„Ez a mi jövőnkről szól” – Interjú Gal Alinával, Gajcsána új polgármesterével
Gal Alina már gyerekként játszadozott a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyszer polgármester lenne, ez a kiskori fantáziálás pedig idén valóra vált: első alkalommal lett helyi, csángó származású polgármestere a Bákó megyei Gajcsána községnek.
A legfiatalabb RMDSZ-es polgármesterrel – aki országszinten is az egyik legfiatalabb – a Kolozsvári Magyar Napokon találkoztunk. Nyitott, barátságos, és tele van tervekkel – így lehetne leginkább jellemezni. Közvetlenül, fiatalokhoz méltó lendülettel mesélte el, hogy hamarosan át is veszi a mandátumot, ám mielőtt ténylegesen megkezdené munkáját a közösség élén, beavatott minket abba, honnan is indult, merre tart, és hogy ki is valójában Gal Alina, amikor épp nem polgármester.
– Már gyerekként is politikai pályára készültél? Milyen út vezetett odáig, hogy helyi, csángómagyar nőként elsőként kerültél egy község élére ?
– Kiskoromban sokszor beszélgettünk a barátaimmal arról, hogy milyen lenne, ha közülünk valaki polgármester lenne, és hogy ha ezt elérnénk, mit változtatnánk a közösségben. Ez egy gyerekkori játék volt, de már akkor is az aszfalt példáját hoztuk fel, mert zavart, hogy nincs ahol biciklizzünk. Akartunk egy pékséget is, hogy legyen ahol tízórait venni és ilyenek. Néhány dolog azóta megvalósult, de még mindig nem tart ott a község, ahol szeretnénk, ahol 2024-ben tartania kellene.
Nem gondoltam, hogy valaha tényleg polgármester leszek. Én inkább arra vágytam, hogy külföldön munkatapasztalatot szerezzek, mert a marketing volt az, ami igazán érdekelt. Sikerült is szereznem egy gyakornoki állást Londonban. A munkaközösséget nem, de magát a munkát nagyon szerettem. Azt terveztem, hogy hazajövök, és saját vállalkozásba kezdek marketingesként vagy rendezvényszervezőként. Aztán a dolgok másképp alakultak.
– Mikor fogalmazódott meg benned, hogy jelöltesd magad a választásokon?
– Tavaly volt egy beszélgetésem Pogár Lászlóval, a Bákó megyei RMDSZ elnökével. Én a Moldvai Csángómagyarok Szövetségénél vállaltam munkát, így sokszor dolgoztunk már együtt. Ő mondta, hogy szükség lenne egy olyan vezetőre, mint én. Korábban is igyekeztem részt venni mindenféle rendezvényen, a közösségi életben, szóval négy év közös munka után már látta, hogy dolgozom, mennyi energiát fektetek valaminek a megvalósításába, így az ő ötlete volt, hogy próbáljam ki magam ezen a pályán.
– És egyből rábólintottál?
–Nem. Nem voltam meggyőződve róla, hogy ez tényleg nekem való, ezért nem is mondtam választ egészen januárig. Sokat beszélgettem a családommal, próbáltam felmérni, hogy megéri-e ez nekem. Végül úgy éreztem, hogy ha tényleg fejleszteni akarom a községet, akkor ez az egyetlen út hozzá. Ha be kell állnom a politikai életbe, hát megteszem. Én csak azt akarom, hogy előrelépjünk, ez az erő mozgatott akkor és mozgat most is.
– Hogy fogadták a körülötted lévők ezt az elhatározást?
– Itt még soha nem volt női jelölt. A családom az elején nem is tudta, hogy reagáljon. Ilyen fiatalon ilyen szerepet vállalni…szerintem nagyon féltettek. Ugyanakkor azt mondták, bármit is döntök, támogatni fognak. Csak a családon belül beszéltem meg ezt a dolgot, így amikor a jelöltek listája nyilvános lett, akkor tudták meg a barátok is. Mindenki első perctől támogató volt. Úgy éreztem, bíznak bennem, erőt adott, hogy senki nem mondta, hogy ne csináljam. Persze mindenki aggódott, főleg édesapám, akinek a szemében mindig a kicsi lánya leszek. Amikor megnyertem a választást, akkor este mindenkinek elmondta, hogy a kislánya megnyerte. Nagyon büszke volt. Remélem, a következő négy évben is az lesz.
Kapcsolódó
– Ezek szerint nagy pillanat volt a győzelemé…
– Nagyon megható volt. A szavazószekcióban voltam, az USR-s jelölt volt az első, aki megtudta, hogy megnyertem. Odajött hozzám, és azt mondta: örülj, nyertél! Én meg mondtam, hogy amíg a saját csapatomtól nem hallom, nem fogok örülni. Amikor aztán a pártomtól is megtudtam, hogy igen, sikerült, kimentem a szavazószekció udvarára. Tudtam, hogy a családom és a csapatom ott lesz, de ehhez képest az egész falu ott volt, hogy együtt ünnepeljünk. Akkor fogtam fel igazán, hogy ezek az emberek tényleg bíznak bennem, bíznak abban, hogy jól fogom végezni a munkám. Megadták a szavazatukat, hogy jobbá tegyem a községet. Tudtam, hogy támogatnak, láttam a kampány során, de nem gondoltam, hogy ennyire. Szóval most azon dolgozom, hogy megháláljam nekik ezt a bizalmat mindenféle befejezett projektekkel.
– És mik ezek a projektek? Milyen terveid vannak polgármesterként?
– Vannak fontos dolgok, például a vízhálózat. Talán ez a legfontosabb. De van itt más is, például a közösségépítés. Valójában három nagy célom van, ha pedig ebből egyet már el tudnék érni, nagyon elégedett lennék magammal. Nem tudom, hogy az első mandátum alatt mennyi minden sikerül majd, de a prioritás mindenképpen a vízhálózat. Nemrég is másfél hétig nem volt vizünk, és semmit nem tudtak tenni érte. A kampány alatt házról házra jártam, és mindenki ezt emelte ki fő problémaként. Az évek telnek, ott vannak a források, mégsincs megoldva a semmi. Pedig vannak pályázati lehetőséget. Ugyanakkor szeretnék egy jobb közösséget, ez is legalább akkora értékű siker lenne számomra. Nálunk még mindig lehet érezni kicsit a román–magyar ellentétet, így szeretném, ha több programot lehetne szervezni, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az emberek.
– A győzelmeddel hirtelen a figyelem középpontjába kerültél. Nagy kuriózumnak számítasz most. Hogy éled meg ezt a hirtelen jött népszerűséget?
– Egy faluközösségben még mindig sokszor felmerül a kérdés, hogy egy fiatal, hajadon, csángó magyar nő jól tud-e végezni egy ilyen horderejű munkát. Számomra ez nagy kihívás. Nem gondoltam, amikor jelöltettem magam, hogy nyerni fogok. Reméltem, hogy bejutok a tanácsba, de ennyi. Aztán nyertem, és kezdtek hívni mindenféle újságoktól, meg konferenicákra, panelbeszélgetésekre kérni fel, na az nehéz volt, én ehhez nem voltam hozzászokva. Most tényleg nagyon előtérben vagyok, sok minden nyilvánossá vált rólam, ami természetesen egy plusz nyomás, de nem hiszem, hogy ez egy olyan dolog lenne, amit ne lehetne megtanulni és megszokni. Az első interjúk nagyon nehezen mentek, de most már egyre profibb vagyok.
– Mit csinál Gal Alina, amikor épp nem polgármester? Mivel töltöd a hétköznapjaidat?
– Még mindig dolgozom a Moldvai Csángómagyarok Szövetségénél, emellett pedig nagyon sokat utazok. Imádok új helyeket felfedezni az országban, de a határokon túl is. Az igazság viszont az, hogy én most csak lazulni akarok. Sokat olvasok, barátokkal vagyok, pihenek, mert tudom, hogy nehéz periódus következik. Most megragadok minden szabad pillanatot. Emellett persze igyekszem konferenciákon is részt venni, hol a jövőbeli tervekről és finanszírozási lehetőségekről van szó, ezzel is próbálok minél jobban felkészülni a jövőre.
– Miért tartod fontosnak a fiatalok politikai szerepvállalását?
– Ez a mi jövőnket határozza meg. A fiatalok mindig új, modern víziókkal jönnek, amelyeket kell hagyni érvényesülni. Moldvai csángómagyarként képviselnünk kell önmagunkat, kell, hogy hangunk legyen.
CSAK SAJÁT