Így ünnepel Erdély március 15-én

Március 15., az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének napját nemzeti ünnepként üli meg a Kárpát-medence magyarsága. A teljesség igénye nélkül próbáljuk bemutatni, hogyan emlékezik az erdélyi magyar közösség a 175 évvel ezelőtti eseményekre.

Arad

Az RMDSZ Arad megyei szervezete hagyományos módon a Szabadság-szobornál szervezi meg emlékünnepségét március 15-én 16 órától. Az ünnepi beszédek, köszöntők után 18 órától a Ioan Slavici-színházban a Bekecs Néptáncszínház Párosan szép… című folklórelőadását tekintheti meg a közönség.

Fotó: MTI

Barót

Erdővidéken március 15-én 11 órától Köpecen, 12.30-tól Baróton és 14-től a véceri keresztútnál lesznek megemlékezések, majd ezt követően 19 órától a baróti művelődési ház nagytermében a Bujka énekegyüttes ünnepi előadására kerül sor. A szervezők arra kérik az ünnepségeken részt venni szándékozó lakosságot, ha tehetik, népviseletben jelenjenek meg, illetve vigyenek magukkal településtáblákat, székely- és magyar zászlókat.

Brassó

Az ünnepi megemlékezés Brassóban délelőtt 10 órakor kezdődik a fellegvári 1818-as emléktáblánál, majd 11 órakor folytatódik a Bem József tábornok tanácstéri emléktáblájánál. 19 órára a Drámai színházba gálaestre várják az érdeklődőket, ugyanitt kerámia- és fotókiállítást is szerveznek.

Bethlenszentmiklós

Fehér megyében minden magyarlakta településen emlékünnepségeket tartanak Március 15-e emlékére. Az RMDSZ hagyományos rendezvényére, a Tavaszi szél vizet áraszt néptáncfesztiválra szombaton, március 18-án kerül sor Bethlenszentmiklóson, ahol az ünnepi ökumenikus istentiszteletet követően, a megye összes magyar néptánccsoportja felvonul a falu utcáin, majd fellépnek a művelődési otthonban.

Csíkszereda

Csíkszeredában az ünnepségsorozat 11 órakor megkezdődik a Petőfi Sándor Általános Iskolában. 12 óra órától Az emlékezet helyei: Ünneplési gyakorlatok március 15-én címmel dr. Bodó Julianna, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának egyetemi professzora tart interaktív előadást a Petőfi kávéházban, melyre elsősorban 9–12.-es diákokat várnak.

17 órakor kezdődik a koszorúzás a Gál Sándor-szobornál. Itt a Gerendely férfikórus működik közre és a koszorúk elhelyezését követően felvonulás indul a Vár térre, a nemzeti ünnep központi helyszínére, ahol 18 órakor kezdődik a program. Kelemen Hunor miniszterelnökhelyettes, az RMDSZ elnöke a Mikó-vár előtti téren mond ünnepi beszédet 18 órától. Ezt megelőzően 15 órától részt vesz a megemlékezésen a Nyerges-tetőn, ahol elhelyezi koszorúját is, 17 órától pedig koszorút helyez el Csíkszeredában a Gál Sándor-szobornál.

A Csíki Moziban20 órkor kezdődik a Csíki Kamarazenekar ünnepi hangversenye, amely a 20. század és a kortárs magyar zenei repertoárból válogat. A zenekar koncertmestere Béres Melinda, az est karmestere pedig a már sokadik alkalommal visszatérő Werner Gábor.

Gyergyószentmiklós

Mrcius 15-én a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomban 11 órakor keződik ünnepi szentmise, amit 12-től megemlékezés és koszorúzás követ a Petőfi-szobornál. Közreműködik: Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, Salamon Ernő Gimnázium kórusa, Fogarassy Mihály Műszaki Líceum diákjai és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület.

Március 16-án, csütörtökön 18 órától Sergő Zenekar Március idusán című ünnepi koncertjére kerül sor az örmény katolikus templomban. A belépés ingyenes.

Gyulafehérvár

Gyulafehérvár és környékének magyarsága március 19-én ünnepel. A vasárnapi istentisztelet illetve mise után, 12:30-kor megkoszorúzzák a magyarigeni  katolikus templom kertjében található 1848 októberének polgárháborújában legyilkolt áldozatok emlékművét, ezt követően, a többéves hagyománynak megfelelően, 13.00 órakor, Ompolygyepűn, megkoszorúzzák a zalatnai mártírok, Lukács Béla által emelt útszéli emlékművet. A szórványzarándoklat utolsó állomása Szászsebes lesz, ahol a városbeli római katolikus (Cântarului u.) temetőben a piski és szászsebesi csatában elhunyt honvédek emlékművére helyezik el az emlékezés koszorúit. 17.00 órakor az Alsó-városban levő Diákművelődési Házban sorra kerülő, a Szent Mihály Szekere Vándorszínház „Honszerelem! Vess tiszta lángot!” című ingyenes előadás képezi az ünnepségsorozat záróakkordját.

Kézdivásárhely

„Föltámadott a tenger, a népek tengere” – Kézdivásárhely önkormányzata ezzel a Petőfi-vers részlettel szervezi idén a március 15-i eseménysorozatot. Az oktatási intézmények mellett az Incze László Céhtörténeti Múzeum és a Vigadó Művelődési Ház is becsatlakozik egy-egy programmal, felvonulnak a környező falvak képviselői, valamint a lovas- és hagyományőrző csapatok is. Az ünnepi műsornak Cseke Attila fejlesztési miniszter, valamint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár lesz a díszvendége.

Fotó: Nagy Imre

Tartalmas programmal ünnepel Kézdivásárhely. Immár 34-dik kiadását éli a március 15-i tárlat, amelyet szintén a Petőfi 200 emlékév előtt tisztelegve, a neves magyar költő alakját és szellemiségét a képzőművészet szemén keresztül bemutatva szervez meg az Incze László Céhtörténeti Múzeum. A megnyitón köszöntőt mond Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és dr. Dimény Attila múzeumvezető. A kiállítást dr. Borcsa János irodalomkritikus nyitja meg március 12-én, vasárnap 12 órakor.

A tárlatmegnyitót a diákok számára szervezett szónok-, illetve szavalóverseny előzi meg, a legjobb vers és szónoklat a központi ünnepségen is elhangzik majd. A Nyergestetőn március 14-én, 13 órakor emlékezik Kézdivásárhely, ahol ünnepi műsor és koszorúzás lesz szokás szerint a Bod Péter Tanítóképző és az Apor Péter Szaklíceum diákjainak közreműködésével.

A kézdivásárhelyi központi ünnepség programja:
11.00 Gyülekező és az iskolák felvonulása
11.15 Lovashuszárok és hagyományőrző csapatok, valamint a környező falvak képviselőinek felvonulása.
12.00 Ünnepi műsor: a rendezvény díszvendége Cseke Attila fejlesztési miniszter, valamint Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Az ünnepi műsorban közreműködik az Ego Sum zenekar, Dimény Kata, a dr. Csiha Kálmán Református Kollégium tanulója, a Tanulók Klubja fúvószenekara, valamint Mihály János színészhallgató. Szónokol a Zúg Március szónokverseny győztese, szaval a Gábor Áron szavalóverseny nyertese. Ünnepi áldást mond Ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke.
18.00 Vigadó Art: Te szent magyar hazám! – bemutató. Ünnepi előadás az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. Helyszín: Vigadó Művelődési Ház.

A március 15-ei ünnepi felvonulás idei különlegessége a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. tulajdonában lévő ötösfogat, mely Pap István mezőhegyesi polgármester kezdeményezésére vonul fel a céhes városban. A fogat hajtója, Papp János, válogatott fogathajtó magyar bajnok. A mezőhegyesi nóniusz ötösfogat teljes díszben látható majd, a fogat lovai kizárólag a magyar Országgyűlés által nemzeti kinccsé nyilvánított tradicionális Nóniusz fajtájúak.

Az iskolák, lovashuszárok, hagyományőrző csapatok és a falvak képviselőinek látványos felvonulását követően, várhatóan a déli harangszó után veszi kezdetét az ünnepi műsor, amelynek díszvendégei Cseke Attila fejlesztési miniszter, valamint Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Az ünnepség koszorúzással ér véget.

Az idei március 15-ei ünnepség egyik momentumát egy tornaterem avató-ünnepség is képezi: erre az eseményre várhatóan kilenc órakor kerül sor a Molnár Józsiás Általános Iskolában.

Kolozsvár

Az RMDSZ kolozsvári szervezete, partnerségben a kolozsvári magyar civil szervezetekkel és történelmi magyar egyházakkal közösen ünnepel március 15-én.

Kolozsváron már a múlt héten, március 9-én elkezdődtek a nemzeti ünneppel kapcsolatos események. Március 9-én a BBTE Magyar Történeti Intézetének dísztermében Dr. Csikány Tamás Péter dandártábornok tartott teltházas előadást Forradalom és honvédelem 1848-49-ben címmel. Március 14-én a Kolozsvári Nyugdíjas Klub tagjai kokárda készítésre találkoznak a RMDSZ Kolozs megyei székházában.

Fotó: Bethlendi Tamás

Az ünnep napján a Szamosfalváért Egyesület szervezésében 12 órától koszorúzás lesz szamosfalvi honvéd vértanúk emlékművénél. A belvárosi, központi ünnepség 13 órakor kezdődik a Protestáns Teológiai Intézet előtt, innen indul a már hagyományos vált felvonulás. Az ünneplők ezúttal is a Deák Ferenc (ma Eroilor) utcán vonulnak majd és megkoszorúzzák Bem József emléktábláját. A felvonulást követően 14 órától, a Szent Mihály-templomban ökumenikus istentiszteletre kerül sor, majd 15 órától a szokásostól eltérő helyszínen, a Főtéren zajlik az ünnepség.

Az ünnepség fellépői között szerepel a Kolozsvári Magyar Gyerekkórus, amely idén a főtéri színpadon mutatja be produkcióját, valamint a magyar iskolák egyesített kórus, mely az istentisztelet keretében énekel majd. Közel 200 néptáncos, illetve a Kallós Zoltán Népzene Iskola zenészei is csatlakoznak az ünnepséghez. Az eseményen beszédet mond Varga Mihály, Magyarország pénzügyminisztere, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, az ifjúság üzenetét pedig Hatos Attila, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke tolmácsolja.

A főtéri ünnepséget követően a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács megemlékezésére kerül sor a Mátyás király szülőháza előtti téren.

Marosvásárhely

A nemzeti ünnep alkalmából alkalomhoz illő rendezvénysorozatot szervez az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Marosvásárhelyért Egyesület.

A megemlékező ünnepségre március 15-én 16 órától kerül sor a Postaréten, a Székely Vértanúk Emlékművénél. Az eseményen fellép a Maros Művészegyüttes a forradalmat megidéző, Varga János által rendezett rövid előadásával és a Marosvásárhelyi Válogatott Vegyeskar. A marosvásárhelyi Felsővárosi Református Egyházközség Nőszövetsége 1848 darab Kossuth-kiflivel vendégeli meg a résztvevőket.

Ezt követően 19 órától a Könyv és gyertya-díj átadó ünnepségére kerül sor ugyancsak a Kultúrpalota nagytermében. A kilencedik alkalommal megszervezett eseményen nyolc Maros megyei személyt tüntetnek ki, akik életük, munkásságuk során kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. A díjátadó-ünnepséget a Csík Zenekar koncertje zárja. A díjátadóra, valamint a koncertre való belépés ingyenes, de az erre szóló belépőket a Kultúrpalota jegypénztárában lehet átvenni március 15-én 12 óráig.

Nagyenyed

Nagyenyeden március 15-én a református vártemplom udvarán 12 órától ünnepi köszöntők hangzanak el, megkoszorúzzák Széchenyi István emléktábláját, fellép a Bethlen Gábor Kollégium kórusa. Ezt követően, 13 órától, az iskola dísztermében a hetedikes diákok műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. 15:30-tól a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban a délutáni oktatásban résztvevő diákok előadására kerül sor. Március 20-án, hétfőn 19.00 órai kezdettel, a Szent Mihály Szekere Vándorszínház „Honszerelem! Vess tiszta lángot!” című ingyenes előadásra várják az érdeklődőket, amelynek keretén belül az országos EMKE 2022-ben díjazott művelődésszervezők laudációja is elhangzik.

Fotó: Basa Emese

Nagykároly

Nagykárolyban „A haza folyton itt van…” címmel rendeznek ünnepi megemlékezést március 15-én. A kisváros központi parkjában, Petőfi Sándor szobránál 16 órakor veszi kezdetét az ünnepség, a helyi diákok szavalatai mellett dr. Hágó Attila Nándor régész, muzeológus mond majd ünnepi beszédet. Onnan a résztvevők a Nagykárolyi Városi Színházba vonulnak át, ahol 17 órától a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákjainak ünnepi előadása lesz megtekinthető Lőrincz Szilveszter zenetanár rendezésében. Közreműködnek  Rekettye Kulturális egyesület néptánccsoportjának tagjai.  

Nagyszalonta

Az elmúlt évekhez hasonlóan megemlékeznek Nagyszalontán az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. A bihari hajdúvárosban március 15-én 17 órakor kezdődik a megemlékezés a református templomban ünnepi istentisztelettel, majd 18 órától Kossuth Lajos köztéri szobránál mond beszédet Novák Károly Eduárd sportminiszter. Ünnepi műsorral készülnek az Arany János Elméleti Líceum diákjai, majd koszorúzásra kerül sor. 19 órától fáklyás felvonulás indul a Kossuth-szobortól a római katolikus templomig, majd a főutcán a Zilahy Lajos Művelődési Házig. A megemlékezést ünnepi nótaest zárja a Rajkó zenekarral és Szécskay Ildikóval.

Nagyvárad

Az elmúlt közel három évtized hagyományaihoz híven Nagyváradon az 1848-as márciusi forradalom évfordulóját az RMDSZ Bihar megyei szervezete közösen tartja meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökséggel, a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközséggel, a Nagyvárad-Bihari Unitárius Egyházközséggel, valamint a civil és az ifjúsági szervezetekkel az idén is méltóképpen szeretné megünnepelni.

A megyei RMDSZ-szervezet képviselői a több évtizede közösen rögzített időpontokban helyezik el koszorúikat a megemlékezési helyszíneken. Nemzeti ünnepünkön a közös ökumenikus istentiszteletet a történelmi egyházaink idén a nagyvárad-olaszi református templomban szervezik meg.

Fotó: RMDSZ

Március 15-én, szerdán 11.00 órától koszorúzás a biharpüspöki világháborús emlékmű mellett álló kopjafánál, 12 órától ünnepi istentisztelet a rogériuszi református templomban, ezt követően koszorúk elhelyezése a harangtorony alatt kialakított honvéd emlékhelyen, 14 órától koszorúzás Rulikowski Kázmér síremlékénél a róla elnevezett nagyváradi köztemetőben, 14.40-kor koszorúzás a Nicolae Bălcescu-szobornál. 17 órakor kezdődik az ökumenikus istentisztelet a nagyvárad-olaszi református templomban, majd 18 órától ünnepi beszédek hangzanak el Szacsvay Imre mártír országgyűlési jegyző szobránál. Az ünnepségen jelen lesz és beszédet mond Novák Károly Eduárd sportminiszter, majd a koszorúzást követően huszárok vezette zászlós, fáklyás felvonulás indul a Fő utcán a Petőfi Sándor-szoborig, amit várhatóan 20 órakor koszorúznak majd meg. 20.30-tól a római katolikus püspöki palota Palota Fix Makerspace termében a szolnoki Kodály kórus műsora következik Kodály 140, Szolnoki Kodály kórus 100 címmel.

Nyergestető

Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete, Hargita Megye Tanácsa, Csíkkozmás Község Önkormányzata valamint az Aktív Közélet Egyesület idén is megszervezi az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nyergestetői emlékünnepségét. A megemlékezésre március 15-én, délután 15 órától kerül sor.

Az ünnepség ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik a Csíkszéki Mátyás és Gál Sándor huszáregyesületek és a Csíkkozmási Tuzson János Fúvószenekar közreműködésével. A himnuszok eléneklése után beszédet mond Szántó László, Csíkkozmás község polgármestere, Tuzson Bence, kormányzati államtitkár, valamint Hajdu Gábor, parlamenti képviselő, az ünnepségen részt vesz Kelemen Hunor, miniszterelnök-helyettes. Fellép a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Az ünnepséget a kegyelet koszorúinak elhelyezésével zárják.

Sepsiszentgyörgy

Sepsiszentgyörgy hagyományosan többnapos rendezvénysorozattal emlékezik az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra. Idén Varga Judit magyarországi igazságügyi miniszter tolmácsolja az anyaország üzenetét, valamint Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház püspöke áldja meg az ünneplő közösséget.

Március 15-én, szerdán délelőtt 11 és 15.30 között a sepsiszentgyörgyi, kilyéni és szotyori emlékművek koszorúzásával emlékeznek a forradalomra és szabadságharcra.

Fotó: Kocsis B. János

A nemzeti ünnep délutánján 16 órától Sepsiszentgyörgy főterén ünnepi felvonulásra és megemlékezésekre kerül sor. Felvonulnak a hagyományőrző huszárok, beszédet mond Antal Árpád polgármester és Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere. Az ünneplő közösséget Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház püspöke áldja meg. A főtéri színpadon a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Református Kollégium, a Székely Mikó Kollégium diákjai, valamint a rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekar, az Egyesített Kórus és a Kincskeresők Néptáncegyüttes lépnek fel. 19 órától a sepsiszentgyörgyi Classical Singers Symphonic lép fel a Tamási Áron Színház nagytermében, március 16-án pedig ugyancsak a színházban, a frissen megalakult Székelyföldi Nagyprodukció Társulat „Rabok legyünk, vagy szabadok” című koncertjét hallgathatja a közönség.

A sepsiszentgyörgyi ünnepség teljes programja itt olvasható.

Szatmárnémeti

Szatmárnémetiben az idei évben is két napom keresztül tartanak a nemzeti ünnep alkalmából szervezett események. A szervező Szatmárnémeti RMDSZ és a Szent István kör hosszú időn keresztül március 15-re szervezte az ilyenkor hagyományos díjátadásokat, huszáros felvonulást, kulturális műsort, ám emiatt túlságosan zsúfolttá vált az esemény napja.

Most március 14-én 18 órai kezdettel a Szatmárnémeti Északi Színházban lesz a nemzeti ünnep alkalmából szervezett ünnepi műsor. Ekkor Pataki Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke köszönti majd az egybegyűlteket, majd Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja mond majd ünnepi beszédet.  Az ünnepi műsor jegyében adják át idén is a Szatmárnémeti RMDSZ díjait, az Ezüst Tulipán díjakat, valamint ez lesz az alkalom, amikor a kolozsvári főkonzul két szatmárnémeti személyiségnek is átadja a Magyar Arany Érdemkeresztet. Az eseményt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak Petőfi misztérium és passió előadása zárja A kiválasztott címmel (Debreczeni Tibor írása nyomán). Az Északi Színházban tartott eseményen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a színházi jegypénztárban lehet.

Fotó: Czinzel László

Március 15-én 16.30-kor kezdődik a szatmárnémeti központi rendezvény. Az Ormos Háztól a résztvevők 16.40-kor indulnak lovas huszárok és fúvószenekar vezetésével az István téri parkhoz, Petőfi Sándor szobrához. Itt ökumenikus ima hangzik majd el, az elmúlt hétvégén tartott Hazafias Versek Versmondó Versenyének legjobbjai szavalnak, illetve Kereskényi Gábor polgármester mond majd ünnepi beszédet.

Szászrégen

Farkasok dala címmel szervez eseményt március 15-én a Humana Regun Egyesület Szászrégenben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére, valamint Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából.

A megemlékező ünnepség 16 órakor kezdődik a szászrégeni római katolikus templomkertben. Kiss-Miki Melinda, a rendezvény egyik szervezője elmondta, az eseményen beszédet mond Márk Endre Dezső, Szászrégen polgármestere, valamint Székely Levente református lelkipásztor, ugyanakkor képviselteti magát az RMDSZ Maros megyei szervezete is. Ezt követően helyi iskolák diákjai forradalmi dalokat adnak elő, továbbá három szavalat is elhangzik. A templomkertben koszorúzásra kerül sor. A megemlékezés 18 órakor folytatódik a szászrégeni Eugen Nicoară Művelődési Házban, ahol ünnepi előadásra várják a szászrégeni magyar közösséget.

Székelyudvarhely

Székelyudvarhelyen március 15-én 11 óra 30 perckor a Vasszékely-szobor megkoszorúzásával kezdődik az ünnepség, ezt követi a Hagyományőrző Székely Huszárezred felvonulása és díszszemléje, majd a történelmi egyházak képviselőinek imája és áldása, illetve az ünnepi köszöntőket követően kulturális műsorral folyatódik a megemlékezés.

Este 7 órakor, szintén a Márton Áron téren mutatják be a Tomcsa Sándor Színház, az Udvarhely Néptáncműhely és a Vox Gimiensis közös produkcióját Forr a dalom.ma címmel, amelyben a 175 évvel ezelőtti pesti események történéseit elevenítik fel.

A köztéri rendezvények mellett a szervezők további programokkal is tisztelegnek a forradalom és hősei előtt, melyek korábban kezdődnek. Március 12-én, 18 órától a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversennyel készül, melynek a Stúdió Mozi lesz a helyszíne, március 14–15-én már reggel 9 órától kézműves huszárcsákó-készítésre várják az érdeklődőket a Művelődési Házba. Másnap ugyanott délelőtt 10 órától 1848-as katonadalokat oktatnak gyerekeknek a Székely Dalegylet vezetésével.

Fotó: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala

Március 15-én 11 órától nyílik kiállítás a Kőkereszt téren a Városi Könyvtár rajzpályázatára beérkezett alkotásokból. Szinétén március 15-én 11 és 16 óra között A 12 pont kinyomtatása címmel időutazásra invitálnak a Városi Könyvtár emeleti, rekonstruált nyomdájába. Délután 4 órától pedig Huszártoborzó címmel zenés, táncos foglalkozásra várják a kisiskolásokat, melyet az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében tartanak.

Szilágycseh

Március 15-én Szilágy megye több városában is ünnepi programokkal készülnek. Szilágycsehben 16 órától a református templomban ünnepi istentisztelet és kulturális műsor lesz, ezután megkoszorúzzák Fábián Dániel volt szilágycsehi református lelkipásztor, szabadságharcos emléktábláját. A katolikus templomnál, a millenniumi kopjafánál szavalattal, énekkel és koszorúval adóznak a hősök emléke előtt.  A délutáni előadáson fellép Fábián Zoltán és Thököly Vajk.

Szilágysomlyó

Szilágysomlyón az EMKE-ház udvarán kezdődik a március 15-ei megemlékezés. Megkoszorúzzák az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléktábláit, ezután a városi kultúrházban ünnepi műsoron vehetnek részt a somlyóiak. Az előadást követően a Bem József emlékére a református parókia kertjében állított kopjafánál tisztelegnek, majd a templomban ökumenikus áhítattal záródik a megemlékezés.

Szováta

Szovátán szintén megemlékeznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az ünnepi felvonulás 10 órakor a diákokkal és pedagógusokkal együtt indul a Parajdi fúvószenekar, a 15. Hagyományőrző Mátyás Huszárezred lovasainak, valamint a Történelmi Vitézi Rend kíséretében a Domokos Kázmér Líceumtól.

A szovátai önkormányzat díszkertjénél az 1848-as kopjafánál 10.30-tól koszorúzási ünnepségre kerül sor. A megemlékezők innen folytathatják útjukat a Fürdőtelepen található Petőfi parkba, ahol 11 órától a lánglelkű költő szobránál koszorúzás, majd ünnepi műsor lesz. Fellép a Sirülők Néptáncegyüttes, a rendezvényt szavalatok, és a történelmi egyház elöljáróinak felszólalása színesíti, továbbá beszédet mond Fülöp László Zsolt Szováta polgármestere is. A megemlékezés 19 órakor a 15. Hagyományőrző Mátyás Huszárezred előadásában előadott katonadalokkal folytatódik. Az előadást a Tücsökraj népi zenekar kíséri. Az eseménysorozat tűzijátékkal zárul.

Zilah

A Szilágyságban is megemlékeznek a 48-49-es forradalomról és szabadságharcról. Zilahon március 15-én 17 órától a belvárosi református templomkertben lévő emlékműnél helyezik el a kegyelet koszorúit. Két év kihagyás után 18 órától a Szakszervezetek Művelődési Házban ismét a fiatalok, gyermekek ünnepi műsorát nézhetik meg az érdeklődők. Az előadást követően a Wesselényi-szoborig fáklyás felvonulást tartanak, ahol koszorúzással zárul a megemlékezés.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?