FRISSÍTVE - Gázrobbanás Crevedián: egyre több szabálytalanságra derül fény, miközben a tulajdonosok komoly bevételeket tettek zsebre

Két személy meghalt, 58 pedig súlyosan megsérült, amikor szombat este több robbanás történt a Dâmbovița megyei Crevedián egy, az 1A jelzésű országút mentén működő autógáz-töltőállomáson. Összesen 39 tűzoltó van az áldozatok között, tíz sérült állapota súlyos. A településen háromezer lakost evakuáltak a gázrobbanás 800 méteres körzetéből. Románia aktiválta az európai polgári védelmi mechanizmust a sérültek külföldre szállítására, az első betegeket már Belgiumba és Olaszországba szállították. Az ügyészség átvette a nyomozást, Raed Arafat pedig azt mondta, hogy a válságstáb addig működik, amíg szükséges. Az első vizsgálatok kiderítették, hogy a cég 2020 óta nem rendelkezik engedéllyel.

Hétfőn reggelig a crevediai robbanások következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett 12 beteget szállítottak át külföldi kórházakba. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter azt mondta, hogy összesen 12 sérültet fognak külföldi kórházakban kezelni. Arra a kérdésre, hogy hány ággyal van több most a súlyos égési sérültek kezelésére, mint amennyi a nyolc évvel ezelőtti Colectiv-tragédia tragédia idején volt, Rafila azt mondta: az ágyak száma soha nem elég, amikor katasztrófa történik.

Fotó: képernypmentés

„Katasztrófa esetén soha nincs elég ágy. Az biztos, hogy a Colectivhoz hasonló méretű katasztrófa az áldozatok vagy a súlyos sérültek számát tekintve még nem volt. Célunk, hogy a következő két évben elérjük a körülbelül 50 ágyat a súlyos égési sérültek számára, és nemcsak célunk, hanem meg is tesszük” – mondta Rafila.

Az egészségügyi miniszter kifejtette, hogy jelenleg országszerte 30 ágy van a súlyos égési sérültek számára, de a rendszer most jobban működik, mint a Colectiv idején. „Láthatták, hogy nagyon gyorsan haladunk, hogy az emberek tudják, mit kell tenniük” – hangsúlyozta Rafila.

Alexandru Rafila PSD-tagként Caracal polgármesteréről és a tragédia napján tett kijelentéseiről azt mondta, hogy nem szabad „politikailag összekapcsolni” a fiát érintő tragédiával. „Az, hogy továbbra is megválasztott, tisztségét ellátó polgármester marad, az egy kérdés, az, hogy a PSD tagja volt, egy másik. Nem hiszem, hogy azokat, akik közösségellenes cselekedeteket vagy bűncselekményeket követnek el, feltétlenül össze kellene kapcsolni a párttal, itt a fiáról van szó, nem tűnik számomra olyan ügynek, amelyet politikailag kellene összekapcsolni. Ha valaki bűnöző, azt meg kell büntetni, ha valaki bűncselekmény részese, annak a pártban megvannak a következményei" – mondta Rafila.

Fotó: Info Trafic 24

Ami azt a veszélyt illeti, hogy a környéken élők még több mint egy nappal a robbanás után is rosszul érzik magukat, a miniszter azt mondta, hogy már nincs mitől tartaniuk. „Amennyire tudom, a mérgező anyagok koncentrációja alacsony, jelenleg nincsenek problémák. A környéken élő betegeket meg kell figyelni, hogy kiderüljön, vannak-e olyanok, akik mérgezést szenvedtek. Van ilyen megfigyelés” – mondta Rafila.

Az sérültek családjaival kapcsolatban a tárcavezető elmondta, hogy a betegeknek biztosítanak egy-egy kísérőt, aki velük utazik majd oda, ahová átszállítják őket. A kísérők anyagi támogatást kapnak a szálláshoz és az utazáshoz a román államtól.

Engedélyek nélkül – A DNA vizsgálatot indított

A Crevedián felrobbant volt LPG-állomás már közel három éve nem rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel – erősítette meg vasárnap este az Országos Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM) a sajtóban a tegnapi nap folyamán már jóval korábban megjelent információt.

A létesítményt működtető cég 2020. október 14-én hivatalos átiratban arról értesítette az ANPM-t arról, hogy a crevediai munkapontján beszüntette a tevékenységét.

Az ügynökség közölte, hogy a Flagas Kft.-nek 2016. május 3-án bocsátottak ki környezetvédelmi engedélyt autógáz-töltőállomás működtetésére a crevediai telephelyén, ami 2021. május 3-án lejárt. A dokumentum szerint a cég mindössze egy 5000 literes tartályra és egy LPG-kútra kapott engedélyt a szakhatóságtól.

Fotó forrása: Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség

Ugyanakkor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hivatali visszaélés gyanújával vizsgálódik a crevediai robbanások ügyében – tudta meg vádhatósági forrásokból az Agerpres hírügynökség.

A DNA szerint a LPG-állomás ellenőrzésével megbízott hatóságok tisztviselői követhettek el korrupciós bűncselekményeket. Az ügyészek egyelőre a gyanú megalapozottságát vizsgálják.

Alex Florenţa legfőbb ügyész korábban bejelentette, hogy a legfőbb ügyészség vizsgálja a szombat este felrobbant crevediai LPG-állomást működtető vállalkozás tevékenységét és azt is, hogy milyen ellenőrzéseket végeztek a hatóságok a telephely 2020-as bezárása után.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?