Kívül-belül teljesen megújulhat a kolozsvári megyeháza

Kívül-belül megújul a kolozsvári Prefektusi Hivatal épülete – jelentette ki a Maszol megkeresésére Tasnádi István Szilárd Kolozs megye alprefektusa. A projekt teljes értéke mintegy 37 millió lej, a határidő pedig 2025 decembere.

Felújítják a kolozsvári Prefektusi Hivatal, vagyis a megyeháza épületét. Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye alprefektusa a Maszol megkeresésére elmondta, már nagyon sokszor volt szándékukban a hivatal épületét megújítani, de mindezidáig nem sikerült. Kolozs megye alprefektusának mandátuma közben jelent meg a helyreállítási alap és ennek a kiírási feltételei. „Mivel magyar tervezőről beszélünk és Kolozs megyének egy emblematikus műemlék-épületéről van szó, ezért fontosnak láttam, hogy teljes pompájában megőrizzük az épületet, hogy újra úgy ragyogjon, mint egykor” – jelentette ki. Tasnádi István Szilárd szerint, a történelmi jelentőségű épület nemcsak a Kolozs megyei magyarság számára fontos, hanem egész Kolozs megyének is.

Tasnádi István Szilárd | Fotó forrása: Tasnádi István Szilárd Facebook-oldala

Az épület amellett, hogy kívül-belül új arculatot kap, energetikailag is megújul. Az alprefektus elmondta, a felújítást követően az épület körülbelül 60–70 százalékban gazdaságosabb lesz. „Amellett, hogy lifteket szerelünk majd a prefektusi hivatalba, 98 napelemet helyezünk el az épület tetején, annak is a belső felén. Ugyanakkor kettő vagy négy hőpompát is beszerelünk, ezt majd a tervezők és kivitelezők döntik el, hogy hová fognak kerülni, valamint elektromos autóknak töltőállomást is elhelyezünk a hivatal épülete mellé” – magyarázta Tasnádi István Szilárd.

Az alprefektus elmondta, három hónapon belül el kell kezdődnie a tervezésnek, ami után megtörténik a helyszín átadása. Rámutatott, szükséges volt már a felújítása, mert az utóbbi időben rohamosan elkezdett romlani az épület állapota, amihez az utóbbi hónapok heves viharai, esőzései is hozzájárultak. „Most már nemcsak a tetőtér ázott be, hanem a második és az első emeleteken is ezt lehetett tapasztalni” – jelentette ki.

A Prefektusit Hivatal épülete | Fotó forrása: RMDSZ

A kolozsvári megyeháza (prefektúra) a város egyik látványos, szecessziós stílusú kétemeletes műemlék épülete, a Magyar (21. december 1989.) utca és a Bocskai (Avram Iancu) tér sarkán áll. Az épület a gótikus‚ reneszánsz és mór stílus elemeinek és virágmotívumoknak a kombinációja – olvasható a palota Wikipedia-oldalán. A nagy alapterületű épületnek két belső udvara van. Huber József tervei alapján 1910-ben épült fel, eredetileg a Kereskedelmi és Iparkamara számára. Helyén korábban a Magyar Korona vendégfogadó állt.

A kivitelezési szerződést múlt héten írták alá, ebben a tervezők és kivitelezők közösen vállalták, hogy 2025 decemberéig befejezik az épület felújítását. „Meg kell említenem, hogy a helyreállítási alapnak úgymond az átlagos kiírásai semmilyen körülmények között nem engedik meg, hogy 2026 júniusánál tovább húzódjanak a projektek. Mi – amikor meghirdettük a közbeszerzést – ezt a feltételt szabtuk meg, hogy 2025 decemberéig át legyen adva az épület, tervezéssel és kivitelezéssel együtt” – jelentette ki Tasnádi István Szilárd. Hozzátette, a tervező és kivitelező szerint teljesíthető ennyi idő alatt elvégezni a munkát, ami reményei szerint is így lesz.

A projekt teljes értéke mintegy 37 millió lej, ebből több mint 11 millió lej az uniós helyreállítási alapból érkezik, a maradék összeg pedig a belügyminisztériumtól.

Az iparkamara megszűnése után az épület egy ideig városházaként, majd a Kommunista Párt tartományi, illetve megyei bizottságának székházaként szolgált. A rendszerváltást követően, 1991–92-ben a megyei tanács és a prefektúra költözött bele, előbbi azóta új székházat kapott, így a műemlék épület ma a kormánymegbízott hivatalának ad helyet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?