banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Klasszikusokkal és sok zenével indít évadot a Harag György Társulat

Új évadot indít a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a bérletezés szempontjából is nagy hagyományokkal rendelkező társulat pedig hamarosan be is fejezi a 2022–2023-as évadra szóló felnőtt bérletek értékesítését – tájékoztatott közleményében az intézmény.

Bessenyei Gedő István társulatigazgató és csapata bízik benne, hogy idén akadálymentesen lehet majd telt ház előtt játszani. Az évad első bemutatójára már szeptember végén sor kerül: Nagy Regina rendezésében a Légy jó mindhalálig című musical várja a nagyérdeműt. A 18 jól ismert színművész mellett 18 gyermekszínész is színpadra lép a produkcióban. A gyerekek válogatása hosszú időt vett igénybe, hiszen a színpadi jelenlét, bátorság mellett az énektudás is meghatározó volt. A meglevő készségeket pedig már az elmúlt évad próbáin és a nyári szünetben tartott táborokban is tovább csiszolták.  

A Légy jó mindhalálig előadás próbája | Fotó: Tibor Jäger

A Petőfi-emlékév kapcsán Szatmárnémetiben is születik színházi produkció. Béres László viszi színpadra A helység kalapácsa című eposz-paródiát, amelyből, Czári Tibor zenéivel kiegészülve, ezúttal egy izgalmasnak ígérkező zenés produkció születik majd.

Szintén a zenés műfajnál maradva: a társulat egykori tagja, Márkó Eszter fogja rendezni a Hegedűs a háztetőn című musicalt. A darab különböző változatai már évtizedek óta világszerte a közönség nagy kedvencének számít.

A komolyabb műfajú előadások kedvelőit a szatmárnémeti színház bérletcserében érkező választható előadások mellett három saját bemutatóval is várja. Botos Bálint például egy igencsak aktuális, világháborús időszak okozta gazdasági válságot és annak minden felvetett problémáját idézi meg a Kasimir és Karoline című előadásban. Sardar Tagirovsky, a társulat alkalmazott rendezője pedig az évad végén mutatja be Brecht Jóembert keresünk (A szecsuáni jólélek) című drámáját, melyben – többek között – a társadalmi egyenlőtlenségek, igazságtalanságok problémáit boncolgatja a szerző.

A 2022–2023-as évadban bérletcserében Szatmárnémetibe érkezik a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Tóték című előadása (rendező: Bocsárdi László), illetve az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című produkció (rendező: Radu Afrim). Székelyudvarhelyről a Száll a kakukk fészkére (rendező: Vladimir Anton), Nagyváradról Az öngyilkos (rendező: Botos Bálint) lesz látható Szatmárnémetiben.

A szatmári közönség egyébként meglehetősen el lesz kényeztetve vendégelőadások tekintetében is, ugyanis a tervek szerint a Harag György Társulat szervezi meg az idei Interetnikai Színházi Fesztivált, amelyre több mint 15 produkció érkezik majd Románia kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színházi műhelyeiből.

Fotó: Czinzel László

A társulat két stúdióelőadás bemutatását is tervezi. Radnóti Miklós írásaiból Kovács Éva rendezi a Dögölj meg, dögölj meghát világ… című Radnóti-estet, Lendvai Zoltán pedig Varga Lóránd Interaktív című írásának ősbemutatóját rendezi meg Szatmárnémetiben, az európai uniós forrásokból megújuló Ács Alajos Stúdió újraavatására készülve.

A bábtagozat is több bemutatóval készül

 A Harag György Társulat Brighella Bábtagozata is több bemutatóra is készül az új évadban. Karácsony közeledtével mutatják be A legszebb karácsonyi ének című produkciót Nagy Regina rendezésében, illetve szintén Nagy Regina dolgozza majd fel Ludas Matyi történetét egy új bábelőadásban. Babaelőadással is készül a bábtagozat, tekintettel a műfaj iránti növekvő érdeklődésre.

Az induló évad kapcsán Bessenyei Gedő István társulatigazgató így összegezte a kínálatot: „Az elmúlt évadok során megrendülve tapasztaltam annak a sokak által leírt jelenségnek a tüneteit a társulatunk munkájában, amelyet közkeletűen művészi megérzésnek, a művészek jövőbe látó érzékenységének nevezünk. Amikor – a Trianon-évfordulóra is emlékezve műsorra tűztük Szőcs Géza Raszputyin című ősbemutatóját, vagy Dürrenmatt Nagy Romuluszát és a Woyzecket, egészen biztosan nem tudhattuk, csak éreztük, hogy a fennálló világrend recseg körülöttünk, és valamilyen módon időszerűvé kezdenek válni ezek a darabok: a világégést megakadályozni próbáló látnok, a saját birodalmát, annak belső romlottsága miatt tudatosan felszámoló Császár, a megaláztatottságában gyilkossá aljasuló katonaember történetei. A világ azóta utolérte a művészek fantáziáját – vagy a művészek éreztek meg előre valamit, mindabból, ami az emberiségre leselkedik” – magyarázta a színházigazgató.

„Az idei évadban ugyanez a vonulat él tovább – ugyanakkor tudatos célkitűzésünk volt, hogy az új évadban műhelyünk a remény színháza is legyen! Nehéz időkben is ragaszkodunk küldetésünkhöz: ahhoz, hogy tükröt tartsunk a világnak – de reményt is mutassunk közönségünknek, a háborúk és járványok tépázta valósággal szemben pedig a béke üzenetét közvetítsük. Zenés évadra készülünk, nem elfelejtve, hogy a zene az egyik legnagyobb gyógyító erő” – tette hozzá Bessenyei Gedő István.

Bessenyei Gedő István társulatigazgató | Fotó: Karim Rosati

„Az új színházi idényben is kiemelt figyelmet szentelünk nemzeti drámairodalmunk klasszikus és kortárs remekeinek. Folytatjuk a kortárs magyar szerzők ősbemutatóinak sorozatát is, ezúttal Varga Lóránt Interaktív című, parabolikus darabjával, illetve tovább bővítjük a Szugyiczky István és Kovács Éva által rendezett pódiumestek irodalmi arcképcsarnokát: Ady Endre, Dsida Jenő, Páskándi Géza, Márai Sándor után most Radnóti Miklós életét és költészetét helyezve a középpontba. A világirodalom klasszikusai közül Friedrich Dürrenmatt, Bertold Brecht és Ödön von Horváth műveivel találkozhat a szatmári közönség” – ismertette a társulatigazgató.

A bérletben és bérletszünetben műsorra tűzött, változatos repertoár mellett, az igazgató elmondása szerint, folytatódik a Havi Dráma Szatmáron című felolvasószínházi sorozat is, a Látó Szépiodalmi Folyóirattal és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közös szervezésben, de osztályteremszínházi előadás is készül, a debreceni Csokonai Színházzal együttműködésben, illetve terveznek egy kortárs problémákat tematizáló vitaszínházi vonulatot is a társulat égisze alatt. Emellett ebben az évadban is lesz Költészetünk Ünnepe, számos könyvbemutató és közönségtalálkozó, és folytatódik a pandémia idején átmenetileg felfüggesztett önkéntesprogram is, a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektetve az önkéntesek szakmai alapozására, a színház gyakorlatával való megismertetésére is.

Az ősz folyamán a társulat két jeles színházi esemény házigazdája is lesz: a már említett Interetnikai Színházi Fesztivál mellett ugyanis a Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztivál megszervezésében is szerepet vállal, a főszervező Kölcsey Ferenc Főgimnázium partnereként.

Szatmárnémeti közönsége mellett az új évadban a társulat újra bérletrendszer keretében tervezi megszólítani Nagybánya, Nagykároly és Tasnád színházrajongóit is, illetve számos vendégjátékra készül, melyek során, többek között Budapestre, Debrecenbe, Sepsiszentgyörgyre, Nagyváradra, Nyíregyházára, Szolnokra, Székelyudvarhelyre, Brassóba és Temesvárra is elvinnék a város és a társulat jóhírét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?