Koalíciós válság: „dokumentumháborúvá” alakult a nyilatkozatháború

Cáfolta hétfőn a kormány, hogy a kabinetnél iktattak volna egy dokumentumot, amelyben a napi járványügyi adatok jelentésének ellenőrzésével foglalkozó egészségügyi minisztériumi munkacsoport létrehozásáról tájékoztatják a miniszterelnököt.

A cáfolat előzménye, hogy Vlad Voiculescu menesztett egészségügyi miniszter egy nappal korábban kijelentette: dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy munkacsoportot hozott létre a járvány áldozatainak számáról szóló hivatalos jelentések felülvizsgálatára, és erről tájékoztatta a miniszterelnököt. A tárcavezető leváltása után azt nyilatkozta, hogy a gyanúja szerint eltérések vannak a valós számok és a hivatalos adatok között.

Vasárnap a sajtóban megjelent egy április 12-i keltezésű – tehát a miniszter leváltása előtti – pecsétes dokumentum a munkacsoport létrehozásáról szóló rendeletről. Az iraton a szintén menesztett Andreea Moldovan állímtitkár aláírása szerepel. A kormány hétfői közleménye szerint azonban ezt a dokumentumot nem iktatták.

"A nyilvános térben megjelent úgynevezett dokumentumoknak nincs semmi közük a kormányhoz, sem a miniszterelnök vagy a kabinet munkaapparátusához" – hangsúlyozza állásfoglalásában a kormány, hozzátéve, hogy a miniszterelnöki kabinet, az iktatóhivatal vagy a kormányfőtitkárság által átvett dokumentumok iktatószáma négyjegyű, és mindig megelőzi egy másik szám, amely a miniszterelnöki kabinet esetében az 5-ös, az iktatóhivatalé 17-es, a kormányfőtitkárság esetében pedig a 20-as.

A hivatalos dokumentumokat átvevő személy olvashatóan aláírja, hogy átvette az iratot, így bármikor azonosítható. Ha az irat lezárt borítékban érkezik, azt felbontják, és ráírják az iktatószámot - derül még ki a közleményből.

Ebben leszögezik, a médiában megjelent dokumentumok nem a miniszterelnöki hivatal vagy a kormányfőtitkárság által iktatott hivatalos iratok, nem találhatók meg rajtuk az ezekre jellemző formai elemek. "Ezek hivatalosan iktatott iratokként való feltüntetése az intézményi levelezés szabályai és az adminisztratív eljárások ismeretének hiányára utal" - írják.

A közlemény megszövegezői ugyanakkor meggyőződésüket fejezik ki, hogy az illetékes szervek hivatalból vizsgálatot indítanak az ügyben, ha bebizonyosodik, hogy a dokumentumot jogtalanul minősítették hivatalos iratnak.

Ezt mondja az egészségügyi minisztérium

Közleményt adott ki hétfőn az egészségügyi minisztérium is, amely szerint nem létezik az intézményben "olyan törvényesen létesített munkacsoport", amely a járványügyi adatok napi jelentéseit vizsgálná. A testületet hétfőn hozzák majd létre a vonatkozó törvényi előírások betartásával, Florin Cîţu miniszterelnök ugyanakkor elrendelte a volt egészségügyi miniszter és az államtitkárok által az elmúlt négy hónapban kiadott valamennyi dokumentum megvizsgálását.

A minisztérium a közleményében rámutat, április 17-én Florin Cîţu kormányfő, ügyvivő egészségügyi miniszter kérte az államtitkároktól, illetve a minisztérium főtitkárától a napi jelentéseket ellenőrző munkacsoport létrehozásáról szóló dokumentumot, de mindkét részről azt a választ kapta, hogy nem létezik ilyen irat. Az írásban adott válaszok csak a munkacsoport létesítésének szándékáról számolnak be.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

"Vlad Vasile Voiculescu volt miniszter témával kapcsolatos nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy nem ismeri a törvényeket, sem a miniszteri tisztséggel járó hatáskört és az adminisztratív eljárásokat" - olvasható a közleményben, amelyben ugyanakkor kérik a volt minisztertől, "ne terjesszen hamis információkat".

A minisztérium közleménye arra is rámutat, hogy az Andreea Moldovan volt államtitkár által aláírt rendelet a munkacsoport létrehozásáról nem minősül szabályozó (normatív) jellegű adminisztratív iratnak. Mindemellett Florin Cîţu miniszterelnök elrendelte a volt egészségügyi miniszter és az államtitkárok által az elmúlt négy hónapban kiadott valamennyi dokumentum megvizsgálását.

Ugyanakkor a hétfői nap folyamán létrehozzák a járványügyi adatok napi jelentéseit ellenőrző munkacsoportot, a hatályos törvények előírásainak betartásával - szögezik le a közleményben.

(Címlapfotó forrása: G4media)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?