A kormány nem ad készpénzt az ételjegyek helyett, de korlátozza a jutalékot

Az élelmiszerutalványokat a közszférában ugyanúgy adják, mint eddig, ám a pénzügyminisztérium várhatóan egy héten belül javaslatot tesz egy sürgősségi rendelettervezetre, amely korlátozza az élelmiszerutalványok elosztásában részt vevők jutalékát, pontosított a hétfőn elfogadott megszorító intézkedéscsomag-tervezetre vonatkozóan Mihai Constantin kormányszóvivő. Hangsúlyozta, az állami intézményeknél továbbra sem adnak készpénzt az ételjegyek helyett.

Fotó forrása: Gov.ro

Hozzátette, pénzügyminisztérium által nyilvános konzultációra bocsátott tervezethez képest vannak változások a hétfőn elfogadott változatban. Az előadásokra, koncertekre, kulturális és sporteseményekre eladott jegyek hozzáadottérték-adója 9% lesz, és az 50 főnél kevesebb alkalmazottal rendelkező kulturális intézmények esetében az összevonás lehetőségét a helyi önkormányzatokra bízák.

Elmondta azt is, hogy kivették a tervezetből a 2,5%-os küszöbértéket, így nem korlátozzák, hogy a helyi önkormányzatok mennyi közpénzt fordíthatnak a kulturális vagy sport- és szabadidős rendezvények finanszírozására. A multinacionális cégek adójának kiszámításával kapcsolatban hozzátette, hogy „a teljes forgalomból a beruházásokon kívül levonják a jövedéki adót, így számolják a nyereségre 16 százalékos adót, de az nem lehet kevesebb, mint a korábban vázolt kritériumok szerint kiszámított forgalom 1 százaléka".

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?