Elfogadták Csíkszereda mobilitási tervét és városfejlesztési stratégiáját

Stratégiai kérdésekről határoztak Csíkszereda Önkormányzatának júniusi soros ülésén: a testület elfogadta a város határain is túlmutató mobilitási tervet és városfejlesztési stratégiát, fontos lépést tett a sportlétesítmények összehangolt működtetése érdekében, továbbá jóváhagyott több olyan tervezetet, amely fontos fejlesztések kivitelezését készíti elő – tájékoztat közleményében az önkormányzat.

Mint részletezik, a csütörtöki önkormányzati ülés számos téren hozott előremutató döntéseket. A legkiemelkedőbbek közé tartozik Csíkszereda és vonzáskörzete fenntartható mobilitási tervének, illetve városfejlesztési stratégiájának az elfogadása. A két dokumentum tulajdonképpen az előttünk álló évtized fejlesztéseinek a csapásirányát mutatja meg, megalapozó dokumentumként szolgálva a külső pénzforrások bevonására.

A közleményben arról is tájékoztatnak, hogy a Csíki Sport és Rekreatív Kft. személyzeti felépítésének elfogadásával előkészítették a jövőben a városi sport- és szabadidőinfrastruktúra adminisztrálását végző önkormányzati cég működését. A korlátolt felelősségű társaság augusztus 1-jétől veszi át az Erőss Zsolt Aréna, a hargitafürdői mofetták és a Márton Áron Gimnázium sportcsarnokának ügykezelését, szeptember 1-jétől pedig a Csíki Csobbanóét is. Mint Korodi Attila polgármester fogalmazott: a nagymértékű átszervezéssel jogtisztán, biztonságosan, átláthatóbban és hatékonyabban lehet igazgatni a meglévő infrastruktúrát.Fotó: Gábos Albin

Kisebb léptékű, de helyileg nagyon fontos beruházások sorsáról is döntöttek. Egyebek mellett elfogadták a Gál Sándor téri parkolóövezet felújításának dokumentációját (ez még nem tartalmazza a szobor környékének rendezését), így a beruházás első részének meghirdethetővé vált a kivitelezési közbeszerzése. Döntöttek a hargitafürdői tűzoltóállomásról is, amelyben ezen túlmutatóan a Hargitafürdőért Egyesület székhelye, háziorvosi rendelő és közvécé is helyet kap. A határozatnak köszönhetően elindulhat a kivitelezési tervezés. Az Anghel Saligny-programból finanszírozott három kis utca(rész) átfogó felújításának szintén következhet a kiviteli tervezése: a Kós Károly, a Szentkirály és a Hunyadi János utca kavicsozott szakaszait a következő években aszfalttal borítják.

Ugyancsak fontos döntés született az önkormányzati telekvásárlások ügyében: a testület határozata értelmében ismét beltelket vásárolna az önkormányzat szociális lakások építésére – ezúttal több, de kisebb terület vásárlásában érdekeltek, ahová jótékonysági szervezet építene öt lakást.

Végül, de nem utolsósorban az idén Debrecenből induló, majd Marosvásárhely után Csíkszeredába érkező és itt záruló Székelyföldi Körverseny támogatására 150 ezer lejt hagytak jóvá – zárul a városháza közleménye.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?