Egy 52 éves temesvári férfi is kiugrott az ablakon hétfőn

Fotó: Borsi BalázsKiugrott első emeleti tömbházlakásának ablakán egy 52 éves férfi Temesváron hétfőn este 8 óra körül. Az áldozat eszméleténél volt, amikor a mentővel beszállították a kórházba.

A Temes Megyei Redőr-főkapitányság által közölt információk szerint gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítottak nyomozást, hogy feltárják az eset pontos körülményeit. A szomszédok és a szemtanúk szerint a férfi ittas állapotban volt, összeveszett a feleségével, és ennek hatására vetette ki magát az ablakon. Eltört a lába és több zúzódást is szerzett. 

Ugyanaznap reggel egy 15 éves lány is hasonló módon próbált végezni magával, szintén Temesváron, ő egy ötödik emeleti lakás ablakán ugrott ki. Súlyosan megsérült, a gerince és a tüdeje roncsolódott. Múlt héten ugyancsak Temesváron egy 32 éves nő vetette a mélybe magát a tizedik emeletről, magával rántva két gyermekét is. Mindhárman életüket vesztették.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 0754/800–808-as telefonszámot, vagy írjon a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre.

Kapcsolódók

Kimaradt?