Égbekiáltó esetek: hajhullással is jelentkeztek már a szatmári sürgősségin

Az, hogy az ember kétségbeesésében nem mindig a legátgondoltabban cselekszik, senki számára nem újdonság. Azon viszont rendszeresen ámulunk, hogy sokak hogyan reagálnak ilyen helyzetben. Egy ilyen eseten hüledezett a napokban a szatmáriak, ugyanis egy szatmári fiatalember egy testékszert tetetett be magának, ám mivel az a beavatkozás után némi idővel is fájt, mentőt hívatott magához!

A Szatmár Megyei Mentőszolgálat autói a leggyakrabban foglaltak, sokszor betegek szállítását is halasztani kell, míg végre felszabadul egy-egy mentőadutó, talán ezért is tartják sokan felháborítónak a fiatal férfi esetét.

Ám távolról sem ez az egyetlen jelentéktelen eset, amihez a szatmáriak mentőt hívtak vagy éppen a sürgősségire tértek be, tudtuk meg a mentőszolgálat egyik munkatársától, aki szolgálati idejének tíz éve alatt sok furcsaságot látott már és állítja: valójában a napi esetszám 20–30 százaléka az, amit sürgősséggel kell kezelni.

Illusztráció: Gábos Albin

„Gyakori, hogy a sürgősségire 2–3 hete tartó köhögéssel, lábfájással érkeznek a betegek. Olyan tünetekkel, amelyeket egy háziorvos, vagy szakorvos kellene megnézzen és kezeljen. Volt olyan 20 éves lány, aki azért fordult a sürgősségi orvosaihoz, mert nem tudta eldönteni, hogy teherbe esett-e. Nem is beszélve az olyan esetekről, amikor mondjuk egy ideje tartó hajhullás miatt jelentkezett valaki a sürgősségin. Kirívó volt az is, amikor a megyeközponttól több tíz kilométerre levő beteghez kellett kimenni mentővel és behozni Szatmárnémetibe, mert fájt a szíve. Aztán, ahogy lehetett, eltűnt a sürgősségiről, mert dolga volt a közeli piacon. Három-négy napos hasmenéshez, hányáshoz is van, aki mentőt hív” – panaszolja a mentős. Akinek távolról sem „fáj a munka”, sokkal inkább úgy véli, az erőforrásokat az igazi sürgősségi esetekre kell tartogatni.

Egyébként a Maszolnak nyilatkozó mentős tanácsa szerint a könnyebbeknek számító esetekkel háziorvoshoz, vagy a sürgősségi betegellátó központokhoz (Centru de Permanență) érdemes fordulni első körben. Szatmár megyében húsz ilyen működik, ezekben este 8 és reggel 8 óra között fogadják a betegeket, illetve hétvégén éjjel-nappali szolgálat is van. Ezekben a központokban háziorvosok vizsgálják meg, írnak fel gyógyszereket a betegeknek – vagy ha kell, további kivizsgálást ajánlanak nekik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?