Mi fér bele egy kávéba? Varró Dániellel beszélgettünk
Varró Dániel költő és műfordító, a méltán híres Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény megalkotója volt a vendégünk. A nem csak gyerekeknek szóló írásairól ismert alkotó úgy véli, az irodalomnak nem kell mindig a világ fájdalmáról szólnia. Nem kell mindennek direkt és életre szóló tanulsága legyen, és bízni kell abban, hogy a gyerekek nagyon is értik a viccet.
A most újraolvasásra ajánlott cikkünk, valamint újranézésre ajánlott videónk 2024. augusztus 17-én jelent meg.
Hogy valóban túlérett óvodásoknak íródott-e egyik leghíresebb alkotása, a Túl a Maszat-hegyen, hogy hogyan felejtődhetett el húsz éven át az első részben bebörtönzött Emil bácsi, és végül miért született egy második rész a kiszabadítására, illetve miben változtatta meg írói módszereit, hogy azóta már neki is gyerekei vannak, arról egy kávé mellett beszélgettünk.
21 évvel ezelőtt, 2003-ban jelent meg a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény, amely számtalan ember gyerekkorát meghatározta. Épp fiatal felnőtt az a generáció, aki pontosan 20 évet kellett várjon a folytatásra, amelyben végre kiderült, mi is történt a bebörtönzött Emil bácsival. Tavaly megkaptuk az újabb történetet, alkotója, Varró Dániel pedig már készül is a harmadik részre – s mint ígérte, erre nem kell majd két évtizedet várnunk.
CSAK SAJÁT