Meglepetés: nem indul a kosárbajnokságon a Szatmárnémeti VSK

„Hosszan tartó kiértékelés után úgy döntöttünk, kihagyjuk női kosárlabda Nemzeti Liga következő szezonját. Ez egy olyan döntés, amelyet jóváhagyott a klub igazgatótanácsa és amelyet azt követően hoztunk meg, hogy alaposan kiértékeltük a csapat előző idénybeli szereplését” – jelentette be pénteken nem kis meglepetésre Muresán István, a Szatmárnémeti Városi Sportklub igazgatója.

A VSK esetében a női kosárlabdacsapat volt a legsikeresebb szakosztály, a klub alapítása óta létezik és számos alkalommal szerzett ezüstérmet a Román Kupában, illetve a Nemzeti Ligában. A lányok folyamatosan a női román kosárlabda élvonalában játszottak, egyetlen négyéves időszak kivételével, amikor a helyi vezetés jelentősen karcsúsított a sikersportág költségvetésén.

Fotó: Szatmárnémeti VSK

Mint az elnöktől megtudtuk, több oka is van annak, hogy most kihagyják a következő szezont. A Román Kosárlabda Szövetség (FRB) több olyan elvárást állított a klubok elé, amelyek plusz költséget jelentettek volna – egy olyan időszakban, amikor mindenki a költségcsökkentésre törekszik. Például arra kötelezik a bajnokság első négy helyezettjét, hogy vegyenek részt az Európai Kupában, ami nagy kiadást jelent, tekintve, hogy ott van még a bajnokság mellett a Román Kupa is, a 3x3-as viadalok és a tervek között szerepel egy csak és kizárólag romániai játékosoknak szóló bajnokság megszervezése is. Ezen felül egy saját U13-as csapatot is kötelező módon fent kell tartaniuk, ennek edzője pedig a felnőttcsapat szakmai stábjának az átlagfizetését kell kapja – ami Muresán szerint túlzás.

Azt is megtudtuk, hogy a VSK-nak az utóbbi időben kimondottan rossz élményeik vannak a játékosügynökökkel, azok ugyanis olyan összegeket kérnek és feltételeket szabnak a tárgyalásokkor, amelyeket ép ésszel nem lehet elfogadni.

„Nem szeretnénk és nem is fogjuk megszüntetni a klub kosárlabda szakosztályát, támogatjuk az U15-ös csapatot, további korosztályos csoportokat kívánunk létrehozni, beruházni a gyerekeink jövőjébe, saját utánpótlásbázist kialakítani, amelyből kikerülhetnek a felnőtt csapat sztárjai. Szeretnénk folytatni a szatmári kosárlabda-hagyományokat, hogy felnevelhessük a városunkban született játékosokat. Továbbra is támogatjuk az egyéni sportágakat, amelyekben az utóbbi években kiváló eredményeket értünk el” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Muresán István. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?