Kizuhant a negyedik emeletről egy ötéves kislány, túlélte

Illusztráció: MaszolA csodával határos módon maradt életben az az ötéves kislány, aki egy vajdahunyadi tömbház negyedik emeletéről esett ki még pénteken. A kislánynak azzal volt szerencséje, hogy az útjába kerülő televíziós antenna és az első emelten kihúzott árnyékoló ponyva tompította az esését.

A Hunyad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kislány hároméves húgával egyedül tartózkodott otthon, mivel az édesanyjuk elment vásárolni az üzletbe. A kislány feltehetően megpróbálta becsukni az ablakot, ekkor veszíthette el az egyensúlyát és esett ki az ablakon.

Esés közben, a harmadik emelet magasságában, nekiütközött egy televíziós antennának, majd egy árnyékoló ponyvának az első emeletnél, innen a tömbház melletti füves területre zuhant. A kislány megsérült, ezért kórházba szállították.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indított eljárást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?