Kosárlabda: hatodik alkalommal bajnok a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapata

Fotók: Miska BrigittaHatodik alkalommal nyerte meg az első osztályú hazai női kosárlabda bajnokságot a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapata. A zöld-fehérek a döntő ötödik mérkőzésén végig vezetve, magabiztos játékkal múlták felül az Aradi FCC Baschet csapatát.

Csordulásig telt a női kosárlabdabajnokság mindent eldöntő ötödik összecsapására a sepsiszentgyörgyi Sepsi Aréna. A felek az előző meccseken éltek a hazai pálya előnyével, így a háromszéki város impozáns sportcsarnokában dőlt el a bajnokság sorsa.

Már a bemelegítés ideje alatt is fantasztikus hangulat uralkodott a Sepsi Arénában. A két csapat szurkolói igazi kosárlabdaünnepet varázsoltak a döntő ötödik mérkőzésére. A vendégek drukkerei sárgába öltöztették az egyik palánk mögötti lelátórészt, míg a hazai fanatikusok a szokásos helyükön, olykor az egész sportcsarnok hazai részét bevonták a szurkolásba.

Jól indult a mérkőzés a hazaiak szempontjából, Zoran Mikes tanítványai hamar magukhoz ragadták a vezetést. Bár a 6. percben döntetlent mutatott az eredményjelző, onnantól kezdve azonban a negyed végéig egy 16–3-as rohanást produkált a Sepsi SIC. Magabiztos, 13 pontos háromszéki vezetéssel mehettek az első szünetre a csapatok (22–9).

A második tíz perc elején oda-vissza estek a kosarak, a játékrész feléhez érve 15 egységre hízott a hazai előny, érett az újabb szentgyörgyi bajnoki cím. Érezte ezt a közönség is, a Székely Légió még rátett egy lapáttal a biztatásra. A pályán pedig meghálálták a szurkolást a Sepsi játékosai, 18 pontos vezetéssel mentek nagyszünetre a lányok (45–27).

A fordulás után sem változott jelentősen a játék képe. A székelyföldiek minden felzárkózási kísérletet visszavertek. A harmadik harmad ugyan két ponttal a vendégeké volt, ám a bajnoki cím sorsa már nem lehetett kérdéses (59–43). A záró felvonás tétje már csak az volt, hogy minden hazai játékos pályára léphessen. Ez végül meg is történt, Zoran Mikes mindenkinek lehetőséget adott, így a fiatal tehetségek is részesei lehettek az örömünnepnek. A mérkőzést Laura Vaida kosarai zárták, ezzel alakult ki a hazai 18 pontos győzelem (78–60).

A találkozó legeredményesebb játékosa a hazai Jones lett a maga 23 pontjával, mellette Ghizilă és Fraser egyaránt 14–14 egységgel vette ki részét a zöld-fehérek győzelméből. A túloldalon a 21 pontig jutó Keys emelkedett ki.

A Sepsi SIC hívei valóságos karneválhangulatot teremtettek az eredményhirdetésre. Mindezt még a vendégszurkolók olykor nem odaillő rigmusai sem tudták megzavarni, bár rendkívül sportszerűtlen módon éppen a székely himnusz dallamai alatt voltak a leghangosabbak. A Sepsi SIC csapata sorozatban hatodik alkalommal nyerte meg a honi kosárlabda-bajnokságot és idén emellett a román kupában is diadalmaskodtak.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, döntő, 5. mérkőzés
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Aradi FCC Baschet 78–60 (22–9, 23–18, 14–16, 19–17)
Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna 3000 néző
Vezette: Marius Ciulin, Alexandru Olaru, Ciprian Stoica
Sepsi-SIC: Cătinean 4, Ghizilă 14/9, Raber, Fraser 14, Jones 23/9–Wallace 9/3, Croitoru 2, Nemes, Pašić 5/3, Botos, Pop, Podar 7/3. Edző: Zoran Mikes
Aradi FCC: Vitulova 14, Keys 21/6, Akathiotou 4, Vaida 9, Manea 4–Sutherland 4, Hadzovic, Fleșer, Rotariu, Mîrne-Nagy 2, Vati, Ghiță 2. Edző: Bogdan Bulj

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?