Mi fér bele egy kávéba? Bagossy Norberttel beszélgettünk
Bagossy Norberttel, a méltán népszerű Bagossy Brothers Company alapítótagjával és énekesével beszélgettünk. A gyergyószentmiklósi zenekar 2013-ban robbant be a köztudatba az Add vissza című számukkal, az elmúlt évtizedben pedig nem volt megállás: mára már nem csak az erdélyi, hanem a magyarországi közönség is a szívébe zárta őket. Rendszeresen jelennek meg új dalok, albumok, a fiúk emellett pedig óriási hangsúlyt fektetnek arra, hogy a hallgatóságuk ne csupán közönség, hanem közösség legyen. Kezdetekről, motivációról, fejlődésről és jövőbeli tervekről beszélgettünk egy kávé mellett.
Hol máshol találkozhatnánk Bagossy Norberttel, a mára már a legnagyobb színpadokat is meghódító Bagossy Brothers Company énekesével, ha nem épp egy nagyszínpad előtt? A tusványosi koncertet megelőző hangpróbájuk épp lejárt, így volt szerencsénk egy kávé mellett beszélgetni egy kicsit a zenekar kezdeteiről, az előadók motivációjáról, értékrendről, a közösség erejéről és fontosságáról, valamint a jövőbeli terveikről is.
CSAK SAJÁT