A bucsai polgármester szerint a civil áldozatok túlnyomó részét agyonlőtték

A Kijev megyei Bucsában az ukrajnai háborúnak áldozatul esettek túlnyomó részét agyonlőtték, és nem a tüzérségi támadásokban vesztették életüket - jelentette ki Anatolij Fedoruk, a város polgármestere csütörtökön a Deutsche Welle német hírportál orosz nyelvű kiadásának adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.

Elmondta, hogy szerda estig a településen 320 civil holttestét találták meg, amelyeket most szakemberek vizsgálnak. Kiemelte, hogy a holttestek száma napról napra nő, mivel folyamatosan találnak újabbakat magánbirtokokon, parkokban és tereken, ahol az ágyúzások közötti időszakokban el tudták temetni a halottakat. Megjegyezte, hogy főként azért ásták el a halottakat, hogy a kutyák ne tépjék szét a holttesteket.

Fotó: Twitter/Defence of UkraineKérdésre válaszolva közölte, hogy az eddig feltártak alapján a civilek „gyakorlatilag a 90 százaléka” golyótól és nem tüzérségi repeszektől halt meg.

Bucsa körzetét több mint egy hónapig az Ukrajnát támadó orosz erők tartották ellenőrzés alatt.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán küldöttség tagja csütörtökön visszautasította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vádjait, amelyek szerint Kijev eltért volna az április 6-án Isztambulban megtartott konzultációkon elért rendezési javaslatoktól. Lavrov szerint az Ukrajnának nyújtani szándékozott biztonsági garanciák nem terjedhetnek ki az Oroszország által 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím félszigetre. Ugyanakkor hozzátette, hogy az orosz fél folytatja a tárgyalásokat. Podoljak válaszul kijelentette: az ukrán fél szisztematikusan és felelősségteljesen közelíti meg a háború és a béke kérdéseit, „mindenféle spekuláció nélkül, ami az oroszokra jellemző, akik provokatív nyilvános megnyilvánulásokkal próbálnak nyomást gyakorolni a másik oldal álláspontjára”. Az Ukrajinszka Pravda hozzáfűzte, hogy a kijevi vezetés ugyanakkor egyelőre nem hozza nyilvánosságra a tárgyalások részleteit, és érdemben nem kommentálja az elhangzott javaslatokat.

Borisz Filatov, a kelet-ukrajnai Dnyipro város polgármestere csütörtöki tájékoztatóján azt javasolta, hogy ne térjenek vissza még azok, akik elhagyták a a megyeszékhelyt, sőt azt kérte, hogy a nők, gyerekek és idősek hagyják el a települést. Azt kérte, hogy lehetőleg csak azok a polgári személyek maradjanak, akik ipari üzemekben vagy elsődleges fontosságú infrastrukturális létesítményekben dolgoznak. Szavai szerint éleződik a helyzet a Donyec-medencében, és emlékeztetett arra, hogy már elkezdődött a civilek evakuálása Donyeck és Luhanszk régiókból. Az említett két megye polgári és katonai adminisztrációja szerdán szólította fel az ott lakókat, hogy mielőbb hagyják el a térséget, ezért most nagyon sokan utaznak Dnyiprón keresztül - mutatott rá a polgármester. Azt tanácsolta a menekülőknek, hogy mindenképpen menjenek tovább Nyugat-Ukrajnába. Elmondta még, hogy a Feldman ökopark nevű állatkertből végül sikerült megmenteniük több nagytestű állatot, amelyeket elszállítanak Dnyipróból. "A medvék a szinevéri és a lvivi állatkertekbe, az oroszlánok Kijevbe utaznak" - tette hozzá.

Filatov szavai szerint Dnyipróban jelenleg a szokott módon működnek a közművek és a kórházak, gyógyszerekből több hónapra elegendő tartalékuk van, emellett Izraelből várja a város egy gyógyszerszállítmány megérkezését.

A fehérorosz sajtóban megjelent értesülés alapján az Ukrajinszka Pravda azt írta, hogy az Oroszország északnyugati részében lévő Pszkovból Fehéroroszországba irányított mintegy hatvan orosz deszantos megtagadta, hogy részt vegyen az Ukrajna elleni támadásban, ezért visszarendelték őket Pszkovba. A hírportál szerint nem derült ki, hogy ez pontosan mikor történt, de nagy valószínűséggel március második felében. A pszkovi régió vezetése is megerősítette a Telegram üzenetküldő portálon a történteket, ugyanakkor azt nem közölte, hány deszantos tagadta meg a parancsot - jegyezte meg az ukrán hírportál.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?