Felfüggesztette párttagságát Caracal polgármestere, mert családtagja működteti a felrobbant töltőállomást

Caracal szociáldemokrata (PSD) polgármestere, Ion Doldurea vasárnap este a Facebook-oldalán bejelentette, hogy felfüggesztette a párttagságát a crevediai robbanások miatt.

Bejegyzésében a lépését azzal indokolta, hogy a családjának egyik tagja működteti azt a vállalkozást, amelynek egyik LPG-állomásán történt a két halálos áldozattal és több tucat személy sérülésével járó szombat esti szerencsétlenség. A politikus hangsúlyozta, hogy semmilyen befolyása nem volt ugyan erre a cégre, de az „értelmezhetőség” elkerülése miatt felfüggeszti a párttagságát a PSD-ben.

Fotó: Katasztrófavédelmi Felügyelőség

A polgármester közölte, hogy „mélyen érintette és elszomorította a crevediai helyi közösségét megrázó tragédia”, és „legmélyebb együttérzését fejezi ki azoknak, akiknek rokonai vagy barátai kórházban fekszenek, valamint a robbanás miatt szenvedő polgároknak”.

Ion Doldurea szerint a sajtó félreértelmezte a baleset után adott nyilatkozatát. Bejegyzésében cáfolta, hogy nem érdekli a helyszínen megsérült tűzoltók sorsa. Mint írta, „ledöbbentette, hogy ennyi tűzoltó megsérült”, és mások is szenvedtek a tűz következtében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?