banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Heteken belül befejeződik Déva várának felújítása

Szinte már teljesen elkészült Déva várának felújítása, a belső udvarban a munkálatok 98 százalékával már végeztek és a tervek szerint a görög-keleti húsvéti ünnepek környékén át is veszi azt az önkormányzat a kivitelezőtől.

Közleményében a polgármesteri hivatal emlékeztetett, hogy a Hunyad megyei város jelképének számító erődítményt a kulturális minisztérium engedélye mentén újították fel, építőanyagként elsősorban fát és követ használtak a tatarozáskor. A nagy és a kis udvaron, valamint az azt összekötő egykori keleti szárnyon dolgoztak, hogy a munkálatok befejezte után kulturális események szervezésére használhassák. Korabeli litográfiákat, a dévai várról készül régi fényképeket és történelmi fegyvereket is kiállítanak majd ott.

Fotó forrása: a dévai önkormányzat

Az erődítmény hétköznapjait bemutató díszletet alakítanak ki a nagy pincében, míg a kis pincét a várbörtön foglyaként elhunyt Dávid Ferenc, az erdélyi unitárius egyház alapítója és első püspöke emlékének szentelve rendezik be.

Az önkormányzat szerint a fegyverraktár felletti keleti kilátó lesz az erődítmény egyik leglátványosabb helyszíne, ugyanakkor a városra pazar rálátást kínál majd a déli kilátó is, ahol távcsöveket is elhelyeztek.

Fotó forrása: a dévai önkormányzat

Az egykori borospincét multimédia teremmé alakítják át, ahol előadásokat, konferenciákat és képzéseket lehet majd tartani. A régészeti feltárások során talált faragott köveket a volt fogdában állítják ki, míg az egykori várbörtönben korabeli fenyítőeszközök lesznek majd láthatóak, derült ki a Nicolae Florin Oancea polgármester által kiadott tájékoztatóból.

A dévai elöljáró, már korábban is hangsúlyozta, hogy az első udvar felújításának a célja az volt, hogy visszahelyezze a turisztikai körforgásba a várat a már korábban felújított második és harmadik udvarral együtt. A műemlék helyreállítására az első szakaszban 2014 és 2016 között mintegy 40 millió lejt költöttek, míg a belső várat 2022-ben kezdték el felújítani 23 millió lejből. Ezt uniós támogatással finanszírozták.

Fotó forrása: a dévai önkormányzat

A helyiek közül ugyan nem mindenki maradéktalanul elégedett a felújítással, Pogocsán Ferdinánk Zoltán alpolgármester korábban lapunknak hangsúlyozta, hogy minden műemlékvédelmi előírást betartottak, Camelia Roșca projektmenedzser pedig azt is elmagyarázta, hogy miért így alakították ki a belső udvart.

Emlékezetes az is, hogy a Várhegyen található várhoz vezető drótkötélpályás felvonót is korszerűsítették.

A Wikipedia alapján a Várhegyen már az ókorban is állt erődítmény. A 250 méter magas sziklán található várat a tatárjárás után IV. Béla király építtette újjá, 1302-től az erdélyi alvajdák székhelye volt. Számos birtokosa közül a legjelentősebbek Hunyadi János, Szapolyai János, Bocskai István és Bethlen Gábor voltak. Az erődítmény az 1700-as évek elején kiállt egy kuruc ostromot, majd Erdély katonai parancsnoka, Steinville tábornok jelentősen megerősítette, a sérüléseket kijavíttatta és kibővítette. Az 1800-as években I. Ferenc császár restauráltatta. Az 1848–49-es szabadságharcban a magyar forradalmi seregeknek Buda és Arad mellett Déva várát is sikerült elfoglalniuk. Bem tábornok a várban lőszerraktárt rendeztetett be, mely a temesvári csatavesztés után felrobbant. A várnak szépirodalmi vonatkozása is van, a Kőmíves Kelemen című népballada felépítésének elképzelt történetét meséli el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?