Hatéves korában kezdte az úszást, ma már szülővárosa egyik nagy reménységének számít Sántha Nóra. A tavalyi rövidpályás országos bajnokságon összesen 12 érmet nyert, ez korábban egy marosvásárhelyi sportolónak sem sikerült. Idén szeretné ezt a teljesítményt is túlszárnyalni, szívesen fordítja idejét a felkészülésre. Bár az elmúlt években sok lehúzó és negatív véleményt is kapott, családja és barátai sokat segítettek neki abban, hogy ezeket ne vegye magára, ma már egyáltalán nem foglalkozik velük.

Sántha Nóra 2008-ban született Marosvásárhelyen. Eddigi úszókarrierje számos jó időeredményt és dobogós helyezést hozott számára országos szinten. Legutóbbi versenye a júliusi román kupa volt, amelyről öt éremmel tért haza.

– Mikor kezdtél el úszni és hogyan szeretted meg a sportágat?

– Tíz éve kezdődött, hatéves koromban. Édesapámmal sokat jártunk pancsolni, mert szerették volna a szüleim, hogy mozogjak. Ültünk a vízben és elment mellettünk egy edző. Édesapám kérdezte tőlem, mi lenne, ha beszélne vele én meg azt mondtam neki, nem lehet. Ő végül odament hozzá és beszélt vele. Beiratkoztam hozzá. Az elején úgy voltunk vele, jó lenne megtanulni úszni, hogyha nyaralni megyünk, tudjak lebegni a vízen.

Az edző egy-két hónap után azt mondta, megpróbálhatnám a versenyúszást, mert szerinte megérné. Azóta nagyon megszerettem, rutinosak lettek a mindennapjaim, könnyen be tudom osztani az időmet, ez az egyik legfontosabb dolog.

– Melyik volt az első emlékezetes versenyélményed, ami motivációit is jelentett a továbbiakra?

– Minden verseny előrelépés, már a részvétel is nagyon sokat számít. A legelső országosomat emelném ki, még nem töltöttem be akkor a tíz évet. Ötven méteres pillangóúszásban szereztem meg első érmemet ezen a szinten. Nem az volt a lényeg akkor, hogy hányadik lettem, hanem az az érzés, amikor nagyon megdöbbentem. A családban nem sportolt senki, így elég váratlan volt az eredmény.

Sokan mondták, hogy nem kell elkeseredni, ha nem nyerek, mert még nem lesznek versenyek, de nem igazán hallgattam ezekre az emberekre. Főleg a szüleim segítettek nagyon sokat abban, hogy ezeket ne vegyem fel. Sikerült végül jól teljesítenem, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen eredményt sikerül elérni. Azóta egyetlen országos versenyem sem volt, amin nem értem volna el valamilyen helyezést.

–Tavaly ősszel a rövidpályás országos bajnokságon tizenkét érmet szereztél, korábban egy marosvásárhelyi sportolónak sem sikerült ez. Hogyan élted meg azt a versenyt?

– Ez is teljesen váratlan eredmény volt. Az érmek közül egyik sem arany, amit nagyon bánok, de nem úgy fogtam fel, hogy szomorú lennék miatta. Minden erős ellenfelem ott volt és nagy volt a nyomás is. Nem tizenkétszer úsztam, de mivel a legkisebb korkategóriába tartozom, azért is kapok érmet, ha az időeredményt tekintve lehagyom a nagyobbakat.

Amikor kiszálltam az utolsó döntő után, az egyik társam megkérdezte, hogy ment. Mondtam neki, nem olyan jól, de megvan a tizenkettedik aranyérem. Boldogan gondolok vissza erre az élményre. Azóta azt tapasztaltam edzéseken, hogy a kicsik is jobban felnéznek rám. Sokan mellettem állnak és motiválnak.

– Nemrég szerepeltél a román kupán, amelyet öt éremmel zártál. Azt a szereplést néhány nap távlatából hogy értékeled?

– A körülményeket tekintve jól teljesítettem, de jobbra számítottam volna egyes számokban. Főleg az időeredményre gondolok, de előtte volt néhány egészségügyi problémám. Összeségében jó volt a verseny és sokan mellettem voltak.

– Az úszásnemeket és számokat tekintve melyiket érzed a legkényelmesebbnek számokra?

– Mindenképpen a gyors-és pillangóúszást mondanám, a rövid, ötven vagy száz méteres távokat szeretem. Ennél pontosabban nehéz lenne meghatározni, hosszútávon melyikben leszek a legjobb. Ezelőtt két évvel egyáltalán nem ősztam ötven méter gyorson, rá félévre viszont országos bajnok lettem. A pillangó felé húz a szívem, a régi edzőm is azért vett rá, mert ez a legnehezebb úszásnem és én hamarabb megtanultam, mint más tanítványai.

– Hetente mennyi időt fordítasz a felkészülésre?

– Nagyon szeretem, amit csinálok, nem veszem észre, hogy sok időt töltök vele. Édesanyám szokta mondani nekem, hogy ez talán már túl sok, ne menjek a másik edzésre, mert heti tizenkettőre szoktam. Egyenként mindegyik két órás. Nem érzem ennek a súlyát, nyilvánvalóan kifáraszt, de ezt félreteszem. Van egy nagyon jó barátnőm és úszótársam, Sárkány Melinda, vele szoktam járni száraz és vízi edzésre is.

– Milyen célokat tűztél ki idénre és a hosszútávú pályafutásodra?

– Novemberben lesz a következő országosom, a mi rövidpályás. Egy évvel ezelőtt elértem ott az eddigi csúcspontomat, de én úgy érzem, ezt még meg lehet idén ugrani. Decemberben lesz egy Európa-bajnokság, amire szeretnék eljutni. Korábban volt már olyan helyzet, hogy mehettem volna, kisebb problémák adódtak, akkor nem sikerült.

Hosszútávú célokat nézve, a következő olimpián ott szeretnék lenni, ami az én fejemben reális, ha másokéban nem is az. Négy év múlva már pont befejezem az iskolát, ha sokat készülök, többet mint ebben a szezonban, úgy gondolom, eljuthatok oda.

– Említetted, hogy kaptál a múltban kritikákat és negatív visszajelzéseket a sporttal kapcsolatban. Megtanultad ezt kezelni?

– Mindig is kaptam és mindig is fogok. Ezek mindenfelől jönnek. Van olyan, aki a barátomnak nevezi magát és azt gondolja, közel állunk, mégis próbál lehúzni. Én ezeket a dolgokat nem veszem fel többé, volt néhány olyan eset, ami eldurvult. Én nem szoktam sosem haragudni ezek miatt, de nem értettem az okot, hogy miért kaptam ilyeneket. Az elején jobban magamra vettem, mint most, de a szüleim és a barátaim nagyon sokat segítettek abban, hogy túllépjek ezen az egészen.