bonyodalom lett”, de végül az új püspök szerint jól végződik a története, mert a titkon helyzetével együtt érző vállalatvezetés nem foganatosított további intézkedéseket apja ellen, minden helyrealakult a családban, a szülei is elfogadták döntését, sőt később boldog látogatói lettek a sepsiszentgyörgyi templomnak, ahol fiuk szolgált.

Nem ismeretlen számára az új terep

Kovács Istvánt arról kérdeztük, mit gondol, mennyire lesz nehéz átvennie Bálint Benczédi Ferenc munkáját, aki 2008 óta tölti be a püspöki pozíciót. Az újonnan megválasztott püspök úgy fogalmazott, hogy Bálint Benczédi Ferenc püspöksége alatt maga is benne volt az egyházvezetésben elnökségi tagként, így nem érzi teljesen idegen terepnek a püspöki pozíciót. „Amikor vállalkoztam erre a pozícióra, tudtam, hogy mit teszek. Nem egy ismeretlen helyzetet veszek át, nem olyan állapotot, amire ne lenne rálátásom. Látom ennek az elmúlt időszaknak a pozitívumait és a negatívumait is. A sikerekben is osztozom, és a kudarcokat is fel tudom vállalni ugyanígy” – nyilatkozta.

Hozzátette: tény az, hogy az elmúlt időszak „átalakulási időszak” volt, amelyben elsősorban a szervezeti élet vonatkozásában történtek változások, az egyháznak új alaptörvénye, új szervezeti szabályzata jött. Emellett – véleménye szerint – az előző püspök ideje alatt „sikerült kiküszöbölni a Trianon ejtette csorbát”, hiszen 2012-ben megtörtént a két egyházrész – az erdélyi és az anyaországi – egyesülése.

Összességében úgy véli, látja azt, hogy honnan jön az egyház, és merre kellene tartania, és egy „szerves folytatásban” gondolkodik, nem 180 fokos, hirtelen fordulatban, azt szeretné, hogy kijelölt irányon haladjon tovább egyháza. Ugyanakkor megemlítette, hogy az elmúlt időszak komoly stratégiai tervet alakított ki, amelyből bizonyos dolgok megvalósultak, mások nem, ám ezek együtt egy újabb létrehozandó stratégia terveivel categoricus imperativusként állnak előtte.

„Sok helyen mesterséges lélegeztetőgépen vannak közösségek”

A püspök arról is szót ejtett, hogy melyek lesznek a püspöksége során fennálló legnagyobb nehézségek. Mint fogalmazott, az egyik legnagyobb nehézség és egyben kihívás a létszámcsökkenés megállítása és kezelése, mivel harmóniát kell teremteni a nagyközösségek, a most létrejövő újabb gyülekezetek, a kis gyülekezetek, illetve a lassan elszórványosodó gyülekezetek között. Úgy vélte, a gyülekezetek számára nagy kihívás önfenntartónak lenni a jelenlegi gazdasági, demográfiai helyzetben, emiatt mérlegelniük kell, hogy melyek az elnéptelenedő gyülekezetek, amelyek már fenntarthatatlanok a hagyományos módon, illetve el kell dönteniük, hogy milyen szolgálattal próbálják folytatni a lelki élet fenntartását.

„Tény az, hogy sok helyen mesterséges lélegeztetőgépen vannak közösségek, és azt kell jól eldönteni, hogy ezeket hogyan juttatjuk levegőhöz, hogyan éltetjük, és hogyan alakítjuk át a mostani kor kihívásai szerint a szolgálatot” – mondta.

Nagy kihívásnak nevezte ugyanakkor az erdélyi magyarság „életkedvének, a jövőbe vetett hitének a megőrzését”, hiszen úgy gondolja, az egyház dolga, hogy ezt megőrizze. Szerinte az is nagy kihívás, hogy „életerőt, derűt, célt sugalljon” az egyház az itteni közösségeknek, hogy azt érezzék, nem áldozatok, akiket itt felejtett a történelem, hanem, hogy ez küldetés, és „talán a legszebb dolog itt megmaradni”, itt őrizni és gyarapítani az értékeket, itt boldognak lenni. A püspök szerint ezért lenne fontos az elkobzott javaik teljes körű visszaszolgáltatása, mivel ezek a történelem során mindig az egyházközségek önfenntartását, és az általuk biztosított nemes célokat szolgálták. Kovács István szerint ezek nélkül „elvágják az egyházi élet tápláló gyökereit”.

Fontos kihívásnak nevezte ugyanakkor a keresztény értékek megőrzését a „keresztényellenes korban”, amikor szerinte azt látjuk, hogy ezek az értékek átíródnak, akár a család, akár a közösségi szolgálat vonatkozásában, és egy „haszonelvű globalizációs áradat akarja a sarkából kifordítani a világot”. „Ezen a téren éppúgy, mint az erdélyi magyarság megőrzésében, csak a keresztény testvérfelekezetekkel szorosan együttműködve, egymást erősítve tudunk eredményeket elérni” – tette hozzá.

Az értékeket megőrizni, és behozni a 21. századba: ez a cél

Arról, hogy hogyan látja az unitárius egyház jövőjét, Kovács István úgy vélekedett: harminckettedik püspökként úgy érzi, feladata megőrizni a múlt értékeit, a vallásszabadság gondolatától kezdve mindazt, amit az unitárius érték rejt, és ugyanakkor kicsit átmenteni is azt, behozni a 21. századba. Úgy gondolja, hogy „ennek a tájnak a kigyöngyöződése az unitárius vallás”, és a vallásszabadság eszméje, amelyek igazán transzszilván szellemi termékek, így „hatványozottan azt a kötelességet érzi”, hogy ezt a csodát továbbvigye, hogy a közösség újra felfedezze azt. A püspök szerint a vallásszabadságra is érvényesek Szilágyi Domokos sorai: „csak úgy lehetsz a miénk, ha mindenkié vagy”.

„Hatékonyabban kell ezt felmutatni, hogy ne történelmi relikvia legyen, amit csodálgatunk a múzeumban, időnként leporoljuk, hanem, hogy beköltözzön az életünkbe, mindennapjainkba. Ilyen szempontból nagyon jó példának látom az ifjúsági egylet működését, amelynek tagjai annyira dinamikusan, szépen, szabadon, bulizva élik meg a szent értékeket” – fogalmazott.  

A püspök úgy látja, hogy az unitárius egyház jövője „ebben a dinamizmusban rejlik”, abban a képességben, hogy megszólítsa a ma emberét, hogy a régi szakralitás elemeit, nyelvezetét, a hitet a ma nyelvén közvetítse. Emellett visszacsatol a gyökerekhez, amelyek elengedhetetlenül fontosak, mivel szerinte „nincs harmadik évezred ezek nélkül a gyökerek nélkül”. Mint fogalmazott, nem futurisztikus, falanszter-jövőben gondolkodik, hanem olyanban, ahol ezek az értékek újból fontossá válnak, és ahol „újból az emberi személyiség kibontakozásáról szól az élet a vallás által”. Szerinte ehhez a személyiségnek kell a korunkban elhatalmasodó ego fölé kerekednie, hiszen a vallás lényege véleménye szerint az, hogy felszabadítsa a személyiséget és rádöbbentse az embert saját isteni küldetésére .