Így áll a nagyszalontai élményfürdő építése
Egyre jobban körvonalazódik Nagyszalontán a Toldi Aquapark, a kivitelező Erbașu építőipari vállalat közösségi oldalán megosztott felvételei szerint a főépületnél már dolgoznak a belső burkolatokon, míg kívül a medencék betonstruktúrája látszik.
A cég Facebook-bejegyzése szerint ebben az időszakban az élményfürdő egyik fő látványosságának szánt hullámmedence tartószerkezetén dolgoznak, míg a főépületben a felvonókat szerelik be.

Ugyanakkor a spa-részlegen már elkészült a hidegvizes merülő medence és a gőzkamrák mozaikburkolata, és folytatják a belső falak burkolását.
A munkálatok végeztével a 8282 négyzetméter összterületű komplexum akár 1500 fő befogadására is alkalmas lesz – magyarázta a cég. A kivitelező emlékeztetett, hogy a projektet a fejlesztési minisztérium finanszírozza az Országos Befektetési Társaságon (CNI) keresztül.
A kormány még 2021-ben hagyta jóvá a támogatását. A látványtervek akkor már készen voltak, a főépületet pedig úgy tervezték, hogy a külső részén stilizált nádast alakítanak ki, utalva Toldi és a farkasok küzdelmének helyszínére, illetve a Nagyszalonta környékén fekvő egykori mocsaras nádasra. A közel százmillió lej értékű kivitelezési szerződést 2022-ben írták alá, Török László polgármester akkor hangsúlyozta, hogy ennek az idegenforgalmi beruházásnak közvetlen és közvetett hatása is lesz a város gazdaságára.
CSAK SAJÁT


