Édesapja vezette be a birkózás világába, huszonegy éves korára már számtalan sikert és győzelmet tudhat magáénak a sepsiszentgyörgyi Kertész Mátyás. Kiváló eredményei ellenére neki is meg kell küzdenie a rá nehezedő nyomással, ebben főleg a barátnője jelent neki állandó segítséget. Temesváron kezdte el a sporttanári egyetemet, azóta a helyi csapatban birkózik. Amióta a versenyzés mellett edzősködik, legnagyobb motivációja, hogy megmutassa a tanítványainak, hogyan lehet sikereket elérni.

Kertész Mátyás 2003-ban született Sepsiszentgyörgyön. Fiatal kora ellenére országos szinten eddig mindent megnyert karrierje során, amit lehetett. Amellett, hogy a Temesvári Sportklub versenyzője, a Sepsi ISK-nál edzői szerepet tölt be.

– Gyerekkorodban hogyan ismerkedtél meg a birkózással, mi volt az első élményed a sportággal kapcsolatban?

– Nálam viszonylag egyszerű volt az egész, mert édesapám az edzőm. Ötéves koromban kezdtem el edzeni, azelőtt is voltam már teremben, megismerkedtem a szőnyeggel. Kezdetben azt csináltam, amit a többiektől láttam és idővel megszerettem a csapatot, az embereket, a birkózást, az élményt, hogy versenyekre járunk, küzdünk.

– Melyik volt az első olyan versenyed, amin jó eredményt sikerült elérni?

– Negyedik osztályos koromban volt az első országos bajnokságom Marosvásárhelyen. Ott harmadik helyezett lettem és elégedett voltam vele. Addig csak barátságos versenyekre jártam.

Attól kezdve minden egyes naptári évben éremmel mentem haza az országosról, 2016-tól sorozatban három évben nyertem aranyérmet. Utána egy ideig második és harmadik helyen végeztem, majd 2021-től visszataláltam a nyerő szériához.

– Hogy kerültél temesvári csapatodhoz?

– 2023-ban, miután elvégeztem az iskolát, Temesváron kezdtem el a sporttanári egyetemet, akkor le is igazoltak a helyi sportklubhoz, nekik viszem az eredményeket. Tavaly sűrű és sikeres évem volt, év elején kezdtem el náluk sportolni. Első helyezett lettem a junior román kupán és országoson, az U23-as országoson és a felnőtt országoson is.

– Idén sikerült a román kupát is megnyerned. Sportolói pályafutásod mellett edző is vagy, hogyan tudod összeegyeztetni a kettőt?

– Nem az a fajta edző vagyok, aki ül a pálya mellett és mondja a tanítványoknak, hogy mit csináljanak. A kisebbeknél még így működik, de a nagyobbaknál már én is odaállok és birkózom velük. Ezáltal jobban vizualizálják, hogyan tanuljanak. Így tudom összekötni a kettőt. Nincs velem egykorú edzőtársam, de megelégszem azzal is, hogy velük edzek. Tudok velük rendesen készülni, mert ők is versenyszinten birkóznak.

– A Sepsiszentgyörgy és Temesvár közti ingázás nem számít zavaró tényezőnek?

– Kicsit nehéz, de szerencsére Temesváron is megértőek és ők is segítenek. Amikor kell, akkor autóval ingázok. Huszonegy éves koromra eljutottam oda, hogy amit országos szinten meg lehetett nyerni, azt megnyertem.

– Arra látsz esélyt, hogy nemzetközi versenyeken is jó eredményeket tudj elérni?

– Mindenféleképpen szeretnék ott is jól teljesíteni. Tavaly lett volna lehetőségem, mert kvalifikáltam az Európa-bajnokságra, de sajnálatos módon eltörött az ujjam a román kupa előtt. Csak a verseny után tudtam meg, hogy az el is van törve, addig csak azt hittem, hogy meg van dagadva.

Nemzetközi versenyeket tekintve Balkán-bajnokságon értem el U15-ben ötödik helyet, akkor is szerencsém volt, hogy kaptunk szponzorokat. Amíg a sportiskolánál birkóztam, nem volt annyi anyagi támogatásunk, amennyivel versenyre lehetett volna járni. A szövetség sem igazán támogatott.

– Mennyire nehéz támogatás nélkül felkészülni a nemzetközi szintre?

– Úgyhogy itthon edzek, nehéz. Ahhoz, hogy a szövetség saját pénzből küldjön engem versenyekre és azt mondják, hogy állnak mindent, ott kellene legyek Bularestben vagy ahol éppen a válogatott van. Itthon nehezek a körülmények, reménykedünk, hamar meglesz az új terem, amit építenek.

– Voltak-e az évek során nehéz időszakaid a motivációt tekintve?

– Korábban is voltak ilyen időszakok, tavaly volt a legutolsó, amikor nem éreztem úgy, hogy jó eredményeket tudnék elérni. Egymás után jöttek a nagy versenyek. Lelkileg nagyon meginogtam, magamtól sehogysem lábaltam ki belőle. A barátnőm segített, ha ő nem lett volna mellettem, nem tudom, mi lett volna. Nélküle fejben el voltam veszve, neki köszönhetem az eddigi nagyobb eredményeimet.

– A téthelyzetekben alapvetően is jellemző rád az izgulás és az, hogy nagy nyomást érzel magadon?

–Minden ember izgul, ha tudja, hogy nagy tét van. Mivel eddig elértem egy bizonyos szintet, már el is várják, hogy nyerjek. Ezt tapasztalatból is tudom, amikor éveken keresztül zsinórban nyertem a versenyeket, utána már mindenki elvárta a jó teljesítményt. Nem lenézésről van szó, de miután elbuktam egy meccset, rossz érzés volt, hogy így néznek rám.

– Milyen célokat szeretnél elérni a folytatásban?

– Amióta edzősködöm, az a legnagyobb motivációm, hogy nyerjek és a tanítványaimnak tudjam megmutatni, hogy lehetséges sikereket elérni. Meg vagyok azzal elégedve, amit idáig elértem, de a céljaim közé tartozik, hogy kijussak Európa-bajnokságra, világbajnokságra.