banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Helló, Dolly: Broadway-musicalt rendez Sorin Militaru Szatmárnémetiben

Május 13-án mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a Hello, Dolly című musicalt Sorin Militaru rendezésében. Az előadás az azonos című amerikai Broadway-musical illetve a romantikus filmkomédia, musicalfilm alapján készül.

A Hello Dolly című film egyebek mellett, Oscar-díjat is kapott 1970-ben, a látványért és filmzenéért. Szórakoztató története mellett a film maradandó értéke a főszereplők – Barbara Streisand és Walter Matthau – nagyszerű alakítása, illetve az epizodistaként megjelenő és a címadó világslágert előadó Louis Armstrong, emlékeztet a színház közleménye.Zajlik a Hello, Dolly! próbafolyamata a Harag György Társulatnál | fotó: Tibor Jäger

Mint írják, a próbafolyamat már javában tart, megtörtént a díszlet- és jelmeztervek elfogadása és a szereplők túl vannak már számos próbán, egyebek mellett ének- és táncpróbákon is. A tánckar tagjaival Szabó Franciska, az előadás koreográfus-asszisztense már hónapok óta készül a táncpróbákra, melyeket Bodor Johanna Imre Zoltán-díjas, kolozsvári születésű magyar koreográfus, a Hallhatatlanok Társulatának örökös tagja vezet a továbbiakban.

New York, 1890. Mrs. Dolly Levi egy csinos, fiatalon megözvegyült asszony. Férjével ideális szerelemben éltek, halála óta magányos. Házasságközvetítésből és afféle „mindenben tudok segíteni” szolgáltatásból él. Egyik ügyfele egy nehéz természetű, zsémbes yonkers-i terménykereskedő, Horace Vandergelder, akinek már kinézte a párját egy női kalapüzlet tulajdonosnője, Irene Molloy személyében. Horace a nősüléssel azonban inkább kiszolgálót, mintsem szerelmet keres. Dolly elhatározza, ideje véget vetni a magánynak, Horace némi megnevelés után ideális férj lesz számára. Szövevényes tervet dolgoz ki, melynek során mindenki megtalálja párját.

A Dinu Lipatti Filharmónia is közreműködik a nagyszabású előadásban

„A Hello, Dolly! nagyszabású vállalkozás, a Harag György Társulat mércéjével mérve valódi szuperprodukció lesz, amilyet talán még soha nem játszott a színházunk. Az előadásban és annak előkészítésében eddig soha nem látott méretű stáb dolgozik, a szinte teljes társulatot lefedő szereposztás mellett pedig népes tánckar és statisztéria is szerepet kap a produkcióban, amelynek egyik legnagyobb erénye a zenei értékében rejlik” – mondta el Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója.

Az előadásban a Dinu Lipatti Filharmónia zenekara is közreműködik, a két intézmény között egyre aktívabb a partnerség, tette hozzá a társulatvezető. „A kiváló zenészekkel, tánckarral és önkénteseinkből összeállt statisztériával kiegészült társulat munkája során nem ritkán akár félszáz alkotó is egyszerre mozdul majd a színpadon, ami nem kis kihívás az alkotócsapatnak. Ezt a produkciót már csak logisztikailag összehozni és szervezni is komoly feladat – ékes bizonyítéka annak, hogy a színházban bizony a „könnyű műfaj” jelzővel illetett produkciók olykor a legnehezebbek és legsokrétűbbek valójában. Reméljük, hogy e népes csapat munkájából valódi színházi ínyencség, egy kiváló musical-előadás születik, a zenés műfajokért közismerten rajongó szatmári közönség örömére!” – fogalmazott Bessenyei Gedő István.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?