Merre tart a fél évvel ezelőtt kirobbant orosz-ukrán háború?

Kettős jelentősége van a mai napnak Ukrajnában: egyfelől ma ünneplik azt, hogy 1991. augusztus 24-én kikiáltották az ország függetlenségét a Szovjetunió felbomlása után, másfelől pedig Oroszország éppen fél évvel ezelőtt, 2022. február 24-én indította el azt a „különleges hadműveletet”, amelynek hatásait az egész világ nyögi.

2022. február 24-én, moszkvai idő szerint hajnali 6 órakor Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalosan is bejelentette az orosz katonai hadműveletet Ukrajnában, majd percekkel ezután rakétatámadás érte Ukrajna több területét, a fővárost, Kijevet is beleértve.

Oroszországban tilos háborúként hivatkozni a katonai konfliktusra, a hivatalos orosz kormányzati narratíva szerint mindez „különleges hadművelet Ukrajnában”.

A harcok kitörése miatt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még aznap hadiállapotot, február 25-én pedig általános mozgósítást hirdetett. A háború első napjaiban Oroszországból, a Krím-félszigetről és Fehéroroszországból vonultak be az orosz csapatok, majd Donyeck és Luhanszk régiók oroszok által támogatott fegyveres szeparatisták is csatlakoztak a harci hadművelethez. Az első csapások Ukrajna katonai infrastruktúrája, katonai repülőterei, légvédelmi létesítményei és egyéb stratégiai célok ellen irányultak, így a szárazföldi erők fokozatosan behatoltak a szárazföld belseje felé, hogy ostrom alá vonják és meghódítsák a kulcsfontosságú városokat, köztük magát Kijevet is. A harckocsikon Z katonai szimbólum volt látható, mely később az orosz kormány propagandaeszköze is lett.

Miközben a világ elszörnyedve figyelte, ahogy az orosz harci gépezet támadásba lendül, és csak napok kérdésének tartotta, hogy Ukrajna kapitulál a túlerővel szemben, a nyugati fegyverekkel felszerelt ukrán hadsereg a terepismereti előnyét és a nehézkes orosz előrenyomulást kihasználva lélektani jelentőségű sikereket ért el.

Mindenképpen ide sorolnánk, hogy sikerült megállítani azt a több kilométeres orosz harckocsioszlopot, amely észak felől közelített Kijev felé. Az ukrán főváros bevétele ezzel le is került az orosz tábornokok prioritási listájáról, akik ehelyett a stratégiai fontosságú területekre koncentráltak.

Visszavágott orosz tervek

Vlagyimir Putyin orosz elnök a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyék oroszajkú lakosságának megvédésével indokolta az inváziót. Mindkét megyében – orosz katonai támogatással – évek óta zajlik, megmerevedett frontok mentén, az ukrán hadsereg és a nemzetközi közvélemény által el nem ismert népköztársaságok csapatai közötti polgárháború. Oroszország elsődleges stratégiai célként határozta meg a Donbasz-régió „felszabadítását”, valamint annak összekapcsolását a még 2014-ben megszerzett Krím-félszigettel. Az összekötő földnyelv legkényesebb pontja Mariupol városa volt, amelyet az oroszok több hónapos brutális ostrom után tudtak csak bevenni.

A londoni központú Institute for Studies of War legfrisebb térképe frontvonalrólTöbb ezer civil, valamint a várost védő Azov-ezred tagjai az Azovsztal acélipari vállalat alagútrendszerébe szorultak be, ahonnan csak nemzetközi közvetítéssel tető alá hozott fegyverletétellel tudtak életben kijönni.

Hasonlóan nehézkes volt az orosz előremenetel Északon is, Csernyihiv és Harkiv városait az erőteljes bombázások ellenére sem tudták bevenni az inváziós erők.

Pedig az oroszok a brutalitástól sem riadtak vissza, amint az a bucsai vérengzésről előkerült felvételek is bizonyították.

Nyugati segítséggel az oroszok ellen

A nemzetközi közvélemény, az ENSZ már az első naptól elítélte az oroszok által indított háborút, és egyértelműen Ukrajna mellett foglalt állást. A NATO-tagállamok, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok és Lengyelország már a háború kitörése előtt elkezdték az ukrán hadsereg felfegyverzését, és ez a segítség az elmúlt hónapokban egyre nőtt mind értékben, mind pedig az Ukrajnába juttatott fegyverzet minőségében. A háború első napjaiban a kijevi erők a török fejlesztésű Bayraktar drónokkal tudtak komoly károkat okozni az oroszoknak, június végétől már az amerikai HIMARS rakétarendszerrel is sakkban tudják tartani őket.

Fotó: US Army

A szankciók mindkét irányba „fájnak”

Az orosz-ukrán háború egyik legkiterjedtebb hatásokkal járó következménye az a szankciócunami, amellyel a nyugati világ jobb belátásra próbálta téríteni Oroszországot. A világ legnagyobb országa, amely rengeteg nyersanyaggal rendelkezik és egyáltalán nem mellesleg a világ legtöbb nukleáris töltetének tulajdonosa, mára totálisan izolálódott és pária államnak számít a nemzetközi közösségben. Szankciók sora, blokádok, kizárás minden fontosabb nemzetközi sporteseményről, kulturális programból.

Az Oroszországra kivetett szankciók viszont nem csak Moszkvában „fájnak”. Az elmúlt években az európai gazdaság annyira függővé vált egybefonódott az orosz energiahordozókkal, hogy az azokról való leválás egyik pillanatról a másikra lehetetlen küldetésnek bizonyult. Az orosz kőolajszármazékok és földgáz legnagyobb fogyasztójának számító Németország ellenállt a szankciók kiterjesztésének, amíg csak lehetett, de amikor Berlin körül „elfogyott a levegő”, akkor az orosz import fokozatos leépítése mellett döntött. Az orosz gázfüggőség különösen súlyosan érinti Magyarországot, amely –az uniós országok közül talán egyedüliként – éppen emiatt nem tud lekapcsolódni.     

Példás összefogás a menekültek befogadására 

Az orosz-ukrán háború másik, talán még jelentősebb következménye a máig tartó menekülthullám. A több mint 40 milliós országban az invázió másnapján általános mozgósítást rendeltek el, a katonaköteles férfiakat nem engedték ki az országból. Embert próbáló látvány volt, ahogy nők és gyerekek milliói egy szál ruhában menekültek el otthonukból és érkeztek meg a határátkelőkhöz. Sokan itt búcsúztak el férfi szerettüktől, akinek vissza kellett térnie, míg a női családtagok és a gyermekek elhagyták az országot.

Fotó: MTILegtöbbjük a kulturálisan is közel álló Lengyelország felé vette az utat, de nagy számban érkeztek Magyarországra és Romániába is. Ez utóbbi két ország elsősorban tranzitországként látja el azóta is a Nyugatra tartó menekülteket, az ukránok elenyésző száma döntött úgy, hogy nálunk várja ki a háború végét.

S ha már a háború vége került szóba, akkor felmerül a kérdés, hogy mi, illetve mikor lehet a háborúnak vége. A hivatalos ukrán diskurzus szerint Kijev semmilyen olyan kompromisszumot nem hajlandó elfogadni, amely az oroszok által elfoglalt területekről – beleértve a Krím-félszigetet is – való lemondással járna. Másfelől az is egyértelmű, hogy a putyini Oroszország önként nem fog lemondani a rendkívül drágán megfizetett „orosz élettér” bővítéséről. Ezért aztán talán Jens Stoltenberg elemzése lehet a leghelytállóbb: a NATO-főtitkár egy elhúzódó háborút vizionál, amely az erőforrások kimerüléséig tart majd.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?