A kovásznai születésű Biszak Boglárka sportkarrierje Bereckben indult, később Kézdivásárhelyen kezdett magasabb szinten kosarazni. Pályafutása során sok klubnál megfordult, de többször is hazatért nevelőegyütteséhez. Úgy érzi, az elmúlt években hozzáállás terén fejlődött a legtöbbet. A Sepsi-SIC elleni bajnoki elődöntőben kulcsfontosságú volt csapata számára, hogy extra motivációval játsszanak és sikerült is megszerezniük a második helyet.

Biszak Boglárka 1999-ben született Kovásznán. Gyerekkorától kezdve építi kosárkarrierjét. 2018-ban Kolozsvárra ment egyetemre, ekkor játékosként is oda szerződött. A világjárvány idején hazaigazolt, majd Szatmáron kötött ki. Harmadik kézdivásárhelyi időszaka után Aradon játszott, a csapattal pedig idén második helyen végzett a bajnokságban. Az új szezont már Konstancán kezdi meg, ugyanis nyáron a bajnokcsapathoz szerződött.

– Hogyan ismerkedtél meg gyerekként a kosárlabdával?

– Első vagy második osztályos lehettem, amikor jöttek toborozni az iskolához. Először a bátyám akart csatlakozni a kosárcsapathoz, akkor megkérdezte a szüleinket, engednék-e, hogy edzésre menjen. Nekem is megtetszett az ötlet. Először nem voltak túl lelkesek a szülők, de végül elmentem én is arra az edzésre, nézőként. Megtetszett és magával ragadott a sportág, idővel nagyon megszerettem.

– Hogyan alakult ki a játék szeretetéből a sportkarrier?

– A karrierem Bereckben indult, volt egy összevont csapatunk Almással, azzal jártunk kisebb, regionális bajnokságokra. Ahogy nőttem és fejlődtem, beiratkoztam a kézdi csapathoz, ahol már országos bajnokságban vehettünk részt. Kézdivásárhelyen lettem ismertebb romániai szinten, ott léptem először pályára az elsőosztályban. Már a felnőtt liga előtt voltam válogatott kerettag is, tizennégy éves koromtól kivétel nélkül az összes nyaramat velük töltöttem, edzőtáboroztunk és készültünk.

– Sok csapatnál játszottál eddigi karriered során, mi volt az oka annak, hogy többször is visszatértél nevelőegyesületedhez, Kézdivásárhelyre?

– Ez nem így történt volna, ha a Covid nem üt be. Az egyetemet is online kellett akkor végeznünk és én úgy éreztem, hogy az otthoni körülmények jobbak, a vezetőség is komolyabban áll oda a dolgokhoz, mint a kolozsvári. A jövőmet figyelemben tartva jobbnak láttam a hazatérést és jobb is volt nekem otthon. Ott már alapemberként tartottak számon, sok játékpercet kaptam, ezért sikerült erősebb csapatokhoz igazolni onnan.

– Jól sikerült az elmúlt szezonotok az Araddal, a Sepsi-SIC-et sikerült legyőzni a bajnoki elődöntőben és ezüstérmet szereztetek. Mi volt a jó teljesítmény kulcsa?

– Egyénileg nekem fontos, hogy élvezzem és szeressem azt, amit csinálok, és ne kínként éljem meg, mert akkor a teljesítményem sem lenne ilyen jó. Kulcsfontosságú tényező volt nálunk a hozzáállás, főleg a SIC ellen. Extra motiváció volt mindenkinek, hogy évekig ők voltak a bajnokok és most ezt a sorozatot meg kellett törni. Mind így álltunk hozzá és ez látszott is a pályán.

– Amikor a Konstanca megkeresett, könnyű volt-e meghozni a döntést, hogy oda szerződj?

– A döntő lejátszása után érkezett tőlük az ajánlat. Nem volt könnyű döntés, mert az én fejemben már volt egy konkrét terv a jövővel kapcsolatban. Éreztem a súlyát és azt, hogy ez egy óriási lehetőség, amit érdemes lenne megfogni. Sok tanakodás után úgy döntöttem, hogy jó döntés lesz odaszerződni.

– Miben fejlődtél a legtöbbet az elmúlt években és miben kéne szerinted még előre lépni?

– Mentálisan fejlődtem a legtöbbet, sokkal stabilabb vagyok már érzelmileg és nem viselnek meg az apró kudarcok. Az sem érint meg annyira, mint régebb, amikor az edző kicsit durvábban rám szól. Mikor az elsőosztályba kerültem, voltak nehéz éveim, amikor ezt nem tudtam kezelni magamban, de már ezeket az akadályokat könnyebben veszem.

Fejlődni minden téren lehet, de úgy érzem, bármikor rám férne, hogy a bal kezemet erősítsem. Ez kiskorom óta egyik gyengeségem, eléggé visszahoztam már a lemaradást, de még mindig jó lenne külön dolgozni ezzel kapcsolatban.

– Mennyire könnyű neked beilleszkedni egy teljesen új közegbe és megszokni a játékot a csapattársaiddal?

–Eddig sosem volt gondom a beilleszkedéssel, főleg, ha egyszerre több játékost cserélnek és nem egy teljesen összeszokott közegbe csatlakozom. Egyébként sem tartom magam problémás személynek ebből a szempontból, nyitott vagyok az új emberek fele és általában jól kijövök velük.

Az elején mindig nehézkésen indul a játék. Hozzá kell szoknunk egymás mozgásához a pályán, de ehhez nyilván időre van szükség, ezért is kezdjük el a felkészülést időben. Remélem, hogy sikerül a bajnokság kezdetéig kialakítani a dinamikát.

– Van-e olyan hobbitevékenység, ami ki tud kapcsolni téged a körforgásból?

– Nyáron főleg az utazások, az idei szünet is nagyon sűrű volt, programokkal teli. Sikerült a kosáron kívül mozognom és kikapcsolódnom. Szezon közben lefoglalnak az edzések, napi kettő van és nehéz lenne közéjük beiktatni bármilyen hobbit. Voltam sokszor olvasni a parkban, de többnyire inkább csak pihenek, beszélgetek a barátaimmal. Jövőtől elkezdem a mesterképzést, úgyhogy a tanulás lesz elsősorban a hobbim.