Botránygyanús utcafelújítás Kolozsváron

Szerződést bontott a kolozsvári Polgármesteri Hivatal a Mossfern céggel, amely a kolozsvári Farkas utca és környékének a térrendezését tervezte – értesült a cluj24.ro kolozsvári román nyelvű portál. A szerződésbontás oka az idén tavasszal kirobbant, erős etnikai színezetű botrány lehet, amikor az Erdélyi iskola (Școala Ardeleană) szoborcsoport talapzatát megszüntették – vélekedtek források a kolozsvári portálnak, aki azt is megírta, vélhetően egy másik tervezőcéget bízott meg az önkormányzat a felűjítási munkálatok technikai felügyeletével.

Emil Boc vizsgálja a szoborcsoport talapzatát idén márciusban

Az önkormányzat nemzetközi versenytárgyalást írt ki a kincses város történelmi utcájának térrendezésére és sétálóutcává alakítására. A közbeszerzési eljárást a kolozsvári Mossfern kft. nyerte meg 2018-ban, a pályamunkát nemzetközi zsűri bírálta el, és a városvezetés jóváhagyásával, a szükséges hatástanulmányok elvégzésével, a kellő engedélyek beszerzésével láttak neki a munkálatoknak. A Farkas utcai térrendezés vezetője Macalik Arnold Ernő, a terveket román és magyar nemzetiségű építészekből álló csapat készítette.

A Farkas utca látványterve

A felújítást azonban egyre több botrány övezte: idén tavasszal román nacionalista körök azt nehezményezték, hogy a térrendezés során megszüntették az Erdélyi iskola (Școala Ardeleană) nevű felvilágosodás kori román kulturális mozgalom vezető személyiségeit ábrázoló szoborcsoport talapzatát, illetve elköltöztették a közterületről Emil Racoviță tudós, néhai barlangkutató és biológus mellszobrát. A román sajtó egy része etnikai színezetű vitát gerjesztett, sok cikkben hangulatkeltő szándékkal azt írták, „a magyar tervező bontatta le az Erdélyi iskola vezetőinek szobrát”, utalva a tervezőcsapat vezetőjére, Macalik Arnold Ernőre.

A Petru Maiort, Gheorghe Șincai-t és Samuil Micut ábrázoló szoborkompozíció az utcaszintre került (ez egyébként bevett szokás a mai térrendezések során, azaz a műalkotások hozzáférhetők a szemlélődők számára, körbejárhatják azokat, melléjük ülhetnek/állhatnak), a Racoviță-szobrot pedig a nevét viselő középiskola elől a tanintézmény udvarára költöztetik. Nemzetféltők szerint azonban mindez a román emlékjelek iránti tiszteletlenség, a román kulturális örökség semmibe vételének a jele.

A szoborcsoport talapzatról való lekerülésének a híre és az ezt övező botrány azért is tűnik mesterségesen gerjesztettnek, mert az eredeti látványterveket nemzetközi zsűri bírálta el és a Polgármesteri Hivatal jóváhagyta azokat. Érdekes módon Emil Boc polgármester erre nem emlékezett, azt állította, hogy az önkormányzat éppen ezt nem engedélyezte, kijelentését többen is megcáfolták.

Tavaly ősszel is építőtelepen kezdődött az iskola

A belvárosi utcák felújítása folytatódott, ám a befejezési határidők egyre csúsztak: a júniusi átadás júliusra módosult, majd arról szóltak a hírek, hogy az augusztus végén megtartandó kolozsvári Magyar Napokra készül el elsősorban az Egyetem utca, ám mindebből semmi sem lett – a magyar napok alatt homokban, köveken botorkálva lehetett megközelíteni a Fő tér irányából a Farkas utcát.

Júliusban a két utcában lévő fák elköltöztetésének a híre szólította a kolozsvári civileket a belvárosba, akik élőlánccal tiltakoztak a fák elszállítása ellen. Az ötlet kivitelezésétől végül a kolozsvári önkormányzat elállt.

Maradt viszont az Egyetem utca sara, pora és építőtelepe, amelynek az augusztusi befejezése most szeptember közepén is kósza álomnak tűnik – a Petőfi (Avram Iancu) utcát a Főtérrel összekötő Egyetem utca használaton kívül helyezése a nyáron is okozott torlódást, az iskola megkezdése óta viszont állandóak a forgalmi dugók, gyakorlatilag a teljes belváros lebénul reggelente.

Az, hogy az önkormányzat most szerződést bontott a tervezőcsapattal, és állítólag egy másik tervezőcéget bízott meg a munkálatok technikai felügyeletével, minden bizonnyal aggályos jogi és morális szempontból, a kolozsvári lakók életét pedig nem könnyíti meg ez a pálfordulás, hiszen az utca felújításának a befejezése tovább csúszik.

A felújítás körüli utolsó mozzanat éppen ennek a hétnek az elején, hétfőn történt, amikor civilek népes csoportja „felavatta” az Egyetem utcai építőtelepet.

Kérdéseinkkel megkerestük Macalik Arnold Ernőt, a Mossfern cég képviselőjét, valamint Kolozsvár Polgármesteri Hivatalát, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. 

Kapcsolódók

Kimaradt?