Egykori és mai tanácsosokat hívtak össze Kaplonyban

Harminc éve alakult meg mai formájában a Szatmár megyei Kaplony helyi tanácsa. Az évforduló alkalmából a képviselőtestület valamennyi egykori és mai tagját meghívták egy kötetlen beszélgetésre kedden délutánra. Tanulságos eszmecsere alakult ki.

A több mint hatvan főből sokan megjelentek a helyi kultúrházban otthonra lelt alkalmon. Annak idején a mai Kálmánd Kaplonnyal közösen alkotott egy községet, így az ottani – azonban egykor a kaplonyi tanácsban mandátumot szerzett – képviselőket is meghívták. Szintén jelen voltak a hivatal egykori és jelenlegi munkatársai.

Csoportkép is készült az elmúlt harminc év tanácsosaival | Fotó: Kovács Anett

Ünnepi beszéd helyett a hivatalban lévő polgármester, Megyeri Tamás Róbert valamennyi egykori elődje nevét felolvasta és egyperces főhajtással adóztak azok emléke előtt, akik már nem lehettek jelen.

A találkozón az egykori és mai nagy kérdések közötti különbségről, hasonlóságról volt szó. Elhangzott: annak idején a mainál is szerényebb anyagi lehetőségek mellett miként lehetett ezt-azt megvalósítani, miként zajlott a földek visszaszolgáltatása. Azt is felelevenítették, hogyan fogtak neki az önkormányzati döntések meghozatalához mindenféle előképzés, iránymutatás nélkül és miképpen ismerték ki magukat a közigazgatás útvesztőjében.

Elhangzott az is, utólag az évek során több tanácsi határozat is rossznak, legalábbis nem kellően jónak bizonyult, azonban a döntés meghozatalkor mindenkit a jó szándék vezérelt. „A helyi döntések túlnyomó része azonban ki állta az idő próbáját. Kaplony község szépségét alapozták meg ezek a határozatok. Azt, hogy ez a település a vidék talán leginkább élhető községe, nos, ebben mindahány testületi tag, valamennyi vezetőség derekasan kivette a részét” – fogalmazott Megyeri Tamás Róbert polgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?