Félmilliárd eurónál többet költött eddig Románia az ukrajnai menekültekre

Románia eddig 565 millió eurót költött az ukrajnai háború kiváltotta menekültválság kezelésére, ebből 200 millió eurót a nemzetközi partnerek biztosítottak - közölte Mădălina Turza államtanácsos.

Pénteken Nicolae Ciucă miniszterelnök jelenlétében ismertették a Victoria-palotában a menekülteknek nyújtott humanitárius segítség, a gyermekjogok szavatolása és a kiszolgáltatott csoportokba tartozók támogatásával kapcsolatos jelentést, amelyet a társadalmi felelősségvállalásért és a kiszolgáltatott csoportokért felelős főosztály készített az intézményi partnerekkel együttműködésben.Ukrajnai menekültek | Fotó: Kiss Gábor

Mădălina Turza államtanácsos rámutatott, Románia több mint 565 millió eurót költött eddig a menekültválság kezelésére, ebből 200 millió eurót a nemzetközi partnerek, az ENSZ-ügynökségek biztosítottak.

Több mint 3 millió ukrán állampolgár érkezett Romániába a háború kitörése óta, és jelenleg több mint 100 ezren tartózkodnak ideiglenes jelleggel az országban, közülük 47 ezren gyermekek. 103 ezren folyamodtak ideiglenes védelemért a román hatóságokhoz, és több mint 4 ezren nyújtottak be menedékkérelmet - sorolta az adatokat az államtanácsos.

Turza hangsúlyozta, röviddel a válság kitörése után hat munkacsoportot hoztak létre az oktatással, egészségüggyel, munkaüggyel, lakhatással, gyermekekkel, fiatalokkal, illetve a kiszolgáltatott csoportokkal kapcsolatos problémák kezelésére, ugyanakkor a kormány elfogadott vagy módosított több mint 20 jogszabályt, hogy megkönnyítse az ukrajnai menekültek romániai elhelyezkedését.

Tavaly több mint 300 civil szervezet kapcsolódott be a humanitárius segítségnyújtásba, a román-ukrán határon és az ország több pontján segítve a menekülteket.

Az államtanácsos hangsúlyozta, 2022-ben több mint 1500 helyi önkormányzat vette ki a részét a menekültvédelemből, szállást, élelmiszereket, tanácsadást biztosítva a menekülteknek. Több mint két és fél millió ukrán menekült kapott közvetlen támogatást Romániában a kormánytól, helyi hatóságoktól, ENSZ-ügynökségektől, a civil társadalom képviselőitől.

Turza beszélt arról is, hogy az esetleges bűncselekmények megelőzése érdekében a belügyminisztériummal közösen cselekvési tervet dolgoztak ki, amelynek keretében több mint 3600 rendőrt vezényeltek ki a határátkelőhelyekhez, munkájukat 31 FRONTEX-szakértő segíti.

Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának képviselője, Pablo Zapata köszönetet mondott Romániának mindazért, amit eddig tett, és hangsúlyozta, hogy a bukaresti hatóságoknak továbbra is támogatniuk kell a menekültek befogadását és védelmét, külön hangsúlyt fektetve a kiszolgáltatott csoportokba tartozókra.

Kapcsolódók

Kimaradt?