FRISSÍTVE – Kelemen Hunor: Sikerült megvédeni az önkormányzatokat, az iskolákat és a kulturális intézményeket

A román kormány kedden délután a szenátus és a képviselőház együttes ülésén felelősséget vállalt a deficitcsökkentő intézkedéscsomagjáról, amely számos vitát és ellenkezést váltott ki az utóbbi hetekben. Kulturális intézmények, tanintézetek és a helyi önkormányzatok működése került volna veszélybe, ha a kabinet eredeti formájában fogadja el a csomagot. Az RMDSZ számos módosító javaslattal élt, amiket el is fogadott a kormány és kedd délután a parlamentben bemutatott változatban ezek már szerepeltek. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a Szövetség javaslatai révén sikerült megvédeni az önkormányzatokat és a hozzájuk tartozó kulturális intézményeket, valamint az iskolákat.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Maszolnak kedden este megerősítette, hogy a kormány elfogadta az RMDSZ módosító javaslatait a deficitcsökkentő intézkedéscsomagjában. „Megvédtük a kulturális intézményeket, nem lesz összevonás ott, ahol az alkalmazottak száma ötven alatt van, megvédtük az iskolákat, nem vonják össze őket ott, ahol ötven oktatónál kevesebben dolgoznak, ez a kisebbségi iskolák esetében különösen érint minket, megvédtük az önkormányzatok autonómiáját, tehát a kormány nem szól bele abba, hogy a saját bevételeikből mennyit költhetnek kultúrára, ifjúságra, sportra vagy különböző társadalmi tevékenységekre, tehát a 2,5 százalékos határt eltörölték. Megvédtük azt, hogy a meglévő betöltetlen állásokat nem szüntetik meg, csak egy 10 százalékos általános csökkentés lesz, ez azért fontos, mert lesznek olyan helyzetek, különösen az oktatási intézmények esetében, de máshol is, ahol szükség lesz majd alkalmazni egyedi posztokra embereket” – magyarázta.

Az RMDSZ elnöke kijelentette: azt, amit az önkormányzatok számára kitűztek, sikerült elérniük. „Ez a legfontosabb. Számunkra az önkormányzatokban nemcsak erő van, hanem a kulturális intézmények az esetek nagy többségében az önkormányzatokhoz tartoznak, és azért kellett megvédenünk ezeket” – magyarázta Kelemen Hunor.

Fotó: Beliczay László

Az intézkedéscsomag fiskális része sokkal összetettebb, emelte ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, most ez tartalmaz olyat is, amit tavaly még az akkori koalíciós partnerük elvetett, idénre pedig már egyetért vele, sőt támogatja a bevezetését, ez pedig a nagyvállalatokra kivetendő szolidaritási adó. Ha ezt akkor bevezették volna, akkor egészen biztos, hogy ma másképp nézne ki a költségvetési hiány, mondta Kelemen Hunor.

Ugyanakkor kiemelte, nem tudnak egyetérteni azzal, hogy a kisvállalkozások számára megháromszorozzák a befizetendő adót 60 ezer eurót meghaladó forgalom esetén. „Közben meg vannak más megoldások, amelyek különböző kivételeket és kiskapukat zárnak be, és próbálják megteremteni azt, hogy mindenki egyformán járuljon hozzá a közös teherviseléshez” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány egyik feladata, hogy az adóbehajtást és a költségvetési deficitet tartsa és egyensúlyba hozza.

„Ilyen körülmények között már nem indokolt azt, hogy bizalmatlansági indítványt írjunk alá, mert a legfontosabb célkitűzéseinket elértük. Így nem lesz bizalmatlansági indítvány, mert nélkülünk az ellenzék csak az AUR-ral közösen tudná letenni, az AUR-ral pedig ma már senki nem akar közös politikai kezdeményezést vállalni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

A román sajtóban ugyanakkor megjelentek olyan információk, hogy a kormánypárti PNL részéről érkeztek olyan jelzések az RMDSZ irányába, hogy támogassák a bizalmatlansági indítványt és segítsék a kormány esetleges megbuktatását. Kelemen Hunor kérdésünkre elmondta, „a PNL-ben vannak ilyen kis csoportok, elégedetlenek, de nincs elég bátorságuk, nem kell foglalkozni velük, ugyanis a szavazáson ők nem vennének részt, közülük egyesek az Európai Parlamentben ülnek és nem a bukarestiben. Nekik azt mondtam, mi nem adhatunk kölcsön sem bátorságot, sem egyebet. Akkor, amikor ők elismerik azt, hogy egy bizalmatlansági indítványon ők nem mennének ki szavazni, mert a párt döntése alapján ők nem tehetnék meg, akkor ez okafogyottá válik, hisz a kormánynak megvan a 60 százalékos többsége, sőt a teljes ellenzéknek, amiben benne van mindenki, van 40 százaléka, ezzel pedig nem lehet kormányt buktatni.”

Kérdésünkre, hogy a most felelősségvállalással elfogadott deficitcsökkentő intézkedéscsomaggal tartható lesz-e a kitűzött költségvetési hiány, Kelemen Hunor azt mondta, erre most senki sem tud válaszolni, „a pénzügyminisztérium sem tudta megválaszolni azt a kérdést, hogy mekkora lesz a költségvetési hatása ennek”. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett, „ennek a felelősségvállalásnak az az egyik baja, hogy hiányzik mögüle egy alapos elemzés arról, hogy mi lesz a következménye. Azt lehet látni, hogy most a kisvállalkozásokra kivetett többletadó, ha mindenki talpon marad és befizeti, akkor ez mit jelent, azt is lehet tudni, hogy nagyjából mit jelent a szolidaritási adó, de ma körülbelül ennyi, ami kiszámítható.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?