Elfogadták a költségvetést: idén 23 százalékkal több pénzből gazdálkodhat Kolozsvár 

Elfogadta Kolozsvár idei költségvetését a helyi tanács, a tavalyhoz képest közel 23 százalékkal nagyobb összegből, 2,1 milliárd lejből gazdálkodhat a város. Idén a működésre szánt költségvetésre 1 milliárd lej, a fejlesztésre szintén 1 milliárd lej jut, a Szociális és Egészségügyi Igazgatóságnak 1,8 millió lejt különítettek el, az oktatásra pedig 17 millió lejt költ a városvezetés – számolt be pénteken Oláh Emese alpolgármester kabinetje.

A tájékoztatás szerint az önkormányzat 2021-es évi prioritásai között első helyet kap a világjárvány helyi szinten való kordában tartása és a normalitáshoz való fokozatos visszatérés megvalósítása. Fontosnak tartják a befektetések és a munkahelyek védelmét, a társadalmi szolidaritás és inklúzió elősegítését illetve a szociális projektek és programok folytatását is.

Idén indul a „Városnegyedek éve” Kolozsváron, amely keretében majdnem minden negyedben fontos modernizációs munkálatokat indítanak, növelik a parkok és egyéb zöldövezetek felületét, így a város összesen 160 hektár új zöldövezettel gazdagszik. A munkálatok már több helyszínen elkezdődtek, a városvezetés arra törekszik, hogy a negyedekben az autós közlekedés biztonságosabbá váljon.

A körgyűrű engedélyeztetési, tervezési folyamata folytatódik idén, jelenleg az építkezési engedély kiváltásához szükséges műszaki dokumentáció elkészítése van folyamatban. A metró és a helyi érdekű vasút projektre 25,3 millió lejt különítettek el, itt szintén a műszaki dokumentáció előkészítése zajlik.

Közleményében az önkormányzat arról is ír, hogy felújítják a Farkas utcát és környékét, a Moş Ion Roată utcát, illetve befejezik a Porcelán híd munkálatait, valamint a Kajántói utcai hidat is. Emellett idén kezdődik meg a Mărăşti-tér felújítása, valamint a Szopor negyed tervének kialakítása.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kolozsvár önkormányzata folytatja szociális programjait is: a lakbértámogatási program révén bővítik a szociális lakásalapot, folytatják az élelmiszertámogatási programot, a hátrányos helyzetű személyek támogatását, és több más programmal is készülnek.

(Fotó: Emil Boc polgármester Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?