Az év legcsaládiasabb hétvégéje Szatmárnémetiben

A XV. Családi Hétvége és Gyermeknap szikrázó napsütéssel, igazi nyári meleggel és népi ritmusokkal rajtolt el pénteken kora délután Szatmárnémetiben.

Fotók: Czinzel László

Színes népviseletben vonultak fel a kavalkádon Szatmár megye legjobb néptánccsoportjai – a Szamoshát néptáncegyüttes, a szárazberki Lehajló Rozmaring néptánccsoport, az avasújvárosi Kispiros néptánccsoport, a szilágylelei Nemesek néptánccsoport, az Egri Csodaszarvas, a dobrai Orgonác néptánccsoport, a hadadi Kis Akácvirág néptánccsoport, a Röpike Néptánccsoport és a pusztadaróci Pünkösdi Rózsák néptánccsoport –, melyek késő délutánig ropták a táncot az árnyat adó lombos fák alatt.

A hagyományőrző csoportok a vidékükre jellemző néptáncot, népi játékot, népdalokat hoztak el a Kossuth-kertbe, előadásaik pedig elő bizonyítékai voltak annak, hogy Szatmárban élnek a néphagyományok, a különböző településeken a fiatalok pedig a sajátjuknak tekintik azt, amit szüleiktől és nagyszüleiktől tanultak.

Péntek este a könnyűzenei koncertek sora is megkezdődött. A háromnapos rendezvény nyitó estjén a magyar zenei élet legendás alakja, „a nemzet csótánya”, Nagy Feró és zenekara, a Beatrice lépett fel. Nagy Feró ezúttal sem okozott csalódást: az együttes emblematikus dalaival lépett színpadra, melyeket hatalmas ujjongással üdvözölt a közönség, sőt a slágereket, amelyekre több generáció bulizott az elmúlt évtizedekben, és amelyek most sem hiányozhatnak a legnagyobb mulatságokról, közösen énekelték végig a zenészekkel. Nagy Feróval korát meghazudtoló energiával varázsolt ízig-vérig rockkoncert-élményt a Kossuth-kertbe.

Szombaton és vasárnap is hangulatos programokkal, remek könnyűzenei koncertekkel, finom ízekkel és minőségi szatmári termékekkel várják a látogatókat a családi hétvégén.

A szombat délelőtt a gyermekeké lesz: délelőtt 10-re minden apróságot és nagyobb gyermeket az Északi Színház elé várnak a szervezők, innen indul a már hagyományos gyermeknapi felvonulás a Kossuth-kertig. Ezúttal a debreceni Ort-Iki Báb- és Utcaszínház gólyalábasai kísérik a gyerkőcöket és parádéval készülnek a kicsik-nagyok szórakoztatására, majd 11 órától a Kossuth-kertben vásári attrakciókkal szórakoztatják a jelenlévőket.

Délután 14 órától a Borókagyökér Egyesület alkotóműhelyében tevékenykedhetnek kicsik és nagyok, közben pedig a kézműves vásárban is lehet nézelődni, vásárolni, valamint fazekas-találkozó is lesz, melynek keretében különböző technikákat, a korongozás csínyját-bínját leshetik el az érdeklődők, eközben pedig a Barátság Nyugdíjas Klub tagjai közösen főznek, társasájáték-partit rendeznek és csigatésztát készítenek.

A színpad első könnyűzenei fellépői a Felvidéki Ifi-Rokcszínház tagjai lesznek, akik tartalmas meglepetés-produkcióval készülnek, este héttől aztán Magyarország egyik legkedveltebb hip-hop bandája, a Children of Distance szórakoztatja a közönséget, este kilenctől pedig a népszerű pop-rock együttes, a Zanzibár várja a bulizni vágyókat a Kossuth-kerti dombra a színpad elé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?